keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Részvételi lehetőség üzleti látogatáson a Kínai Befektetésösztönző Ügynökség szervezésében Zheijang tartományba

A SaiChuang Weilai CEEC Innovation Center és a Kínai Befektetésösztönző Ügynökség jóvoltából üzleti útra nyílik lehetőség 2026. április 22-24. között. Az utazás Zhejiang/Csöcsiang tartományra és gyártási központjaira, különösen Hangzhou és Ningbo városaira koncentrál. A programok között szerepelnek egyeztetések Zheijang tartomány vezetőivel, valamint a térségben fontos külföldi vállalkozásokkal; Hangzhou, Ningbo és Jinhua meglátogatása a tartományi kormányokkal és vállalkozásokkal történő kapcsolatépítés céljából; valamint egy konferencia is, melynek keretein belül részletes előadásokat hallhatnak a résztvevők a tartományról és a térségben rejlő lehetőségekről. A résztvevő vállalkozásoknak a kiutazásról, úti költségek és repülőjegyek fedezéséről maguknak kell gondoskodniuk, ugyanakkor a Kínába érkezést követően a szervezők teljeskörű vendéglátást biztosítanak, beleértve a szállást és a helyi közlekedést is.

A felhívás elsősorban, de nem kizárólag, a következő szektoroknak szól: fejlett gyártás, precíziós mérnöki munka, zöld átállás vagy autóipari technológia.

Az MKIK hivatalos delegációt nem küld az eseményre, az utazásra nem az MKIK szervezésében kerül sor és a kiválasztási, szervezési folyamatokban sem vesz részt, így további részletekkel kapcsolatos információval sem tud szolgálni. Csatolt mellékletként megtalálható az esemény rövid összefoglalója, bővebb információ ott érhető el.

Az érdeklődő cégek részvételi szándékukat legkésőbb 2026. március 20-ig szükséges jelezni a luosheng@zjscwl.com e-mail címen, valamint kérdéseik esetén is ezen az elérhetőségen érdeklődhetnek, vagy telefonon a +36302456252 számon, Luo Sheng üzletfejlesztési menedzsernél.

Melléklet

Óriási előnyhöz juthatnak most a magyar kkv-k: indul az AI Start500 program

2026. március 16-án elindult az AI Start 500 program, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligencia a magyar kis- és középvállalkozások mindennapi működésében is megjelenjen. A kezdeményezés keretében 500 vállalkozás egy éven keresztül díjmentesen használhat majd különböző AI-alapú eszközöket. Jelenleg a vállalkozások jelentkezését várják.

Az online platform segít a vállalkozásoknak felmérni AI-érettségüket, és gyakorlati javaslatokat ad arra, hogyan építhetik be a mesterséges intelligenciát a működésükbe. A rendszer automatikusan értékel, fejlesztési ötleteket kínál, emellett oktatási anyagokat és fogalomtárat is biztosít az alapok megértéséhez.

Az AI Start 500 felhasználói tippekkel, ingyenes oktatási anyagokkal és személyre szabott visszajelzéssel is segíti a cégeket a mesterséges intelligencia használatában.
A használathoz nem szükséges technikai előképzettség vagy szoftvertelepítés.

Jelentkezési határidő: 2026. április 5.

Részletek: AI Start500

Gazdasági Havi Tájékoztató 2026 február

Megjelent az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) legfrissebb Gazdasági Havi Tájékoztatója a magyar gazdaság szereplői számára.

TARTALOM:
A GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSKUTATÓ INTÉZET AKTUÁLIS ELEMZÉSEIRŐL
» Nem teljes munkaidős foglalkoztatás
» Külföldiek foglalkoztatása
» Nemzetközi tendenciák

A tanulmány mellékletben olvasható:
GHT_2026_febr_HU_

Elkészült az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna gazdaságfejlesztési terve

Az alábbiakban olvasható gazdaságfejlesztési tervdokumentum a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna Komplex Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztosi Titkárságán készült. A munkához szakmai támogatást nyújtottak az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kereskedelmi és iparkamarái. A dokumentum előkészítő fázisa során az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónában működő számos vállalkozás, helyi önkormányzat, civil szervezet, felső- és középfokú oktatási intézmény, valamint kutatóintézet került bevonásra.

ÉNYMO_GFT_2026-2035

ÉNYMO_GFT_2026-2035 ÉNYMO_GFT_2026-2035_Melléklet

Legyen Ön is a szakmája mestere! – indul a jelentkezés

A szakmai hitelesség, a tudás és a tapasztalat ma nagyobb érték, mint valaha. A mester cím nem csupán egy oklevél – hanem rang, felelősség és elismerés.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026 áprilisában ismét elindítja mesterképzéseit, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szakemberek tudásukat magasabb szintre emeljék, és hivatalosan is a szakmájuk mestereivé váljanak.

