keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Vállalkozásfejlesztési Program

Sikeres szakmai nap a Szépség Klub keretében!

2025. május 19-én a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében szakmai program valósult meg a kozmetikus szakemberek számára. A rendezvényen közel 30 fő kozmetikus és szépségipari szakember vett részt, akik a nap folyamán betekintést nyerhettek a legújabb iparági fejlesztésekbe és trendekbe.

A program első állomásaként az Alveola Beauty Akadémiáját látogatták meg a résztvevők, ahol egy szakmai előadáson és bemutatón vehettek részt. A bemutató során a Solanie kollégái egy több lépcsős kezelést mutattak be, melynek során az új peptides szérumok alkalmazásával ismerkedhettek meg a résztvevők. A gyakorlatban láthatták a szérumok hatékonyságát, miközben betekintést nyerhettek a legújabb kozmetikai kezelések világába.

A közös ebéd alatt folytatódott a szakmai eszmecsere, ahol a résztvevők megosztották egymással tapasztalataikat és a legjobb gyakorlatokat. A nap második felében az Alveola gyárába látogattak, ahol a résztvevők megismerkedtek a gyártási folyamatokkal, az alapanyagokkal és a legújabb technológiákkal.

A szakmai nap kiváló hangulatban telt, és a résztvevők számos hasznos információval gazdagodtak. A rendezvény remek lehetőséget biztosított a szakmai kapcsolatok elmélyítésére és új kapcsolatok kialakítására.

A Szépség Klub következő rendezvénye ősszel kerül megrendezésre, és a téma a felnőttképzés, szakképzés és a jogszabályi megfelelés lesz.

Amennyiben Ön is szívesen részt venne hasonló tartalmas szakmai eseményeken kozmetikus szakemberként, kérjük, csatlakozzon szakmai közösségünkhöz!

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósult meg.

Üzleti kapcsolatépítés Szlovéniában

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében 2025. május 14-én és 15-én olyan esemény valósult meg Lendva és Ljubljana városokban Szlovéniában, ahol érdekelt magyar vállalkozások üzleti kapcsolatot létesíthettek szlovén vállalkozásokkal. A korábbi szlovén-magyar üzleti találkozók sikerét alapul véve folytatódott a két ország közötti üzleti kapcsolatok lehetőségének biztosítása.

E két nap tekintetében a kamarák olyan vállalkozásokkal vették fel a kapcsolatot, akik érdekeltek vagy érdeklődnek a „smart technology” alkalmazásában.

2025. május 14-én a Lendvai székhelyű DAIHEN VARSTROJ vállalkozást tekintették meg a hazai vállalkozók. A cég az ügyfelek igényeire szabva állít elő robotizált modulokat, cellákat, amelyek a termelést és előállítást szolgálják.

2025. május 15-én Szlovénia fővárosában, Ljubljanában az ismert és az okosmegoldásokat használó BTC City került megtekintésre. A BTC City egy modern technológiákat használó bevásárlókomplexum, egyfajta „város a városban”. A város legmagasabb épületének (Crystal Palace) dísztermében fogadta a szlovén delegáció a magyar vállalkozókat számos, okosmegoldásokban érdekelt szlovén vállalkozóval együtt. Az ünnepélyes köszöntőket követően a két ország vállalkozói rövid ismertetőkkel, pitchekkel bemutatták céljaikat, fókuszaikat. A bemutatkozásokat követően pedig lehetőség nyílt networking-re, üzleti kapcsolatok kiépítésére.

A rendezvény annak az ígéretével zárult, hogy következő alkalommal, lehetőség szerint még az ősszel, Budapest fogadja a szlovén oldal képviselőit és érdeklődő vállalkozásait hasonló tematikájú rendezvénnyel.

Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Vállalkozásfejlesztési Program (NGM_SZERZ/173/32024) keretében valósult meg.

Növeld digitális hatékonyságodat! – két workshop a témában

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozásfejlesztési program keretében digitális felzárkóztatás workshopokat szervez. A program célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a vállalkozóknak, akik a mindennapi működés során szeretnének magabiztosabban eligazodni az alapvető irodai programok és a digitális ügyintézés világában.

Az első workshop keretében az alap programok használatára helyeződik a hangsúly, mint a pl.: CANVA, Power Point, a következő workshop pedig a digitális ügyintézésre koncentrál.

A jelentkezni külön-külön is lehet a workshopokra az igény szerint az alábbi Űrlapon.

Jelentkezési űrlap: https://forms.gle/fgp78F6GGEaGpSix9

A részvétel díjmentes, de a létszám korlátozott, ezért kérjük, időben jelezd részvételi szándékodat!

  • 2025. június 12. – 1. Workshop jelentkezési határideje: 2025.06.10.12.00 óra
  • 2025. június 19. – 2. Workshop jelentkezési határideje: 2025.06.17.12.00 óra

FONTOS – A workshopon a résztvevők saját eszközön dolgoznak, így szükséges mindenkinek saját laptopot hozni a programra!

