keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Stílus, kreativitás, zalai sikerek – Fényesen csillogott Zala vármegye a Balaton BeYOUty pástján

A „Balaton BeYOUty”  Kozmetikus és Fodrász versenyen 2025 november 16-án léptek pástra a Hotel Helikon konferencia-részlegén. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a T.H.E. Beauty vállalkozás, valamint a ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum támogatásával immár második alkalommal valósult meg a szépészet ágazat nagyszabású versenye.

Az idei esemény különlegessége, hogy külön kategóriákban versenyeztek a felnőtt szakemberek és a diákok, így minden korosztály a saját felkészültségéhez és szakmai útjához illeszkedő mezőnyben mutathatta meg tehetségét. A fodrász tanulók négy versenyszámban, a kozmetikus szakemberek és tanulók két masszázskategóriában, a sminkesek pedig három kategóriában mérhették össze tudásukat.

A nagyszámú nevezés is jelzi a rendezvény országos jelentőségét: 85 versenyző, 8 vármegyéből, 11 szakképző intézményből érkezett, Soprontól Debrecenig.
A verseny ideje alatt 11 szakmai kiállító mutatta be termékeit, újdonságait és technológiai fejlesztéseit, lehetőséget adva a résztvevőknek a szakmai kapcsolatépítésre is.

A verseny szakmai színvonalát idén is kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkező zsűritagok biztosították.

Kozmetikus masszázs versenyszámok zsűrije:

  • Tárnokiné Horváth Edina, a T.H.E. Beauty tulajdonosa – zsűrielnök
  • Beke Barbara, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills korábbi versenyző, EB 3. helyezett – zsűritag
  • Szekér Németh Nikoletta, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills korábbi versenyző – zsűritag

Smink versenyszámok zsűrije:

  • Varga Máté, kozmetikusmester, WorldSkills Hungary szakértő, korábbi WS versenyző – zsűrielnök
  • Tóth-Cságoly Laura, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills Hungary versenyző, Európa-bajnok – zsűritag
  • Hegyi Eszter, WorldSkills & EuroSkills Hungary versenyző, kiválósági díjas – zsűritag

Fodrász versenyszámok zsűrije:

  • Hajas László, az MFKE elnöke, OMC többszörösen kitüntetett mester, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa – zsűrielnök
  • Kovács Lajos, Európa 2. legjobb fiatal fodrásza – zsűritag
  • Baranyai Vivien, OMC világbajnok hajfonásban, többszörös magyar és Európa-bajnok – zsűritag
  • Ress Károly, többszörös magyar és nemzetközi bajnok, OMC kitüntetett zsűritagja, a Magyar Fodrász Szövetség Szakbizottságának elnöke – zsűritag
  • Molnár Joli, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Fonyódi Erika, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Vargáné Kiss Csilla, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Kalamászné Vári Ibolya, fodrászmester és oktató – zsűritag

A legjobbak díjazása a támogató partnerek közreműködésével valósult meg, akik értékes ajándékokat ajánlottak fel a kupa és az oklevelek mellé.

Eredmények:

Kozmetikus Fodrász
Helyezés Kategóriák/NÉV Helyezés Kategóriák/NÉV
Ringat a víz – Relaxációs masszázs arc-nyak-dekoltázs (felnőtt) Balatoni Macsó Hajós – férfi barber haj és szakáll
1. Ács Dorka Dominika 1. Szombati Bence, VIK
2. Vámos-Pálenik Marina 2. Kiss Áron, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
3. Fekete Szilvia 3. Preininger-Hortobágyi Gábor, BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
Különdíj Zámbó Rita Dalma Balatoni Sellő – hajfonás
Hullámok hátán – Manuál hát és karok testmasszázs (felnőtt) 1. Konkoly Vivien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
1. Horváth-Szekeres Zsóka 2. Kovács Petra, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
Ringat a víz – Relaxációs masszázs arc-nyak-dekoltázs (tanuló) 3. Horváth Alexa Vivien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
1. Angyal Gina, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum Különdíj Balogh Anna, ZSZC Báthory István Technikum
2. Szatmári Alíz, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum Különdíj Németh Anna, ZSZC Báthory István Technikum
3. Csöndes Lívia, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum Különdíj Lakatos Roberta, Nagykanizsai SZC Zsigmondi VilmosTechnikum
Különdíj Hrubecs Kitti, Nógrád Vármegyei SZC Szondi György Technikum Balatoni Koktélparty – alkalmi konty
Hullámok hátán – Manuál hát és karok testmasszázs (tanuló) 1. Konkoy Vivien, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
1. Brassó Júlia, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum 2. Kovács Petra, Nagykanizsai SZC Zsigmondi VilmosTechnikum
2. Angyal Gina, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum 3. Pál Dóra, Nógrád Vármegyei SZC Szondi György Technikum
Koncert a Festetics kastély kertjében – elegáns alkalmi smink (felnőtt) Különdíj Konkoy Vivien, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
1. Husz Bíborka Szikrázó Balaton – női divathajvágás
2. Loch-Temleitner Tímea 1. Bödör Bence, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
3. Hutterer Fanni 2. Preininger-Hortobágyi Gábor, BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
Különdíj Loch-Temleitner Tímea
Naplemente a Balatonnál – kreatív nyáresti smink (felnőtt)
1. Husz Bíborka
2. Loch-Temleitner Tímea
Koncert a Festetics kastély kertjében – elegáns alkalmi smink (tanuló)
1. Bécsi Dzsenifer, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
2. Zsohár Kitti, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
3. Beró Zsófia Boglárka, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
Különdíj Beró Zsófia Boglárka, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
Naplemente a Balatonnál – kreatív nyáresti smink (tanuló)
1. Tóth Enikő, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
2. Bécsi Dzsenifer, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
3. Bognár Lilien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
Nekem a Balaton a riviéra – nyárias délutáni smink (tanuló)
1. Deák Dóra, Nográd Vármegyei SZC Szondi György Technikum
2. Bethlen Maja, Nagykanizsa SZC Zsigmondy VilmosTechnikum