Miért érdemes mestervizsgát tenni?

A mester cím:

✔️ magasabb szakmai presztízst jelent
✔️ növeli a vállalkozás piaci értékét és versenyképességét
✔️ lehetőséget biztosít tanulók képzésére
✔️ erősíti az utánpótlás-nevelésben betöltött szerepet
✔️ hosszú távon anyagi és erkölcsi megbecsülést biztosít

A mestervizsga a szakmai életút egyik legfontosabb mérföldköve, amely egyszerre szolgálja az egyéni karrierépítést és a minőségi szakképzés ügyét.

Fontos határidők

Jelentkezési határidő: 2026. március 25.
Képzés indulása: 2026. április

A képzéshez akár 60%-os támogatási lehetőség is igénybe vehető.

Részletes információk

A mesterképzés és a mestervizsga feltételeiről, a jelentkezés módjáról, a szükséges dokumentumokról és a támogatási lehetőségekről részletes tájékoztatás elérhető az alábbi oldalon:

https://zvkik.hu/kepzes-oktatas/mesterkepzes-es-vizsga/

Üzleti Tárgyalási Stratégiák – képzés

A versenyelőny gyakran a tárgyalóasztalnál dől el. Egy jól felépített megállapodás stabil partnerséget és kiszámítható működést hoz, míg a gyenge előkészítés, a bizonytalan érvelés vagy egy kidolgozatlan stratégia hosszú távú hátrányt jelenthet.

Az Üzleti Tárgyalási Stratégiák képzés strukturált felkészülési módszertant, hatásos érvelési technikákat és tudatos stratégiai szemléletet kínál azoknak, akik magabiztosabban szeretnének helytállni üzleti egyeztetéseiken. A siker a tudatos felkészülésen múlik – a program pedig gyakorlati eszközökkel támogatja, hogy minden tárgyalási helyzetben átgondoltan és eredményesen lépjen fel. A program szakmai lebonyolításában hat elismert szakember működik közre; a kontaktórák során alkalmanként két oktató együttes szakmai vezetéssel biztosítja a magas színvonalú megvalósítást. A szakmai anyagot Dr. Újszászi Bogár László videós moduljai támogatják.

Időpont: 2026. április 22. (szerda)
Jelentkezési határidő: 2026. március 31.
Helyszín: Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.

BKIK

Miért kulcskérdés a tárgyalási kompetencia?

A KKV-szektorban a tárgyalások minősége közvetlen hatással van:

  • a partnerkapcsolatok stabilitására,
  • a bevételtermelő képességre,
  • a működés kiszámíthatóságára,
  • a hosszú távú üzleti pozícióra.

Milyen kézzelfogható eszközöket kap?

  • strukturált tárgyalási felkészülési módszertan,
  • stratégiai gondolkodási keret üzleti helyzetekre,
  • hatásos érvelési és befolyásolási technikák,
  • kommunikációs eszköztár nehéz tárgyalási szituációkra,
  • tudatos tárgyalási forgatókönyv kialakítása,
  • 8 órás személyes jelenléti oktatás,
  • hiteles tanúsítvány a teljesítés után.

Mitől különleges a képzés?

Az erős szakértői háttér mellett a képzés interaktív módon, esettanulmányokra és valós üzleti szituációkra építve kerül megvalósításra.

Kiknek ajánljuk?

  • vállalkozóknak,
  • cégvezetőknek és döntéshozóknak,
  • projektvezetőknek,
  • üzletfejlesztéssel, partnerségekkel foglalkozó szakembereknek,
  • mindazoknak, akik rendszeresen tárgyalnak üzleti ügyekben.

A KÉPZÉS TÉRÍTÉSMENTES
ne maradjon le – jelentkezzen most:

ÜZLETI TÁRGYALÁSI STRATÉGIÁK
Valós helyzetek. Valós megoldások.

A képzés felnőttképzés keretében, a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően valósul meg.
Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000218

Az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata vállalkozásoknak

Harmincmilliárd forintos keretből, 3-12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 90 százalékos támogatási intenzitás mellett mikro- és kisvállalkozások hardverre, szoftverre, webfejlesztésre és e-kereskedelemre. A DIMOP Plusz program kibővített második körében az egész ország pályázhat, a későbbiekben Budapest is bekapcsolódik. A konstrukció hamarosan Budapesten is elérhetővé válik, így az ország teljes területéről lehet majd pályázni.

