keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

A versenyképességért felelős miniszterek informális találkozója

  1. február 7-én zajlott a versenyképességért felelős miniszterek informális találkozója, melyen a külkereskedelemért és az iparpolitikáért felelős miniszterek vettek részt.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón ismertették a tanácskozás középpontjában álló két meghatározó elemet.

Az eGov hírlevelének cikkében olvasható, hogy az egyik kiemelten fontos téma volt az európai ipar-és kereskedelempolitikák összehangolása a versenyképesség növelésének érdekében, melynek alapját az Európai Bizottság (továbbiakban: bizottság) által bemutatott Versenyképességi iránytű adja. A Versenyképességi iránytű három fő cselekvési területet azonosított, melyek a következők:

  • az innovációs szakadék felszámolása
  • a dekarbonizáció és versenyképesség közös ütemtervének kidolgozása
  • a túlzott függőségek csökkentése és a biztonság növelése.

Ezeket öt horizontális eszköz segítségével szeretné elérni a bizottság:

  1. február végére várható egy jogszabály, amely a vállalatok szabályozási terheit szeretné egyszerűsíteni
  2. a szabványosítási folyamatok felgyorsítása
  3. tőkepiaci unió felgyorsítása
  4. a készségek uniójának felgyorsítása
  5. Versenyképességi Alap bevezetése

A miniszterek abban állapodtak meg, hogy az EU-nak csökkentenie kell a túlzott függőségeit, különösen a kritikus nyersanyagok tekintetében. A testület egyik célja a tagjelölt országokkal való kereskedelmi kapcsolatok megszilárdítása.

A második fontos téma az új amerikai elnök várható intézkedései és az azokra adható válaszok keresése volt. Az USA és az EU közötti kereskedelmi deficit kb. 50 milliárd euró, jóval alacsonyabb, mint amennyivel Trump elnök számol. A két tömb közötti kereskedelmi kapcsolat összesen 5 millió állást biztosít, és 5 billió euró értékű kölcsönös befektetést tesz lehetővé. Ezen adatokat összesítve azt lehet megállapítani, hogy a kereskedelmi kapcsolat nem előnytelen az Egyesült Államok számára.

Bodor József kinevezésének meghosszabbítása és Farkas Örs kijelölése kiberbiztonságért felelős biztosnak

Magyar Közlöny 6. számában megjelent Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök utasítása, miszerint meghosszabbította Bodor József kinevezését az egységes, átlátható és strukturált kormányzati informatika és e-közigazgatás működtetéséért, fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztségre.

Az eddig díjazás nélküli pozícióért mostantól a helyettes államtitkári szintű összeget kapja meg Bodor József miniszteri biztos. Feladatai között szerepel a Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság révén az állami tulajdonú gazdasági társaságok konszolidált működtetésének kialakítása, továbbá az Ügynökség és a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok konszolidált működtetéséhez szükséges intézkedések, előterjesztések és jogszabály-módosítások előkészítése, és az ezek megvalósítása érdekében szükséges kormányzati feladatok összehangolása.

A miniszterelnöki kabinetfőnök kijelölte Farkas Örsöt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárát kiberbiztonságért felelős biztosnak.

A kinevezésekről bővebben az eGov hírlevél cikkében lehet olvasni ide kattintva.

Frissített nyilvántartás az Ipari, Technológiai és Logisztikai Parkokról

A Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács (a továbbiakban: Tanács) 2024. decemberi online ülésén újabb címek kerültek átadásra a Technológiai és az Ipari Parkok tekintetében.

Elérhető az Ipari, Technológiai és Logisztikai Parkokról készült frissített nyilvántartást. A mellékelt táblázat a jelenlegi állapotot tükrözi, mely a későbbi ülések tekintetében folyamatosan módosul.

Ipari_technológiai_logisztikai_parkok_20241231

Bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke 2025. február 11-én közösségi oldalán jelentette be, hogy tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár.

A Hungarikumok Gyűjteményébe tartozik immár a déli harangszó és a csárdás tánc, emellett pedig a testület megszavazta a csárda Magyar Értéktárba való felvételét is. A Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma 92-ről 94-re emelkedett, a Magyar Értéktárba pedig 155 elem tartozik.

