keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Már elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárium vállalkozóinak támogatása a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. közös missziója. Az ágazatban uralkodó gazdasági nehézségek enyhítésére a Kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött. A Kormány és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének eredményeként az új, kifejezetten az agrárszektor vállalkozóinak támogatását és az általuk fizetendő kamatterhek jelentős enyhítését célzó folyószámlahitel rekordidő alatt került bevezetésre – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően most 5%-os nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető. A kiemelt támogatású konstrukcióban minden, az alapvető feltételeknek megfelelő agrárvállalkozás részesülhet, külön speciális feltételnek, kitételnek való megfelelés nélkül. A Konstrukció keretében a hitelszerződések megkötésére 2024. június 29-ig van lehetőség.

Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár kiemelte, hogy „a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben és az ennek következményeként kialakult magas kamatkörnyezetben az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ rendkívül jelentős segítséget jelent a szektor szereplői számára. A Kormány célja, hogy a kamattámogatott hitellel hozzájáruljon a munkahelyek megvédéséhez és az agrárvállalkozások versenyképességének növeléséhez. Ahhoz, hogy 2024-ben a Kormány helyreállítsa a gazdasági növekedést, ahhoz a jól teljesítő, beruházó és fejlődő agrárvállalkozásokra is szükség van.”

A Kormány a Széchenyi Kártya Programon keresztül immár 12 éve szövetséget kötött a magyar gazdákkal az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelen és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+-on keresztül, biztosítva a mindenkori finanszírozási igényeikhez illeszkedő, államilag támogatott pénzügyi megoldásokat. Olyan agráriumot építünk közösen, amely helyet követelhet magának Európa, és a világ élvonalában.

Az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukcióra vonatkozó részletes információk, az Üzletszabályzat és az igényléshez szükséges dokumentumok elérhetőek a www.kavosz.hu oldalon.

További információért kérjük forduljon kollégáinkhoz az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Szemes Gyöngyi: +36 (30) 779-6080 / szechenyikartya@zvkik.hu

Beznica Henriett: + 36 (30) 292-6131 / szechenyikartya@zvkik.hu

 

 

Szakmai tanulmányúton a ZVKIK Elnöksége

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 2023. október 2-5. között szakmai tanulmányúton vesz részt Csehországban. (tovább…)

Indul az MKIK GVI 2023. októberi konjunktúrafelvétele

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. (tovább…)

Felkérés együttműködésre az MNB konjunktúra felmérésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. (tovább…)

35 milliárd forintos innovációs támogatási program indul

Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.

A célok közé sorolta a kutatók-fejlesztők számának növelését, hogy Magyarországon 2030-ra egymillió lakosra vetítve 9000 kutató-fejlesztő legyen, továbbá a szabadalmak és az innovátor kkv-k számának megduplázását, mert ez tudja előre vinni a magyar gazdaságot.

Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke ismertette, augusztus 26-ig 117-en 300 megjegyzést fűztek a pályázathoz a társadalmi egyeztetésen. A pályázat részletei az útmutatókkal az NKFIH honlapján már elérhetőek. A szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtása 2023. szeptember 28-án 12.00 órától 2023. október 05. délig lehetséges. A támogatói-szakértői véleményeket decemberben hirdetik majd meg.

A pályázók maximum 30 százalék előleget kaphatnak, a megvalósítási időszak legtöbbször 24 hónapos, ami alatt a teljes pályázati összeg 85 százalékát fizetik ki. A finanszírozásból 15 százalékos részt visszatartanak, hogy érdekeltté tegyék a pályázókat a fenntartási időszakban vállalt kötelezettségek végrehajtására – ismertette. A pályázatokat 250 tagú szakértői gárda értékeli; a megvalósítás alatt folyamatos szakmai ellenőrzést végeznek félévente.

Arról is beszélt, hogy komoly, legalább 2-3 szoros túljelentkezést várnak, mert két éve nem volt hasonló nagyságrendű piaci pályázat. Készen állnak a túljelentkezés kezelésére megfelelő informatikával és emberi erőforrással is.

(Forrás: MTI)

Új alkalmazás segíti a vállalkozókat a forrásbevonásban

Kifejezetten a kkv-szektor számára fejlesztettek ki egy új magyar alkalmazást, mely a financiális lehetőségek részletesebb bemutatását tűzte ki célul és a forrásbevonásban segíti a mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

A díjmentes applikáció a Forrástérkép nevet kapta, és a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működik. A fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) a kormány és az Európai Unió társfinanszírozásával jött létre – adta hírül az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

Az alkalmazásra azért is volt szükség, mert ezzel is segíteni szeretnék a kkv-k versenyképességének növelését. „Számos támogatott finanszírozási program érhető el az országban a kis- és középvállalkozások számára, de az aktuális forrásokról megtalálható információk nem kellőképpen áttekinthetők. A Forrástérkép célja, hogy az adott vállalkozás számára a tervezett projektjének finanszírozási lehetőségeiről minél teljesebb, személyre szabott képet biztosítson” – mondta Németh Olivér, az IFKA szakmai igazgatója.

HEPA képzés – Stratégia önvizsgálat cégvezetők számára a külpiacra lépés érdekében

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kétnapos képzést szervez 2023. október 4-én, és október 11-én, melynek témája a Stratégia önvizsgálat cégvezetők számára a külpiacra lépés érdekében.

