SZAKKÉPZÉS ÚJ STRUKTÚRÁJA
Az új képzési struktúrában két iskolatípust különböztetünk meg: technikum és szakképző iskola.
Az új struktúra alapelve szerint az iskolarendszer feladata, hogy széles ágazati szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon. Ezzel az ágazati alaptudással lehet a duális gyakorlati képzésben hatékonyan elsajátítani a speciális szakmai ismereteket. Az iskolából kikerülő szakemberek ezzel a biztos szakmai alaptudással és a tanulás képességével lesznek képesek a felnőttképzés és a vállalati továbbképzés rendszerében megújítani a tudásukat szakmai karrierjük során. Részletekrőlt bővebben»
ÖSZTÖNDÍJAK A SZAKKÉPZÉSBEN
A szakmatanulást pénzbeli juttatásokkal is ösztönzik, a szakképzésben tanulók tanulmányaik idején pénzbeli juttatásokat kaphatnak megfelelő tanulmányi eredmény esetén, de egyszerre csak egyféle juttatásra jogosultak! Részletekről bővebben»
HANNA BLOGJA
A kamara egy olyan blog indítását szorgalmazta, melynek keretében egy fiatal, általános iskoláját befejező diáklány szemszögéből olvasható a pályaválasztásának útja. A személyes fikció mellett megjelennek az általános – és alkalmanként konkrétan Zala vármegyére vonatkozó – továbbtanulási információk. Diákoknak és továbbtanuló tanulók szüleinek ajánljuk! A blogról bővebben»
TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYOK
A kamara pályaorientációs szolgáltatásait az alábbi – a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában megjelent – kiadványokkal szeretnénk még gazdagabbá tenni, egyúttal segíteni a tisztelt Érdeklődőt a még tudatosabb pályaválasztásának meghozatalában. A kiadványokról bővebben»
VIDEÓTÁR
Szívesen ajánljuk a tisztelt Érdeklődőnek az alábbi videókat, melyekben hasznos, időnként humoros megközelítéssel, információkra lehet bukkanni a továbbtanulás, pályaválasztás területén. Ajánljuk diákoknak és szülőknek egyaránt! A videókról bővebben»