Az új hungarikumok megszavazásáról ide kattintva olvasható bővebb tájékoztatás.

TechMeeting – E-Commerce & Hospitality CX (B2B lehetőség francia nagyvállalatokkal)

A Choose Paris Region üzletfejlesztési ügynökség felhívása szerint a következő TechMeeting eseményt április 8-án szervezik meg „E-Commerce & Hospitality CX” témában. A szervezők a korábbi TechMeeting eseményekhez hasonlóan, továbbra is várják külföldi (magyar) startupok, scaleupok jelentkezését, amelyek számára a program kiváló alkalmat ad az adott területen innovatív megoldásokat kereső francia nagyvállalatoknak, az ágazat kulcsszereplőinek történő bemutatkozásra, előre egyeztetett, célzott B2B-k és pitch-ek keretében.

A TechMeeting-ek „Open Innovation” jellegű, jellemzően egy- vagy félnapos matchmaking események, melyek lehetőséget teremtenek az adott ágazat szereplőinek megismerésére, pitch lehetőséget és B2B tárgyalásokat biztosítva az adott területen innovatív megoldásokat kereső francia/nemzetközi nagyvállalatokkal.

 A jelentkezés közvetlenül történik a cégek részéről, nincsen előszűrés, a jelentkezés mindenki számára nyitott. Az alább megadott jelentkezési linken található nyomtatvány „Step 1” részét kell kitölteniük az érdeklődő cégeknek, és ha ezt követően a szervező bizottság kiválasztja az adott jelentkezőt, akkor e-mailben kapja meg a „Step 2” kitöltendő nyomtatványt.

Az esemény weboldalán minden tudnivaló szerepel a TechMeeting-ről, a részvételi feltételekről, határidőkről és a résztvevő nagyvállalatokról: https://live.eventtia.com/en/customerexp2025

Jelentkezési link: https://live.eventtia.com/en/customerexp2025/International-Startups

Az E-Commerce & Hospitality CX TechMeeting-re legkésőbb 2025. február 24-ig lehet jelentkezni, a részvétel ingyenes.

A TechMeeting-ekre jelentkező vállalatoknak az alábbi kritériumoknak kell megfelelniük:

– Nemzetközi terjeszkedésre képes vállalat

– Már van forgalma

– Technológiai innováció

– Székhely Franciaországon kívül

– Kizárólag startup/scaleup vállalkozások max. 500 munkavállalóval

– A résztvevő nagyvállalatok igényeinek megfelelő technológiai megoldással rendelkeznek

Kérdések esetén a Párizsi Magyar Nagykövetség külgazdasági irodája örömmel áll rendelkezésre a trade.par@mfa.gov.hu e-mail címen, illetve a +33 1 53 70 67 01 telefonszámon.

Legyen szakmája mestere 2025-ben!

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. év március végével megfelelő számú jelentkező esetén mesterképzést szervez akár több szakmában is, melyre várja az érdeklődő szakemberek jelentkezését.

További részletek: https://zvkik.hu/kepzes-oktatas/mesterkepzes-es-vizsga/

 

Online tájékoztató az amerikai piacra lépésről

Az USA Accelerator kezdeményezésének célja, hogy segítse a magyar vállalkozásokat az amerikai – különösen a floridai – piacra lépésben. Programjaink nemcsak a kezdeti időszakban nyújtanak szakmai támogatást, hanem aktívan segítenek az első üzleti kapcsolatok és partnerségek kialakításában is, legyen szó beszállítókról, disztribútorokról vagy vevőkről.

Idén két kiemelt programmal készülünk:

Az U.S. Market Entry Bootcamp egy intenzív, ötnapos rendezvénysorozat Orlando városában, amely átfogó és gyakorlati tudást biztosít azoknak a vállalkozásoknak, akik még mérlegelik az amerikai piacra lépést, vagy éppen a tervezési fázisban vannak.

A Speedway to America egy hathetes, hibrid tanfolyam, amely mélyreható ismereteket nyújt az USA piacáról, és segít a résztvevőknek egy jól átgondolt piacra lépési stratégia kidolgozásában.

