keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

ERASMUS + Szakmai tanulmányút Görögországban

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai tanulmányutat szervezett Görögországba az Erasmus+ program 2023-1-HU01-KA122-VET-000149990 – Nemzetközi szakmai mobilitások a fenntartható innováció jegyében című projektje keretében. A tanulmányút célja a duális szakképzés jó gyakorlataival való megismerkedés, valamint tapasztalatok gyűjtése és kapcsolatok építése volt.

A tanulmányút során a résztvevők számos hasznos programon vehettek részt, amelyek betekintést nyújtottak a görög szakképzés és ipar működésébe.

A delegáció több görög hotelt és vendéglátóegységet is meglátogatott, ahol első kézből tapasztalták meg a helyi szakképzés működését, illetve betekintést nyerhettek a vendéglátóiparban alkalmazott duális képzési módszerekbe. Ezek a látogatások lehetőséget adtak arra, hogy a résztvevők megismerjék, hogyan lehet a gyakorlati képzést hatékonyan integrálni a munkahelyi környezetbe, miközben fenntartják a magas színvonalú szolgáltatást.

A görögországi tanulmányút egyik legfontosabb állomása a helyi duális szakképzőintézmények meglátogatása volt. Itt a résztvevők megismerkedhettek a helyi oktatási módszerekkel, valamint az iskolák és vállalatok közötti együttműködés formáival.

A program része volt továbbá helyi termelőüzemek és cégek meglátogatása is. Ezek a látogatások lehetőséget adtak arra, hogy a részvevők megismerjék, hogyan lehet a hagyományos és a modern technológiákat ötvözni a gyártási folyamatokban. Az oliva feldolgozó üzem, valamint a feta sajtgyár látogatása során a résztvevők megismerhették a mezőgazdasági termelés és termékfeldolgozás teljes folyamatát.

A Meteorák sziklaképződményei és kolostorai, valamint más turisztikai látnivalók meglátogatása arra is rávilágított, hogy miként lehet egy régió gazdag történelmi és kulturális örökségét a szakképzés és a turizmus középpontjába állítani.

A helyi szakképzési partnerekkel és a Pieria Kereskedelmi és Iparkamarával folytatott találkozók során hasznos eszmecserék és együttműködési lehetőségek bontakoztak ki, amelyek hozzájárulhatnak a hazai szakképzés fejlődéséhez.

Összegzésként elmondható, hogy a tanulmányút nemcsak szakmai, hanem kulturális szempontból is értékes tapasztalatokat nyújtott, amelyek hosszú távon erősíthetik a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és tagjai közötti együttműködést, valamint elősegíthetik az innovatív szakképzési gyakorlatok hazai alkalmazását.

A tanulmányút sikeres lebonyolítása bebizonyította, hogy az Erasmus+ program kiváló lehetőségeket kínál a nemzetközi tapasztalatcserére és a szakmai fejlődésre. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara célja, hogy a Görögországban látott jó gyakorlatokat átültessék a helyi viszonyokra, ezáltal is erősítve a régió gazdasági potenciálját.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elkötelezett amellett, hogy tagjainak folyamatos szakmai fejlődési lehetőségeket biztosítson, és támogassa a helyi gazdaság versenyképességének növelését. Az Erasmus+ program által támogatott tanulmányút jelentős szerepet játszott ebben a küldetésben.

Versenyelőny a digitális térben-online marketing képzés Letenyén

Online marketing alapokkal, jó gyakorlatokkal és eszközökkel ismerkedhettek meg a résztvevők Letenyén a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett ingyenes online marketing képzésen. Az Ökocentrum előadótermében tartott képzésre a térség mikro-, kis- és középvállalkozóit hívtuk és vártuk a „Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében.

Az online marketing képzéssel olyan vállalkozókat célzott meg a program, akik az online térben még kevésbé aktívak, de nyitottak a vállalkozásuk fejlesztésére a digitális térben. A ZVKIK részéről Mazzagné Borsos Andrea-képzési tanácsadó köszöntötte a programon résztvevő vállalkozókat, majd Tóth Szilvia-HR tanácsadó és coach tréner vezette be az online marketing alapjaiba a hallgatóságot.

