keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Vállalkozásfejlesztési Program

Sikeres HR Klub ülés Lentiben: A munkáltatói márkaépítés hatásai és gyárlátogatás

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott HR Klub kihelyezett ülést tartott Lentiben 2024. 06.25-én. Az esemény helyszínét a CREATON South-East Europe Kft. biztosította, ahol 14 fő vett részt a megbeszélésen.

A találkozó célja a tapasztalatcsere, jó gyakorlat- és tudásmegosztás, valamint információgyűjtés volt. Az ülés fő témája a „Munkáltatói márkaépítés (külső & belső): hype, vagy hatásos?” volt, amelyet közös konzultáció keretében vitattak meg a résztvevők. A program sikeresen megvalósult, majd a résztvevők gyárlátogatáson vettek részt a CREATON gyárában.

A HR Klub célkitűzése, hogy olyan szakmai programokat, egyeztetéseket és workshopokat valósítson meg, amelyek segítik a HR vezetők és munkatársak szakmai feladatait. Az alapító klubtagok kéthavonta egyeztetnek az aktuális témákról, és a klub szakmai koordinálását Császár László, a Trenkwalder Recruitment Kft. zalaegerszegi Team Leader-e látja el.

A következő ülésre és további szakmai programokra minden érdeklődő HR szakembert szeretettel várunk.

Felnőttképzési Kisokos 2024 – Vállalkozásoknak

Örömmel mutatjuk be legújabb kiadványunkat, a „Felnőttképzési Kisokos”-t, amely különösen a mikro- és kisvállalkozások számára készült.

A Képre kattintva lapozható formában nyílik meg! <img class="alignleft wp-image-8882 size-medium" src="https://zvkik.hu/wp-content/uploads/2024/06/Kisokos-300x209.png" alt="" width="300" height="209" />

A Felnőttképzési Kisokos nem csupán egy tájékoztató kiadvány, hanem egy praktikus útmutató is, amely lépésről lépésre vezeti végig a vállalkozásokat a képzési tervek megvalósításán. Emellett hasznos tanácsokat és eszközöket kínál, amelyek segítségével könnyedén átláthatja és kezelheti az adminisztrációs feladatokat, így több időt és energiát fordíthat a vállalkozása fejlesztésére.

Mit kínál a Felnőttképzési Kisokos?

  • Átfogó tájékoztatás: Ismerje meg a felnőttképzés különböző formáit és típusait, hogy vállalkozása hatékonyabban fejlődhessen.
  • Gyakorlati útmutatók: Részletesen bemutatjuk a vezetői és munkavállalói képzések kiválasztásának szempontjait.
  • Tervkészítés: A 16-17. oldalakon található rész segít Önnek a hatékony képzési tervek kidolgozásában, hogy a legtöbbet hozhassa ki vállalkozása képzési lehetőségeiből.
  • „Csináld magad”: A kiadvány ezen szakasz bemutatja, hogyan segíthet az adminisztrációs feladatok átlátásában és hatékony kezelésében.

Ingyenesen letölthető és papír alapon is elérhető!

Innen letölthető!

Ez a kiadvány a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a „Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében jött létre szerződés szám: VF/44/5/2023_ZVKIK.

Kinyílt a digitális világ – Arany János tartott előadást Zalaszentgróton

„Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében ezúttal Zalaszentgróton szervezett előadást a térség mikro-, kis- és középvállalkozóinak részvételével a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvény vendégelőadója  Arany János – digitális evangelista, a magyar Google Iroda alapítója osztotta meg ismereteit és tudását a résztvevőkkel.

Az eseményen Fatér Balázs István – Zalaszentgrót Térségi elnöke és az Innovációs Klub vezetője köszöntötte a zalaszentgróti előadótermében összegyűlt vállalkozókat, kiemelve a cégek folyamatainak és digitalizációjának elengedhetetlen fontosságát.