A képzés célja, hogy olyan ismereteket biztosítson és a résztvevők olyan innovációs készségeit erősítése, amely nemzetközi összehasonlításban is versenyképes és korszerű elméleti és módszertani ismeretanyag és készségek birtokába juttatja a kurzus, szakmai program hallgatóját. A globális környezetet és a hazai kis- és középvállalkozások sajátosságait is szem előtt tartó képzés elemzési és komplex fejlesztési feladatok megoldásához biztosít ismeretanyagot.

RÉSZLETES PROGRAMTERV ITT ELÉRHETŐ ►

Időpont és helyszín:

2023. október 4. (szerda) 8:50-15:00 – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza – földszinti Rendezvényterem 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.

2023. október 11. (szerda) 9:00-16:00 – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza – földszinti Rendezvényterem 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.

JELENTKEZNI ITT LEHET ►

Antalík Imre a kétnapos tréning előadója

„A képzéseim során arra törekszem, hogy a vállalkozói környezettel és a vállalat funkcionális területeivel kapcsolatosan átfogó képet kapjanak a résztvevők, mindezt oly módon, hogy a legfontosabb elméleti ismereteket gyakorlati esetek/példák bemutatása révén igyekszem érthetőbbé tenni.

Jelen kurzus mindazoknak szól, akik a nemzetköziesedő vállalkozások működésének környezeti feltételeivel, ill. az egyes vállalati funkcionális területek sajátosságaival kapcsolatosan ismerkednének.”

Részvételi feltételek

A program állami támogatás mellett valósul meg, a részvétel regisztrációhoz kötött (Kedvezményes részvételi díj: 26.990 Ft). A jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudjuk fogadni, korlátozott számban. A regisztrációs díj visszaigazolásunk után átutalással fizetendő. A regisztráció elfogadásáról a jelentkezéskor megadott e-mail címen tájékoztatjuk.

Felnőttképzési engedélyezés hatálya alatt folytatott képzés ezért a részvétel feltétele felnőttképzési szerződés megkötése.

Elérhetőség:

Név: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.
Cím: 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.
FKTV. engedély nyilvántartási száma: E/2020/000268

Fülöp Krisztián
képzésszervező

Telefon: +36 (30) 270-0404
E-mail: fulop.krisztian@hepa.hu

 

HEPA képzés – Sikerkritériumok az exportáló vállalatoknál – Szervezeti teljesítményfokozó „szerek”

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kétnapos képzést szervez 2023. október 12-én és október 24-én, melynek témája a Sikerkritériumok az exportáló vállalatoknál – Szervezeti teljesítményfokozó „szerek”.

Miről lesz szó a képzésen?

A szervezet és a teljesítmény mibenléte – miként járul hozzá az egyén a cég teljesítményéhez?
Teljesítményértékelés a vagyonon keresztül, likviditás, jövedelmezőség
Humán faktor, tanulás-fejlődés
Az innovációs teljesítmény
Integrált vállalatirányítási rendszerek
A teljesítménymérés szerepe, jelentősége és visszahatása a teljesítményre
Esettanulmányok
Sikertörténetek, tapasztalatok az exportőrök szemszögéből

Jelentkezem a képzésre ►

Mikor és hol lesz a képzés?

2023. október 12. (csütörtök) 8:50-15:00 – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza – földszinti Rendezvényterem 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.

2023. október 24. (kedd) 9:00-16:30 – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza – földszinti Rendezvényterem 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.

Ki lesz a képzés oktatója?

Németh Gergely Tibor

Munka-, szervezet- és sport szakpszichológus, igazságügyi szakértő és PhD.

Doktori értekezésének témája a KKV-k növekedési krízisei és a vállalkozói viselkedésmintázatok.

Gazdaságpszichológiával, stratégiai tanácsadással, szervezetfejlesztéssel foglalkozik. Különösen a szervezeteken belüli innovációs kultúra foglalkoztatja. A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Kar Ergonómia és Pszichológia Tanszék, a Budapesti Metropolitan Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem meghívott oktatója. Több társadalmi szervezet elnökségének választott tagja (VTMSZ, TANOSZT, MPT).

Gergely kutatási területei: People Analytics, vállalkozók gondolkodási mintázata, döntési torzítások.

Hogyan tudok részt venni a képzésen?

A program állami támogatás mellett valósul meg, a részvétel regisztrációhoz kötött (Részvételi díj: 26.990 Ft). A jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudjuk fogadni, korlátozott számban. A regisztrációs díj visszaigazolásunk után átutalással fizetendő. A regisztráció elfogadásáról a jelentkezéskor megadott e-mail címen tájékoztatjuk.

Felnőttképzési engedélyezés hatálya alatt folytatott képzés ezért a részvétel feltétele felnőttképzési szerződés megkötése.

Jelentkezem a képzésre ►

Elérhetőség:

Név: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.
Cím: 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.
FKTV. engedély nyilvántartási száma: E/2020/000268

Fülöp Krisztián
képzésszervező

Telefon: +36 (30) 270-0404
E-mail: fulop.krisztian@hepa.hu

Nemzetközi gazdasági hírlevél

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara naprakész tájékoztatást kíván nyújtani a vállalkozásoknak a külkereskedelem szempontjából fontos országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő, legfontosabb intézkedésekről és az esetleges áruforgalmi korlátozásokról.

Az egyes hírek teljes tartalma a hírek címére kattintva válik elérhetővé.

NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL_2023.09.28

Panaszkezelés – de hogyan?

A 2023. július 24-én hatályba lépett új panasztörvény megismerésére szervezett előadást a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2023. szeptember 28-án. (tovább…)