Elhangzott, hogy a 21. század vállalkozóinak az online platformokon való jelenléte szinte elengedhetetlen. A cégvezetőknek fel kell ismerniük, hogy a vállalkozásuk hatékonysága növelhető a megfelelő eszközök, platformok használatával. A képzés során az Instagram, Facebook, Chat GPT,  Linkedin, és a TikTok oldalak használatába pillanthattak bele a résztvevők. Emellett pedig olyan könnyen használható eszközök elsajátításásnak alapjait is megismerhették, mint a Canva, a CapCut, melyek könnyebbé tehetik a posztok, képek, hirdetések szerkesztését.

„Jelentés a magyar vállalkozásról”-MCC Vállalkozáskutatási Műhely

„Jelentés a magyar vállalkozásról” címmel új kutatási projekt keretében monitorizálja a Mathias Corvinus Collegium a vállalkozások helyzetét.

Az MCC Vállalkozáskutatási Műhelyének kutatási célja a magyar vállalkozások nehézségeinek és lehetőségeinek vizsgálata. Egyrészt a vállalkozások kihívásait a jövőre vonatkozó elképzeléseiknek feltérképezésével szeretnék mélyebben megérteni, másrészt lehetőséget szeretnénenk kínálni, hogy a vállalkozók összevethessék helyzetüket más cégekével. Ennek keretében jött létre az online kérdőíves adatfelvétel.

A kérdőv ide kattintva elérhető.

A kérdőív kitöltése anonim, ugyanakkor a kitöltőknek lehetősége van önkéntes módon megadni elérhetőségüket – ebben az esetben a kutatók az adatok kiértékelése után személyre szabott elemzést küldenek a résztvevők számára.

Online marketink képzés-segít eligazodni a lehetőségek között

„Szövetségben a Vállalkozókkal” vállalkozásfejlesztési projekt keretében ezúttal Zalaszentgróton szervezett ingyenes online marketing képzést a térség mikro-, kis- és középvállalkozóinak részvételével a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A zalaszentgróti regionális irodában megrendezett eseményen Rózsás Renáta vállalkozásfejlesztési referens köszöntötte a jelenlévő vállalkozókat, majd Tóth Szilvia HR tanácsadó és coach tréner ismertette azon módszereket melyekkel javítani lehet egy vállalkozás online megjelenését. A képzés során a résztvevők megismerhették többek közt, a Social Media, Chat GPT, Canva, TikTok, és LinkedIn milyen eszközökkel, technikákkal képes egy vállalkozást piaci pozícióját erősíteni, termékeit népszerűsíteni.

A képzés nem csak az aktuális trendek bemutatására összpontosított, hanem konkrét, könnyen megtanulható és alkalmazható platformok segítségével adott útmutatást a vállalkozások kommunikációs stratégiájának és jövőképének formálásához. Kovács Györgyi, aki új vállalkozásának indítására készül, megosztotta tapasztalatait, miszerint a képzés új perspektívát nyitott a közösségi média használatában, és hasznos gyakorlatokat sajátíthatott el, amelyeket a grafikai tervezésben és marketing anyagok elkészítésében egyaránt tud alkalmazni.

„Mura-menti Üzleti Híd” sikeresen megvalósult a határokon átnyúló vállalkozói együttműködés

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési programja keretében „Mura-menti Üzleti Híd” címmel 2024. május 10-én a térségi vállalkozók számára szakmai tanulmányutat szervezett Szlovéniába, Lendva városába. Az országhatárokat átlépve a Muravidéki Gazdasági Kamara delegációja és a hozzájuk tartozó térségi vállalkozók is csatlakoztak.

A Szövetségben a Vállalkozókkal c. projekt keretében a résztvevő vállalkozók közvetlen betekintést nyerhettek egy-egy sikeres szlovén vállalat mindennapi működésébe, új üzleti kapcsolatokat építhettek ki, és értékes szakmai tudást és tapasztalatot cserélhettek. A tanulmányút célja, hogy Szlovénia gazdaságát és vállalkozásait a magyar üzleti közösséggel összekapcsolja, létrehozva ezzel az első magyar-szlovén üzleti közösséget. A kezdeményezés lehetőséget teremt arra, hogy erősítsük vállalkozásainkat és gazdaságainkat, megosszuk egymással a nemzetközi jógyakorlatokat és közösen dolgozhatunk azon, hogy új megoldásokat találjunk az esetleges kihívásokra, amelyekkel vállalkozásaink szembesülnek.