Február 13-án, 16:00-kor online tájékoztató keretében részletesen bemutatjásra kerül mindkét program, és lehetőséget nyílik kérdések feltevésére is.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

iREGISZTRÁCIÓ.

Változások küszöbén: szakmai konzultáció a kamarában

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Zalaegerszegi Független Vizsgaközponttal és a Nagykanizsai Szakmai Vizsgaközponttal közösen tájékoztató előadást tartott a szakmai vizsgáztatást érintő jogszabályváltozásokról. A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény értelmében ugyanis 2026. január 1. napjától kizárólag az akkreditált szakképzési vizsgaközpontok szervezhetnek szakmai vizsgákat.

A konzultáción megjelenteket a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara részéről Bangó-Rodek Viktória stratégiai koordinátor köszöntötte, aki nyitóbeszéde után rövid előadást tartott a kamara szakmai vizsgáztatásban betöltött fontos szerepéről.

Tájékoztatóját követően Knausz Lívia, a Nagykanizsai Szakmai Vizsgaközpont vezetője ismertette a jogszabályváltozásokat, valamint a szakmai vizsgák során eddig szerzett tapasztalataikat.

Az elméleti ismeretek átadását követően a Zalaegerszegi Független Vizsgaközpont szakmai vezetője, Vörösné Grünwald Anna mutatta be az eKréta Vizsgaügyviteli Információs Rendszer mindennapi használatához szükséges gyakorlati tudnivalókat.

A szakmai konzultáció célja nemcsak az új rendszer zökkenőmentes bevezetésének elősegítése, hanem a szakmai vizsgáztatásban résztvevők mielőbbi felkészítése is volt.

Pályázati felhívás ágazati alapvizsga vizsgaelnökök és szakmai vizsgafelügyelők részére


További részletek és a pályázathoz szükséges dokumentáció az alábbi linken elérhető: https://zvkik.hu/kepzes-oktatas/vizsgadelegalas/

A hiánytalanul kitöltött pályázati dokumentáció beadási határideje a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felé: 2025. február 24. (hétfő) 16:00 óra

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:

Dömötör Szabina – vizsgadelegáló referens
Telefon: 06 92 550514 , Mobil: 06 30 6185272
E-mail: vizsgadelegalas@zvkik.hu

Segítsük a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését a PÉNZ 7-en

Segítsük a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését a PÉNZ 7-en – önkéntes vállalkozókat keresünk!

A 2025. március 3-7. között megrendezendő ”PÉNZ 7 pénzügyi és vállalkozói témahét” az általános- és középiskolás diákok tudásának bővítését helyezi a középpontba.

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi tudatosság fontosságára, segítse pénzügyi kultúrájuk kialakítását és fejlesztését, alapot teremtsen a vállalkozói kedvhez, és üzleti ismereteket is adjon. A témahét során a diákok tudásának elmélyítését, kompetenciafejlesztését interaktív tananyagok, valamint pénzügyi és vállalkozói önkéntesek segítik.

Vállalkozások jelentkezését várjuk önkéntes munkára, melynek során tanítási óra keretében megosztják tapasztalataikat, sikereiket a vállalkozói létről.

A szervezők azt tapasztalják, hogy tanulók nagy figyelemmel és nyitottsággal fordulnak a vállalati szférából érkező sikeres szakemberek felé, akik mindennapi tapasztalataik és gyakorlataik megosztásával nagyban hozzájárulnak a fiatalok tudásának bővítéséhez, és érdeklődésük felkeltéséhez a téma iránt. Az óra megtartásához nem szükséges oktatási tapasztalat, vagy végzettség. Amire szükség van, vállalkozói attitűd és tapasztalat, valamint nyitottság a fiatal korosztályok irányában.

Az előző tanévben 1290 iskola, 203 ezer diák és 2045 pedagógus csatlakozott a PÉNZ7 programhoz.

További részleteket ide kattintva olvashat.

A vállalkozók regisztrációjára vonatkozó információkat pedig a PÉNZ7 honlapján olvashatják a Vállalkozói Téma aloldalon a Hogyan tud regisztrálni? rész alatt.