Arany János nemzetközi szinten is elismert szakemberként, innovatív termékek és üzleti modellek piaci bevezetését vezette, több jelentős pozícióban is megfordult a digitális marketing és média világában. Sikeresen navigált a kezdeti kihívások között, így megalapozta azt a digitális infrastruktúrát, amely ma már nélkülözhetetlen a magyar vállalkozások és magánszemélyek számára. „Versenyképesnek lenni és maradni nagyon mást jelent ma mint 30 évvel ezelőtt. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia demokratizálódásával nagyon felgyorsult az innováció, ami egyszerre jelent óriási lehetőséget és egyben fenyegetést is a vállalkozások számára. Kiemelt figyelemmel kell lenni, hogy melyek azok a területek és eszközök, amelyek versenyelőnyt biztosíthatnak nekünk 2024-ben, illetve kinyithatják számunkra a nemzetközi piacokat és lehetőség nyílik a kapcsolat építésre az innováció iránt nyitott szakértőkkel és vállalkozásokkal . A technológia fejlődésével ma már olyan kommunikációs, értékesítési és vállalat irányítási funkciók érhetőek el egy KKV számára is, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak nagyvállalati komplexitás nélkül. Ezek a digitális lehetőségek mindenki számára elérhetőek, így a kérdés az, hogy ki kovácsol belőlük előnyt, és ki az aki végignézi, hogy a konkurenciája beelőzi.”  – fogalmazott Arany János.

Arany János előadása inspiráló példa arra, hogy a digitális technológiák és az innovatív gondolkodás milyen erőteljes hatással lehetnek a vállalkozások és a társadalom fejlődésére. A digitális átalakulás nem csak egy lehetőség, hanem elkerülhetetlen a mai gyorsan változó világban, hiszen a jól digitalizált cégek konkurenciát jelentenek, a hagyományos eszközöket használó vállalkozásoknak. Zárszóként Arany János elmondta, ha kinyílik a világ előttünk, rajtunk múlik merünk-e messze merészkedni a megoldásainkkal, merünk-e nyitottak lenni!

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja a jövőben több hasonló előadástés workshopot tervez, célul tűzve ki azt, hogy minél több vállalkozót támogasson a digitális térben való sikeres érvényesülésben.

 

Marketing Klub – a közösségi médiában rejlő lehetőségek

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara újabb mérföldkőhöz érkezett tegnap, amikor megalakult a Marketing Klub a vállalkozásfejlesztési program keretében. Az alakuló rendezvény vendégelőadója Filó Angéla Katalin volt, aki neves Marketing Mentorként osztotta meg ismereteit és tudását a résztvevőkkel.

Az eseményen Ódor Péter, a Marketing Klub vezetője köszöntötte a kehidakustányi Zala Springs Golf Resort előadótermében összegyűlt vállalkozókat. Hangsúlyozta, hogy a klub célja olyan vendégelőadókat meghívni, akik kézzelfogható, gyakorlatias tudást tudnak átadni a kis- és középvállalkozásoknak. Az esemény központi témája a közösségi médiában rejlő lehetőségek voltak.

Filó Angéla évek óta foglalkozik vállalkozások digitális fejlesztésével és személyes márkájuk építésével. Előadásában kiemelte, hogy a vállalkozóknak otthonosan kell mozogniuk a közösségi médiában és használniuk kell a mesterséges intelligenciát a napi tevékenységeik során. „Nagyon fontos, hogy a mesterséges intelligenciától és a közösségi médiától ne féljünk, ne tartsunk tőle. Ez most egy új hullám, egy új trend, ami a hétköznapjaink része lesz, ahogy telik az idő. Alapvetően a vállalkozóknak azt kell megtanulniuk, hogy tudnak stratégiát építeni, és hogyan készüljenek fel azokra az időkre, amikor esetleg nem lesz akkora az árbevétel, nehezebb a piaci környezet, szigorúbbak a szabályozások. Viszont azzal, ha jól tervezik a hétköznapjaikat és a kommunikációt, pontosítják az akciókat és üzeneteket, sokkal válságállóbbá válhat egy cég. Végül, de nem utolsósorban a csatornák kiválasztása is nagyon fontos. Az hogy kinek melyik digitális csatorna működik – Facebook, Instagram, TikTok, YouTube, LinkedIn – kísérletezés után dől el, de ha ez kiforrja magát, az értékesítési folyamat egy olajozott marketingstratégiává válik, és nem lesznek akkora nehézségek, nem lesz kudarc, hanem sokkal jobban tudják tervezni a jövőt a vállalkozók” – mondta Filó Angéla.

