keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

A kutatástámogatási rendszer idei prioritásai

Domokos Péter, a Kutatási Kiválósági Tanács elnöke és Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár publikációja elérhető a Világgazdaság honlapján, melyben a kutatástámogatási rendszer prioritásait foglalták össze 4 pontban:

  • A Kutatási Kiválósági Tanács vezetése új alapokra helyezi a kiválósági programokat

A Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) az idei évben 40 milliárd forintos kerettel indul el, amely a 2 évvel ezelőtti 13,5 milliárd forint háromszorosa. A korábbi 48 millió forint helyett 100-200 millió forintot tudnak elnyerni a legkiválóbb kutatók. Az idei évben várhatóan 300-350 kutatási programot tudnak majd támogatni. Újdonság egyrészt, hogy a kutatási költségek 25 százalékának megfelelő kiegészítő támogatás igényelhető a kísérletes kutatásokhoz. Szintén új elemként jelenik meg a „Highlight” pályázati kategória, amelyben akár 400 millió forint is elérhető a kiemelkedő kutatási programok megvalósítására. Stratégiai cél, hogy minél több fiatal kutató ezekhez a gondosan kiválogatott, élvonalbeli kutatásokhoz.

  • Modernizálni a hazai kutatási infrastruktúrákat

Az élvonalbeli kutatásokhoz a kiszámítható kutatástámogatási rendszer mellett élvonalbeli kutatási környezet és modern műszerek szükségesek. Az idei évben 26 milliárd forinttal támogatják a kutatóintézetek infrastrukturális fejlesztéseit. Fontos elem, hogy a fejlesztések eredményeként a vállalati szektor részére is releváns infrastruktúrák jöjjenek létre.

  • A misszióvezérelt kutatások fókuszba helyezése

Kiemelt cél, hogy a magyar kutatások segítségével a magyar közösség számára releváns társadalmi és gazdasági kihívásokra találjanak megoldásokat. Ilyen kihívás például az egészséges öregedés, az energiarendszer klímasemleges átállítása vagy éppen a feltörekvő technológiák – mint az MI vagy a kvantumtechnológia – kérdésköre. Az idei évben első alkalommal elindított Misszióvezérelt program célja, hogy ezen kihívásokra jól meghatározott célok mentén induljanak el nagy horderejű kutatások.

4.) Nemzetközi kutatási és innovációs együttműködések

A magyar kutatási ökoszisztéma egyre jobban beágyazódik a nemzetközi vérkeringésbe: ma már közel minden 3. doktorandusz külföldről érkezik (szemben 2014-es 7 százalékkal), és 10 év alatt 45 százalékkal nőtt a nemzetközi együttműködésben létrehozott publikációk száma. Stratégiai cél a kutatási ökoszisztéma nemzetköziségének erősítése, ezért folytatódik a nagy sikerű HU-rizont program, ahol a magyar egyetemek a világ top100-as egyetemeivel működnek együtt Nyugattól Keletig.

A publikációban foglaltak segítenek megérteni a kutatástámogatási rendszer átalakulásának irányait és céljait, amelyek alapot adnak a jövőbeni fejlődéshez és nemzetközi együttműködésekhez.

NAV vámellenőrzések

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményében olvasható, hogy a vámellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak a piacfelügyeleti előírásoknak nem megfelelő termékek kiszűrésére.

A NAV prioritásként kezeli az importált termékek ellenőrzését, hiszen a termékbiztonsági előírások betartása fontos a fogyasztók biztonságának és egészségének védelmében, a nem megfelelő minőségű, hamisított árucikkek ugyanis komoly egészségügyi, biztonsági és anyagi károkat okozhatnak a vásárlóknak.

A NAV szorosan együttműködik a vámellenőrzések során a piacfelügyeleti hatóságokkal, így hatékonyabban tudják kiszűrni a nem megfelelő vagy veszélyes termékeket. Leggyakrabban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal működnek együtt, 2025. január 1-jétől pedig maguk is piacfelügyeleti hatóságként járnak el a benzinkutakon forgalmazott folyékony motorhajtó anyagok kapcsán.

2023-ban a NAV 940, 2024-ben pedig 596 esetben adott ki piacfelügyeleti riasztást, 2023-ban 269, 2024-ben pedig 140 alkalommal tiltották meg nem megfelelő biztonsági előírással rendelkező termékek forgalomba helyezését.

A vámellenőrzéseken a leggyakrabban elektromos készülékek, LED-fényfüzérek, gyerekjátékok és munkavédelmi eszközök akadnak fenn.

A NAV sajtóközleménye ide kattintva olvasható el.