Március 31-től élesedik az Energiaügyi Minisztérium által kezdeményezett és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai közreműködésével a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz részeként megvalósuló, DIMOP Plusz 1.2.6/B jelű pályázat, a kkv-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére címmel.

A legnagyobb egyszerűsítést az egységköltség-alapú elszámolás jelenti, amelynek köszönhetően a pályázóknak nem kell tételesen igazolniuk a felmerült kiadásokat. A cél a kis cégek alacsony digitális intenzitási szintjének növelése, így a pályázati részvétel feltétele egy előzetes szintfelmérés (https://kkvdigital.dkf.hu/) elvégzése.

A forrás a mikro- és kisvállalkozások digitális infrastruktúrájának, képességeinek fejlesztésére fordítható, így egyebek mellett informatikai eszközök (például számítógépek, mobiltelefonok, nyomtatók, hálózati berendezések, szoftverek), felhőszolgáltatások beszerzése, digitális tanácsadás, weboldal vagy webshop készítése számolható el. A projektben az eszközbeszerzés aránya elérheti a 30 százalékot.

„Az akár 12 millió forint vissza nem térítendő támogatással a korszerű infokommunikációs megoldások használatában lemaradásban lévő kisvállalkozások versenyhelyzetét javítjuk. A digitális infrastruktúra kiépítésével, az eszközök alkalmazásához szükséges képzésekkel láthatóbbá válnak az online térben, könnyebben érik el lehetséges ügyfeleiket, vásárlóikat. A korábbi kiírásokhoz képest jelentősen bővítettük a kedvezményezettek körét, a pályázatot megnyitottuk az egyéni vállalkozók előtt is. Úgy számolunk, hogy a vissza nem térítendő támogatás akár 8-10 ezer cég működését könnyítheti meg, teheti hatékonyabbá és eredményesebbé” – emelte ki Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.

„Ezek a konstrukciók nagyon kedvező lehetőséget teremtenek a mikro- és kisvállalkozások számára a digitális fejlesztésekhez, miközben jelentős új piaci potenciált nyitnak az informatikai és kommunikációtechnológiai (IKT) szektor szereplői előtt. A programok várhatóan komoly lendületet adnak a hazai kkv-k digitális felzárkózásának, és segítenek nekik megőrizni versenyképességüket a gyorsan változó gazdasági környezetben. Mindez támogatja a Kamara elsődleges küldetését, hogy segítse a vállalkozásokat hatékonyságuk és versenyképességük növelésében” – emelte ki Csókay Ákos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. A fejlesztéseket továbbra is a Kamara által gondozott Modern Vállalkozások Program (https://vallalkozzdigitalisan.mkik.hu/) keretében akkreditált szállítók és minősített termékek felhasználásával lehet megvalósítani. Hatmillió forint pályázati érték felett a megvalósítás feltétele a Digitális Fejlesztési Koncepció elkészítése is, amelyet a Kamara díjmentesen biztosít az érintett vállalkozásoknak. Hatmillió forint alatt ez bírálati előnyt jelent.

További jó hír, hogy a budapesti cégeknek sem kell sokat várniuk már, március elején elkezdődött a DIMOP Plusz 1.2.6/C jelű pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely a budapesti mikro- és kisvállalkozások számára teheti majd elérhetővé ezt a kedvező digitalizációs támogatást.

A forrásokat az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás az önkéntes kamarai tagoknak

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tovább erősíti digitalizációs szolgáltatásait a kamarai kedvezményprogram részeként: kedvezményes ajánlat érhető el az önkéntes kamarai tagoknak a Netlock minősített elektronikus aláíró megoldással. Az a vállalkozás, amely három éves szerződést köt az első évben szinte féláron, utána pedig az aktuális árlista szerint érheti el a szolgáltatást.

A stratégiai partnerség keretében a Netlock, Európa egyik vezető minősített bizalmi szolgáltatója 3 éves időtartamú konstrukciót kínál, amelyben a szolgáltatás fix díjazású. Kiemelt kedvezménnyel indul az első év, amely közvetlenül támogatja a cégek digitális átállását, miközben a csomag korlátlan számú aláírást tartalmaz forgalmi korlátok és extra költségek nélkül. A csomag az első évben, kedvezményes bevezető áron 18 ezer forintba kerül, utána pedig 33 ezer forintért elérhető el évente a jelenlegi árlista alapján.