Az előadó külön kiemelte a mesterséges intelligencia jelentőségét, amely segíthet a bejegyzések és digitális tartalmak gyors és egyszerű elkészítésében mely akár 30%-os időnyereséggel is járhat. Jelentős versenyelőnnyel jár hiszen lehetővé teszi, hogy a felszabaduló időt a vállalkozás más területeire fordítsák, így még hatékonyabbá téve a működést. Hangsúlyozta, hogy a közösségi média és a mesterséges intelligencia soha nem látott lehetőségeket teremt ma a vállalkozások számára. Az online térben a megfelelő ügyfelekhez gyorsan és hatékonyan lehet eljuttatni egy-egy márka üzenetét, ami a bevételek növekedéséhez vezethet.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Marketing Klubja a jövőben több hasonló összejövetelt és workshopot tervez, célul tűzve ki azt, hogy minél több vállalkozót támogasson a digitális térben való sikeres megjelenésben.

Kemény Dénessel találkozhattak vállalkozóink Lentiben

A saját tapasztalat az, ami a siker kulcsa lehet az ember életében. Ez volt a a központi gondolata a „Szövetségben a vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési program keretében megvalósuló programnak, melynek vendége dr. Kemény Dénes válogatott vízilabdázó, olimpiai bajnok edző volt.

Az eseményre megtelt a Lenti Thermal Hotel Balance konferenciaterme vállalkozókkal, érdeklődőkkel. A program elején Horváth László, Lenti város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Molnár Ágota, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke vezette fel az előadást. Hangsúlyozta, hogy dr. Kemény Dénes személye és tapasztalatai kiváló alkalmat teremtenek a vármegye vállalkozóinak az inspiráció és motiváció megszerzésére, valamint annak megértésére, hogy vezetőként mi szükséges a stabilitás és a siker eléréséhez.

Az előadás során Bali György moderátorként beszélgetett dr. Kemény Dénessel olyan témákról, mint csapatmunka, siker, célok és vezetés. Dr. Kemény Dénes megosztotta a hallgatósággal vízilabda válogatott edzőjeként és a szakszövetség elnökeként szerzett tapasztalatait, amelyeket személyes élményekkel és humoros történetekkel fűszerezett.

Az előadő elmondta, hogy bár nem volt példaképe, mindig látott olyan tulajdonságokat másokban, amelyeket szívesen átvett volna. Nem félt tanácsot kérni tapasztaltabb kollégáktól, és ezekből a tanácsokból saját munkájába is beépített elemeket.

A beszélgetés során előkerült az utódlás, generációváltás problémaköre is. Dr. Kemény Dénes kiemelte, hogy sokan vetélytársat látnak az utódban ahelyett, hogy támogató szerepet vállalnának. Saját példájával illusztrálta ezt, amikor átadta a vízilabda válogatott edzői posztját Benedek Tibornak.

A rendezvény zárásaként dr. Kemény Dénes ars poeticáját is megosztotta: „Bármit is csinálsz az életben, azt vagy profi szinten, vagy sehogy!” – hangsúlyozva, hogy az eredményesség ad hitelességet a vállalkozásokban is.

Munkaerőpiaci kisokos-Téma: Munkaerő-köcsönzés

A „Szövetségben a Vállalkozókkal” című – Vállalkozásfejlesztési Program keretében összeállított online kiadvány a „Munkaerőpiaci Kisokost” harmadik száma a Munkaerő-kölcsönzés Diákfoglalkoztatás témakörét járja körül.

Egyszerűen és érthetően a Munkaerő-kölcsönzésről Abay-Nemes Mátét a Trenkwalder Industrial Business Unit Team Leaderét ad tájékoztatást kiadványunkban. Olyan kérdésekre keresünk választ, mint például mit jelent a munkaerő-kölcsönzés, kinek ajánlott ez a foglalkoztatási forma. Emellett az előnyeiről és a hátrányairól, valamint a foglalkoztatási forma körül kialakult tévhitekről is olvashatnak a Munkaerőpiaci Kisokos harmadi számában.

A Munkaerőpiaci Kisokos harmadik kiadványa a képre kattintva megtekinthető.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nem csak a vármegye székhelyen, hanem a vármegye számos pontján várja ügyfélszolgálati irodáiban, így Nagykanizsán, Lentiben, Keszthelyen, Zalaszentgróton a vállalkozókat és segít felmerülő problémáik megoldásában. (Elérhetőségek)

Arany János-„Innováció: digitális versenyelőny”

Jövőbiztos vállalkozás a mesterséges intelligenciával!? Legyen a digitális korszak nyertese!