Körforgásos gazdaság megvalósítása – VERTIKAL Group Nyrt. példája

A két éve tőzsdére lépett VERTIKAL Group Nyrt., azon kevés hazai vállalkozás táborát erősíti, amely képes megvalósítani a körforgásos gazdálkodást. Több régióban látnak el komplex hulladékgazdálkodási feladatokat, gyűjtenek, szortíroznak, komposztálnak, hasznosítanak, ártalmatlanítanak. Mindezek mellett továbbra is növekszik a gyártói, ipari tevékenységük. A hulladék jelentős részét feldolgozzák és saját fejlesztésű, magas hozzáadott értékű terméket gyártanak.

A cég úgy véli, hogy egyre jobban felértékelődik az, hogy a vállalat a körforgásos gazdálkodás keretében, végig követhető, transzparens módon tud újrahasznosított műanyagból termékeket előállítani. Ez a nyugat-európai megrendelők számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen hiába nagyobb bizonyos nyugat-európai országokban a hulladék-újrahasznosítás aránya, a teljes értékláncot lefedő vállalat elég kevés van.

Látlelet a gazdaságról közgazdász szemmel

Nagy érdeklődés mellett zajlott Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, habilitált egyetemi docens „Gazdasági kitekintő 2025 című előadása, mely 2025. 03. 20-án került megrendezésre a ZVKIK székházában. Az Innovációs Klub keretén belül megrendezésre kerülő előadás során a neves szakértő átfogó képet nyújtott a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről és részletesen ismertette az Európai Unióban és a világban zajló gazdasági kilátásokat. A rendezvényre a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott, a hallgatóság zömét helyi vállalkozók alkották, akik figyelemmel követték a gazdasági összefüggéseket.

Az előadás végeztével interaktív beszélgetésre is sor került, amely során a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak, így a visszajelzések alapján elmondható, hogy az előadást és annak tartalmát a résztvevők rendkívül hasznosnak és gondolatébresztőnek találták.

Ezúton is köszönjük Dr. Pogátsa Zoltán előadónak, valamint minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével hozzájárult az esemény színvonalához!

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával  a Vállalkozásfejlesztési Program (VF/44/5/2023_ZVKIK/2) keretében valósult meg.

 

Magyar-Lengyel Üzleti Fórum – Gdansk

A Lengyel Tengergazdasági Kamara (KIGM) és a gdanski magyar főkonzulátusa közös szervezésében egy Lengyel-Magyar Üzleti Fórum kerül megszervezése Gdanskban 2025 április 2-án. A találkozóra magyar részről, magyar ipari gyártó cégek kapnak meghívást. Olyan magyar vállalatok részvételére számítunk, akik rendelkeznek ipari, gépipari gyártási export szakmai tapasztalattal és megbízható beszállítói tudnának lenni a gdanski és gdyniai kikötőben működő gépipari termelést folytató lengyel vállalatok számára. A Fórum keretében a Lengyel Tengergazdasági Kamara közreműködésével fogadjuk a helyszínen az érdeklődő magyar partnereket, bemutatva számukra a helyi üzleti potenciált, különös tekintettel a helyi kikötőkre (Gdansk, Gdynia). A két és többoldalú megbeszélések mellett hangsúlyos elem lesz a gdanski kikötő területén működő Comal (https://comal.pl/) vállalat felkeresése.

Fórum tervezett programja:

10:00-12:00 a gdanski kikötőben lévő Comal vállalat látogatása a magyar cégek számára
12:00-13:30 ebéd (TBD)
14:00-15:30 Magyar cégek bemutatkozása (4-5 cég 15 perces prezentáció)
15:30-17:00 fogadás és borkóstoló a Fórum résztvevői számára, B2B találkozók (NEXT-KPI támogatásból finanszírozza a főkonzulátus)

A Fórum helyszíne

Gdansk, a Magyar Főkonzulátus helyszíne (plac Porozumienia Gdanskiego 1.)

https://www.facebook.com/HunConsulate.Gdansk/

Konzultáció az EU által az USA ellen bevezetni tervezett válaszintézkedésekkel kapcsolatban

Az Európai Bizottság március 12-én tájékoztatta a tagállamokat az aznap hatályba lépett, acél- és alumíniumipari termékekre bevezetett 25%-os amerikai vámokra válaszoló uniós ellenintézkedésekről. Ennek keretében a Bizottság új vámintézkedések bevezetését is tervezi nagyjából 18 milliárd euró összértékű árura vonatkozóan az amerikai intézkedések értékével megegyező mértékben. Az intézkedések által potenciálisan lefedett termékekről közzétett és csatoltan található listában többek között acél- és alumíniumtermékek, textíliák, bőráruk, háztartási gépek, műanyagok, fatermékek, mezőgazdasági termékek, mint például baromfi, marhahús, tojás, tejtermékek, cukor és zöldségek szerepelnek.