A megoldás felhőalapú, nincs szükség telepített szoftverre, kártyára vagy olvasóra: webes felületen, számítógépről vagy akár okostelefonról bárhonnan, bármikor elérhető a minősített elektronikus aláírás, amely teljes bizonyító erejű joghatással bír egész Európában.

Csókay Ákos, az MKIK főtitikára és Tóth János, a Netlock kereskedemi igazgatója

         Csókay Ákos, az MKIK főtitikára és Tóth János, a Netlock kereskedelmi igazgatója

– A Netlock partnerségünk újabb fontos eleme annak, hogy az önkéntes kamarai tagság valódi értéket kapjon a digitalizáció terén. Célunk, hogy a vállalkozások minél gyorsabban, hatékonyan és alacsonyabb költséggel lépjenek át a papírmentes folyamatokra. Az állami és az adóhatósági cégügyintézésen kívül például már az MKIK alapkezelője által irányított Demján Sándor Tőkeprogramban is csak digitális aláírással lehet bejelentkezni – mondta Csókay Ákos, az MKIK főtitkára.

– A digitalizáció ma már nem versenyelőny, hanem alapfeltétel a vállalkozásoknál. A Netlock célja, hogy a minősített elektronikus aláírás használata minden magyar vállalkozás számára egyszerűen elérhető és gazdaságos legyen. Meggyőződésünk, hogy a felhőalapú, korlátlan használatú szolgáltatásunk jelentősen hozzájárul a kkv-k adminisztrációjának egyszerűsítéséhez, a papíralapú folyamatok visszaszorításához és a fenntarthatóbb és rugalmasabb működéshez – mondta Somkuti András, a Netlock Kft. vezérigazgatója.

A Netlock szolgáltatása széles körben alkalmazható a vállalkozások mindennapi folyamataiban. A moduláris felépítés lehetővé teszi a papír alapú folyamatok fokozatos digitalizálását. Hamarosan érkeznek új funkciók is szolgáltatónál, például automatizált videós ügyfélazonosítás vagy tartalomhitelesítés.

Képviseld a 2027-es EuroSkills-en Magyarországot, PINCÉR szakmában!

A WorldSkills Hungary oldalán megjelent a EuroSkills 2027 Düsseldorf nemzeti válogatóversenyének felhívása pincér (Restaurant Service) szakmában.

A regisztráció és a részletes leírás itt érhető el:
https://worldskillshungary.hu/valogatok/euroskills-dusseldorf-2027/pincer

A versenyre olyan fiatal szakemberek, középiskolai tanulók, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, akik
– 2005. január 1. után születtek,
– és a jelentkezés időpontjában már betöltötték 18. életévüket.

Jelentkezési határidő és pályázat beadásának határideje: 2026. március 30.

Célunk, hogy a résztvevő fiatalok magas szintű szakmai felkészítésben részesüljenek, nemzetközi versenytapasztalatot szerezzenek, és tovább erősödjön a vendéglátás iránt elkötelezett fiatal szakemberek motivációja.

Magyarország évről évre kiváló eredményeket ér el a szakmák nemzetközi megmérettetésein.
A legutóbbi EuroSkills verseny összefoglalója itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=poU3yg8gisE

 

Immo Summit 2026

Tisztelt Kamarai Tagunk!
Az MKIK társszervezésében megvalósuló InnoSummit 2026 olyan üzleti és innovációs csúcstalálkozó, amely kifejezetten a hazai kis- és középvállalkozások számára kínál gyakorlati tudást, kapcsolatépítési lehetőséget és inspiráló példákat.

A rendezvény célja, hogy kézzelfogható megoldásokat adjon a kkv-k legégetőbb kihívásaira: digitalizáció, hatékonyságnövelés, finanszírozás, exportlehetőségek és versenyképesség a gyorsan változó gazdasági környezetben.

Ízelítő a programból:

  • „Az ötlettől a Nobel-díjig” – minden innováció egy jó ötlettel kezdődik
  • Fiókban maradt vagy valósággá vált? Magyarország innovációs stratégiája 2021-2030
  • Gyorsítósávban a piacra! – Design thinking és agilis termékfejlesztés
  • A kocka el van vetve! Az AI, mint az innováció legújabb motorja?

A rendezvényre az önkéntes kamarai tagok exkluzív, 50%-os árengedménnyel válthatnak Normál jegyet.

Jegyvásárlás: https://innosummit.hu/#price%20oldalon

Kedvezmény igényléséhez szükséges kuponkód: MKIK50

Bízunk benne, hogy Ön is csatlakozik az InnoSummit 2026 szakmai közösségéhez, és együtt formáljuk a hazai vállalkozások jövőjét.
További információk: https://innosummit.hu/