Az előadás során Arany János – digitális evangelista, a magyar Google Iroda alapítója megosztja velünk ismereteit a mesterséges intelligencia (MI) nyújtotta lehetőségekről, ismertetve annak alapjait, gyakorlati alkalmazásait és a legújabb trendeket. Arany János bemutatja, hogyan használhatja ki az MI erejét vállalkozása növekedéséhez és fejlődéséhez, ezen felül értékes információkat szolgáltat arra vonatkozóan, hogyan építheti be az üzleti folyamatokba, hogy fenntartható versenyelőnyre tehessen szert.

Időpont: 2024. június 19. (szerda) 14:00 óra

Helyszín: ZVKIK Zalaszentgróti ügyfélszolgálata – Zalaszentgrót, Vörösmarty u. 2.

A rendezvényen a részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A vállalkozások jövőjét érintő témák a GreenTech 2024-en

Az V. GreenTech Zalaegerszeg Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia kezdődött a ZalaZONE Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán 2024.05.23-24.-án. A kétnapos rendezvényen nyolcvan kiállító vesz részt, 20 szakmai program valósul meg. A szakmai előadások központjában a zöld energia, a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság, a hulladékgazdálkodás, a járműipar és mobilitás, valamint a mesterséges intelligencia témakörök állnak.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Szövetségben a vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében kiállítóként vesz részt a rendezvényen. A kamara standján lehetőséget biztosított Zalaszentgrót, Letenye és Lenti térségben működő vállalkozások számára, hogy a projekt keretében bemutathassák vállalkozásuk és új üzleti partnerkapcsolatokat alakíthassanak ki a kiállításon résztvevőkkel, kiállító cégekkel.

Versenyelőny a digitális térben-online marketing képzés Letenyén

Online marketing alapokkal, jó gyakorlatokkal és eszközökkel ismerkedhettek meg a résztvevők Letenyén a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett ingyenes online marketing képzésen. Az Ökocentrum előadótermében tartott képzésre a térség mikro-, kis- és középvállalkozóit hívtuk és vártuk a „Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében.

Az online marketing képzéssel olyan vállalkozókat célzott meg a program, akik az online térben még kevésbé aktívak, de nyitottak a vállalkozásuk fejlesztésére a digitális térben. A ZVKIK részéről Mazzagné Borsos Andrea-képzési tanácsadó köszöntötte a programon résztvevő vállalkozókat, majd Tóth Szilvia-HR tanácsadó és coach tréner vezette be az online marketing alapjaiba a hallgatóságot.

Elhangzott, hogy a 21. század vállalkozóinak az online platformokon való jelenléte szinte elengedhetetlen. A cégvezetőknek fel kell ismerniük, hogy a vállalkozásuk hatékonysága növelhető a megfelelő eszközök, platformok használatával. A képzés során az Instagram, Facebook, Chat GPT,  Linkedin, és a TikTok oldalak használatába pillanthattak bele a résztvevők. Emellett pedig olyan könnyen használható eszközök elsajátításásnak alapjait is megismerhették, mint a Canva, a CapCut, melyek könnyebbé tehetik a posztok, képek, hirdetések szerkesztését.

Online marketink képzés-segít eligazodni a lehetőségek között

„Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében ezúttal Zalaszentgróton szervezett ingyenes online marketing képzést a térség mikro-, kis- és középvállalkozóinak részvételével a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A zalaszentgróti regionális irodában megrendezett eseményen Rózsás Renáta vállalkozásfejlesztési referens köszöntötte a jelenlévő vállalkozókat, majd Tóth Szilvia HR tanácsadó és coach tréner ismertette azon módszereket melyekkel javítani lehet egy vállalkozás online megjelenését. A képzés során a résztvevők megismerhették többek közt, a Social Media, Chat GPT, Canva, TikTok, és LinkedIn milyen eszközökkel, technikákkal képes egy vállalkozást piaci pozícióját erősíteni, termékeit népszerűsíteni.

A képzés nem csak az aktuális trendek bemutatására összpontosított, hanem konkrét, könnyen megtanulható és alkalmazható platformok segítségével adott útmutatást a vállalkozások kommunikációs stratégiájának és jövőképének formálásához. Kovács Györgyi, aki új vállalkozásának indítására készül, megosztotta tapasztalatait, miszerint a képzés új perspektívát nyitott a közösségi média használatában, és hasznos gyakorlatokat sajátíthatott el, amelyeket a grafikai tervezésben és marketing anyagok elkészítésében egyaránt tud alkalmazni.