Kérdés esetén  Mazzagné Borsos Andrea kollégánk +36 30/487-0807 telefonszámon áll rendelkezésre.

„Növeld digitális hatékonyságodat – válaszd a Neked leginkább hasznos workshopot!”

Vállalati értékesítési workshop – komplett módszertani program Zalaszentgróton!

Szeretnéd fejleszteni céged értékesítési teljesítményét? Szükséged van egy átfogó, gyakorlatorientált módszertani programra? A workshop gyakorlati példákon keresztül mutatja be, hogyan építheted fel és fejlesztheted az értékesítési folyamataidat, miként kezelheted sikeresen a tárgyalásokat és hogyan érhetsz el hosszú távú növekedést a piacon.

Helyszín: ZVKIK Zalaszentgróti Ügyfélszolgálati Iroda – Zalaszentgrót, Vörösmarty u. 2. 
Időpont: 2025. június 5. (csütörtök) 10:00–14:00
Előadó: Arany János – értékesítési és marketing szakértő, digitális evangelista, korábban a MediaWorks sales és marketing igazgatója, valamint a magyar Google iroda alapítója

Workshop részletes tartalma:

Alapok:

  • értékesítés pszichológiája
  • a vásárlói döntések háttere
  • cég, termék és személyes brand szerepe
  • B2B történetmesélés
  • solution selling alapjai

Execution:

  • meggyőzés és zárási technikák
  • tárgyalástechnika & kifogáskezelés
  • Social selling trendek
  • SPIN selling és tárgyalásvezetés
  • személyiségtípusok – DISC modell
  • non-verbális kommunikáció és testbeszéd

Management:

  • új piacra lépés – potenciáltervezés
  • sales automatizáció és CRM rendszerek
  • kulcsmérőszámok és teljesítménymérés
  • sales stratégiák és mérőszámaik
  • ügyfélmegtartás – upsell és cross-sell technikák
  • folyamatok rögzítése és skálázása

Fontos tudnivalók:

  • A workshop korlátozott létszámmal indul.
  • A jelentkezés feltétele az előzetes kérdőív legkésőbb 2025. május 28-ig történő kitöltése: [KÉRDŐÍV]
  • A rendezvényen történő részvétel feltétele a rendezett ZVKIK kamarai regisztráció megléte.

A jelentkezések elbírálását követően visszajelzést küldünk.

Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a Vállalkozásfejlesztési Program (NGM_SZERZ/173/32024) keretében valósul meg.

BETELT! Vezetésről vezetőknek – workshop Dr. Kemény Dénessel

Dr. Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, kiváló stratéga és motivátor, nemcsak a sport világában, hanem a vezetés terén is jelentős tapasztalatra tett szert. Hitvallása szerint a csapatsiker alapja az emberközpontú vezetés, a bizalom kiépítése és a folyamatos fejlődés. A workshop résztvevői olyan gyakorlati vezetéstechnikai tudással, inspiráló tanácsokkal és új szemléletmóddal gazdagodhatnak, amelyeket saját vállalkozásuk és csapatuk irányításában is eredményesen alkalmazhatnak.

Vezetéstechnikai workshop:

  • Időpont: 2025. 06. 04. (szerda); 09:00 – 16:30 óra
  • Helyszín: Hotel Európa Fit – Hévíz, Jókai u. 3.
  • Előadó:  Dr. Kemény Dénes, Bali György

Miről lesz szó?

  • Vezetés, vezetői elméletek a gyakorlatban
  • Teljesítménymenedzsment, célok és motiváció
  • Csapatszerepek, csoportdinamika, sikerfaktorok
  • Moderált beszélgetés Dr. Kemény Dénessel

Fontos tudnivalók:

  • A workshop korlátozott létszámmal (15 fő) indul.
  • A rendezvényen történő részvétel feltétele a rendezett ZVKIK kamarai regisztráció megléte.

A jelentkezések elbírálását követően visszajelzést küldünk.

Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a Vállalkozásfejlesztési Program (NGM_SZERZ/173/32024) keretében valósul meg.

Üzleti hatásgyakorlás tudományos alapokon Dr. Újszászi Bogár Lászlóval

Közel 80 vállalkozó vett részt a Marketing Klub rendezvényén 2025. április 24-én, amelyen Dr. Újszászi Bogár László tartott előadást Értékesítés mesterfokon címmel.

A meggyőzés- és befolyásolástechnika legismertebb hazai szakértője magával ragadó stílusban osztotta meg azokat a tudományosan igazolt befolyástechnikai eszközöket, amelyek révén az értékesítés nem egyszerű „rábeszélés”, hanem etikus bizalomépítés és tudatos hatásgyakorlás lehet. A lendületes és közérthető előadás során a résztvevők átfogó képet kaptak arról, hogyan működik a meggyőzés tudománya a konkrét üzleti folyamatokban – és miként válhat bárki eredményesebb tárgyalópartnerré vagy értékesítővé az emberi működés mögötti pszichológiai mechanizmusok tudatos alkalmazásával.