A Bizottság annak érdekében, hogy minimalizálják az uniós vállalatokat érő gazdasági károkat, 2025. március 26-ig tartó nyilvános konzultációt indított. Az intézkedések termékhatályának véglegesítésére csak a konzultációt követően kerül sor. A rendelet hatályba lépésére a jelenlegi tervek szerint 2025. április 12-13. között kerülhet sor, míg a vámok tényleges beszedése a hatályba lépést követő 30. naptól kezdődik meg.

A kitölthető kérdőív az alábbi linken érhető el:

https://ec.europa.eu/eusurvey/runner/EU-RL-2025

A Z Generációs Üzleti Kör legutóbbi ülésén az adózás került fókuszba

Március 19-én ismét összeült a Z Generációs Üzleti Kör, ahol ezúttal a vállalkozásokat érintő adózási kérdések kerültek napirendre. Az esemény meghívott előadója Könye Diána könyvelő, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Könyvelői Klubjának vezetője volt, aki átfogó és gyakorlatias szemlélettel vezette végig a résztvevőket a legfontosabb adózási tudnivalókon.

Az interaktív előadás során a jelenlévők lehetőséget kaptak arra, hogy kérdéseiket közvetlenül feltegyék, így az elhangzott információk még inkább a fiatal vállalkozók igényeihez igazodtak. Szó esett a vállalkozási formák közötti különbségekről, az adónemekről, valamint az induló vállalkozások számára legfontosabb pénzügyi és jogszabályi kötelezettségekről.

A Z Generációs Üzleti Kör célja, hogy támogassa a fiatal vállalkozókat, ezért az ilyen jellegű szakmai programok kiemelten fontosak a közösség számára. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint a rendezvény hasznos és informatív volt, így a jövőben is várhatóak hasonló, gyakorlati témákat feldolgozó alkalmak.

Ha Te is érdeklődsz a vállalkozásindítás és -fejlesztés iránt, csatlakozz a következő találkozóhoz, és légy részese egy támogató, inspiráló üzleti közösségnek!

Pályázati fórum a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-vel együttműködve pályázati fórumot szervezett 2025. március 19-én, amelynek célja az aktuális pályázati lehetőségek és a közvetlen lehívható Európai Uniós források bemutatása volt a kis- és közepes vállalkozások számára.

A rendezvényen Varga Gábor (tanácsadó, Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.) és Gyenes Zoltán (vezető gazdasági szakértő, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete) ismertették a vállalkozások számára releváns támogatási lehetőségeket és a makrogazdasági környezet alakulását.

A résztvevők lehetőséget kaptak arra is, hogy közvetlenül konzultáljanak az előadókkal.

Sikeres vállalkozói fórum Hévízen – folytatás következik

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (ZVKIK) és a Hévízi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében 2025. március 18-án vállalkozói fórumot tartottunk Hévízen. Az esemény célja az volt, hogy a helyi vállalkozások első kézből kapjanak információt a kamarai szolgáltatásokról, valamint lehetőséget biztosítsunk a párbeszédre és a kapcsolatépítésre.

A rendezvényt Németh Gábor, a ZVKIK Hévíz térségi szervezetének elnöke nyitotta meg, majd Naszádos Péter, Hévíz polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A fórum központi előadását Kovács Dezső, a ZVKIK elnöke tartotta, aki bemutatta a kamara szolgáltatásait és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségeket.

A rendezvényen 20 helyi vállalkozás képviselői vettek részt, akik aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, felvetették kérdéseiket és megosztották tapasztalataikat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kamara és a polgármesteri hivatal tervezi a fórum folytatását, hogy további hasznos információkkal és lehetőségekkel támogassa a helyi vállalkozásokat.

Felmérés – Mesterséges Intelligencia az üzleti életben

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felmérést végez a mesterséges intelligencia (MI) üzleti szektorban betöltött szerepéről, annak lehetőségeiről és kihívásairól.
Célunk, hogy átfogó képet kapjunk arról, milyen mértékben ismerik és alkalmazzák a vállalkozások az MI-technológiákat, illetve milyen hatásokat tulajdonítanak ezeknek a fejlesztéseknek.

Kérjük, szánjon néhány percet kérdőívünk kitöltésére, amelynek segítségével jobban megérthetjük, hogyan befolyásolja az MI a vállalkozások működését, hatékonyságát és versenyképességét.

A kérdőív az alábbi linken érhető el: https://docs.google.com/forms/d/12ThKkj4PABk0JcVL-h2r_g5F6hcy9nEfUaanlOi5hZE/preview

A kérdőívben kapott információkat összesített formában használjuk fel, és az eredményeket a vállalkozások számára is elérhetővé tesszük.
A visszajelzések hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk az MI üzleti környezetre gyakorolt hatásáról, valamint segítséget nyújtsunk a vállalkozások számára az új technológiák alkalmazásában.

Köszönjük, hogy  kérdőívünk kitöltésével hozzájárul felmérésünk eredményességéhez!