A Vállalkozásfejlesztési Program számos további aktivitással folytatódik. A részletekről a https://zvkik.hu/vallalkozasfejlesztesi-program/ oldalon a legfrissebb információkról a https://www.facebook.com/zalaivallalkozasfejlesztes facebook oldalon juthatnak az érdeklődők!

Felkérés a térségi kérdőív kitöltésére

Tisztelt Vállalkozók!

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési programot indított (erről részletesen olvashat itt: https://zvkik.hu/vallalkozasfejlesztesi-program/) előadásokkal, fórumokkal, képzésekkel, tréningekkel.

A program célja, hogy a kamara közvetlen, eredményes segítséget tudjon nyújtani többek között a letenyei, lenti, zalaszentgróti járás vállalkozásainak.

A jövőbeni irányok meghatározásához egy, a térségekben működő vállalkozások helyzetét, igényei feltáró kérdőív kitöltésében kérjük a közreműködését.

A kitöltés pár percet vesz csak igénybe.

A kérdőívet ide kattintva lehet elérni: https://forms.gle/HRCyMUe8E2aVUNK7A 2024. május 17-ig.

 

Köszönjük aktivitását!

Filó Angéla: A következő szintű Social Media

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési programja keretében örömmel hívja meg Önt egy rendkívüli eseményre, amely keretében Filó Angéla Katalin– Marketing- Mentor – Értékesítés támogató – Digitális marketing szakértő lesz vendégelőadónk.

Filó Angéla évek óta foglalkozik vállalkozások digitális fejlesztésével és személyes márka építésükkel, kiemelten a Social Media platformokon való jelenlétük hatékonyságának növelése érdekében. Az előadás betekintést nyújt a legújabb trendekbe és innovatív megoldásokba, amelyek segíthetnek a vállalkozásoknak abban, hogy kiemelkedjenek a digitális zajból, erős és vonzó márkát építsenek, így hatékonyabban érve el célközönségüket.

Az előadás kiváló lehetőség minden olyan vállalkozónak aki szeretné fejleszteni digitális marketing ismereteit, megújítani stratégiáját és szeretné maximálisan kiaknázni a Social Media adta lehetőségeket.

Az előadás címe: „A következő szintű Social Media: innovatív megoldások és stratégiák a márkaépítésben„

Időpont: 2024. június 12. (szerda) 10:00 óra

Helyszín: Zala Springs Golf Resort- Kehidakustány, Golf utca 1.

A rendezvényen a részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvényre kifejezetten a Zalaszentgróti, a Lenti és Letenyei járásokban működő, ezekben a járásokban székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozásokat várjuk. Természetesen a motivációs előadás korlátozott számban minden érdeklődő számára elérhető.

„A siker kulcsa” Dr. Kemény Dénessel

Tapasztalatból inspiráció? Fedezze fel a siker kulcsát!

Az előadás során Dr. Kemény Dénes sikeres edző, válogatott vízilabdázó és a magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya megosztja velünk személyes tapasztalatait és bemutatja, hogyan lehet ezeket az erőforrásokat hatékonyan alkalmazni saját vállalkozásunk fejlesztésében. Továbbá saját életéből és gyakorlati tapasztalataiból merítve, konkrét tippeket és technikákat is kínál majd, amelyek segíthetnek abban, hogy üzleti céljaikat gyorsabban és hatékonyabban érjék el.

Időpont: 2024. június 05. (szerda) 14:00 óra

Helyszín: Thermal Hotel Balance-Lenti, Táncsics u. 8

A rendezvényen a részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Velünk a vállalkozásodért – Amit a jövőről tudni érdemes

A részletes program itt letölthető!

Regisztráció az alábbi linken: Események – MKIK online rendezvényregisztrációs rendszer

Horváth József és Földi László Zalaegerszegen!

2024. májusában országjáró roadshow-ra indult a Mandiner!

A hét állomásos esemény negyedik megállója Zalaegerszeg lesz, ahol közönség előtt, Horváth József és Földi László beszélgetésének élő podcast-felvételére kerül sor. A beszélgetés során aktuális kérdéseket és témákat vetnek fel Pócza István műsorvezetésével.

Időpont: 2024. május 14. (kedd) 17.30 óra
Helyszín: Tudomány és Technika Háza I. em. (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.)

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!