Az előadás  a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósult meg,  melynek fő törekvése, hogy a vármegye vállalkozói naprakész tudással és szemléletformáló impulzusokkal is gazdagodjanak.

 

HR-es „csúcstalálkozó” Rádpusztán

2025. Április 15-én a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara és a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara HR klubjának tagjai találkoztak Balatonlelle mellett Rádpusztán a Gasztro Élménybirtokon.
Ez volt az első, vármegyehatáron átívelő szakmai fórum, melyen a két klub tagjainak lehetősége nyílt az ismerkedésre, kapcsolatépítésre és jógyakorlat megosztásra.

A rendezvényen Dr. habil. Berke Szilárd, egyetemi docens, a SKIK HR klubjának tagja, tartott előadást „Employer Branding ma és holnap: Miért érdekelne bárkit, hogy pont nálad dolgozzon?” címmel.

Az Élménybirtok bejárását követően a program egy közös ebéddel zárult. A szakmai tapasztalatcserén túl az esemény jelentős hozadéka volt az is, hogy a résztvevők személyes kapcsolatokat is építhettek.

A jó hangulatú esemény folytatásaként hamarosan a somogyi HR-es szakemberek látogatnak Zalába.

A meggyőzés tudománya és az értékesítés pszichológiája

Mi történik az agyban, mielőtt döntést hozunk?
Miért bólint rá valaki az ajánlatodra – vagy miért utasítja azt el azt egyetlen pillantás után? A kisujjunk megmozdításától egészen addig, hogy melyik terméket vásároljuk meg, naponta több mint 100.000 döntést hozunk. Ha mindegyiket valamilyen racionális számítás előzné meg, akkor ez akár több hétig is eltartana. Éppen ezért agyunk egyszerűsítéseket hajt végre, ezért ha megismerjük a másiknak ezt az egyszerűsített rendszerét, akkor könnyedén tudjuk irányítani a gondolkodását, viselkedését, és akár érzelmeit is. Éppen ezért a legtöbbször ott szokták a hibát elkövetni az értékesítők, hogy folyamatosan a tudatot szeretnék meggyőzni holott a tudatalatti már rég meghozta a döntést.

Szakmai előadás:

  • Időpont: 2025. 04. 24.; 11:00 óra
  • Helyszín: ZVKIK székház – Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
  • Előadó:  Dr. Újszászi Bogár László, a meggyőzés- és befolyásolástechnika hazai úttörője

Dr. Újszászi Bogár László, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, vállalati trénerként dolgozott többek között a Bosch, Audi, OTP és Telekom szakembereivel. Nevéhez fűződik a BDA-meggyőzési modell (Before–During–After), amelyet nemzetközi szinten is használnak, többek között a Dubaji Egyetemen is oktatják.

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósul meg.

Látlelet a gazdaságról közgazdász szemmel

Nagy érdeklődés mellett zajlott Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, habilitált egyetemi docens „Gazdasági kitekintő 2025 című előadása, mely 2025. 03. 20-án került megrendezésre a ZVKIK székházában. Az Innovációs Klub keretén belül megrendezésre kerülő előadás során a neves szakértő átfogó képet nyújtott a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről és részletesen ismertette az Európai Unióban és a világban zajló gazdasági kilátásokat. A rendezvényre a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott, a hallgatóság zömét helyi vállalkozók alkották, akik figyelemmel követték a gazdasági összefüggéseket.

Az előadás végeztével interaktív beszélgetésre is sor került, amely során a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak, így a visszajelzések alapján elmondható, hogy az előadást és annak tartalmát a résztvevők rendkívül hasznosnak és gondolatébresztőnek találták.

Ezúton is köszönjük Dr. Pogátsa Zoltán előadónak, valamint minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével hozzájárult az esemény színvonalához!

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával  a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósult meg.

 

Dr. Pogátsa Zoltán – Gazdasági Kitekintő 2025

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja keretében ‘Gazdasági kitekintő 2025′ címmel előadást szervez, melyben Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens tart tájékoztatást.

Időpont: 2025. március 20., 15:00
Helyszín: ZVKIK székház
(8900 Zalaegerszeg, Petőfi S. u. 24.)

Az előadás során Dr. Pogátsa Zoltán elemzi a 2025-ös év gazdasági kilátásait, különös tekintettel a hazai és nemzetközi trendekre, valamint azok hatásaira a vállalkozásokra és a gazdasági szereplőkre. Az esemény kiváló alkalmat nyújt a gazdasági folyamatok mélyebb megértésére és szakmai eszmecserére.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósul meg.