Támogatók:
GIGI és Mary Chor Dél-Dunántúli Képviselete – Anpé Kft. • BIOLA • Hajas Kft. • Majtényi Kata • LegiTiMo Zrt. • Lélekfa • T.H.E. Beauty • MATRIX • ALFAPARF Hairline Kft. • Fehér Varázs • CHOGAN • ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum • ALVEOLA • Majtényi Kata • Rákosa Ferencné • FRAMESI • Adorján Krisztina • Luxoya • VENSZ • WELLA • REVLON • Vargáné Kiss Csilla • KEMON • STILLA • SUPERNOVA • AW Cosmetics  •  ZVKIK

Az eredményeket és a versenyen készült fotókat folyamatosan töltjük fel a Kamara felületeire.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ezúton is gratulál minden versenyzőnek, felkészítő tanárnak és szakembernek a kiemelkedő teljesítményért!

A szépségipar jövője tehetséges kezekben van.

Sikeresen lezajlott a „Balaton BeYOUty” Konferencia és Kiállítás

2025. november 15-én Keszthelyen, a Hotel Helikonban került megrendezésre a „Balaton BeYOUty” Konferencia és Kiállítás, amely idén is a szépségipar egyik kiemelt szakmai találkozóhelyének bizonyult. A rendezvény mottója – „Ahol a szépség és az üzlet találkozik” – méltón tükrözte az esemény célját: átfogó, gyakorlati és vállalkozásfejlesztési tudást adni a jelen és a jövő szépségipari szakembereinek.

A résztvevők egész napos szakmai programon vehettek részt, ahol neves előadók osztották meg tapasztalataikat, gyakorlati tippjeiket és inspiráló gondolataikat.
A napot Tárnokiné Horváth Edina nyitotta A kozmetikumok útja – vállalkozásépítés a szépségiparban című előadásával, majd Adorján Krisztina hozott új megközelítést A szépség biológiája, avagy a relaxáció és a vizualizáció hatása a szépségre témában.

Ezt követően Hekeli Judit mutatta be, hogyan válhat a kozmetikus szakember valódi hétköznapi hőssé, igazi Wonder (M) Womenné vendégei számára.
Kovács E. Zsófia a mindennapok energiamenedzsmentjének fontosságáról beszélt, gyakorlati útmutatókat adva a résztvevőknek.

A rövid szünet után – mely alatt a jelenlévők a kiállítókkal ismerkedhettek és szakmai kapcsolatokat építhettek – Zángóné Kulcsár Edina beauty coach vezetésével nyertek betekintést a holisztikus bőrápolás világába.
Majd Kiss Izabella mutatta be a Biola kozmetikus tanulócsomagok termékeit és alkalmazási tapasztalatait.

Hacsavecz Beatrix természetgyógyász a kozmetikusok szerepére hívta fel a figyelmet a krónikus betegségek felismerésében, majd Kerti Erika folytatta a programot az ügyfélélmény-kezelés bemutatásával.

Az ebédszünetet követően az ALVEOLA Kft. képviseletében Dani Richárd és Hegyi Sára tartott látványos bemutatót a Cleverderm non-invazív bőr-újrastrukturáló elektrokozmetikai kezelésről, Solanie exoszómákkal kiegészítve.
Ezt Morell Eszter előadása követte A tudatos marketing, mint a szépségipari vállalkozás széruma témában.

A nap zárásaként Tárnokiné Horváth Edina mutatta be a mikrobiomok szerepét a bőrápolásban, majd a szakemberek számára lehetőség nyílt kérdéseik feltételére, a megszerzett tudás összegzésére.

A konferenciaterem előterében egész nap 10 kiállító várta a résztvevőket, akik személyesen is megismerkedhettek a különböző termékekkel és szolgáltatásokkal.

A program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a Vállalkozásfejlesztési Program 2 – NGM_SZERZ/173/3/2024_ZVKIK (1. Tudásalapú kamara megvalósítása) – keretében valósult meg.

Legfrissebb uniós pályázati lehetőségek

A vállalkozásoknak szóló uniós pályázati kínálat megtalálható az EU Funding & Tenders portálon, azonban a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) időről időre összegyűjti a legfrissebb, legrelevánsabb közvetlen uniós pályázati felhívásokat, amelyek ide kattintva elérhetők.

 

Társadalmi egyeztetésen a SZÉP kártya felhasználásának módosítása

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 76/2018 (IV. 30.) Kormányrendelet módosításáról szóló Kormányrendeletet (Szép Kártya felhasználás). A rendelet alapján, a Széchenyi Pihenő Kártya átmeneti időre hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható lesz.

Az 5. § (1) bekezdésében foglaltak mellett az Szja tv. 71. § (1) bekezdése szerinti felhasználásnak minősül a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlásra 2026. április 30-ig történő felhasználás is. A kereskedő – a Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fizetés elfogadása esetén – az alábbi főtevékenysége körében élelmiszer belföldi értékesítését végezheti a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója részére.

Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fizetést elfogadó, a 21/A. § (2) bekezdése szerinti kereskedő gazdasági tevékenysége

TEÁOR kód                                                 Gazdasági tevékenység

4711                                                   Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

4721                                                   Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme

4722                                                   Hús-, húskészítmény kiskereskedelme

4723                                                   Hal kiskereskedelme

4724                                                   Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem

4727                                                   Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2025. november 19-ig várják a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címen.

A késő áfabevallások okait keresi a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld azoknak az adózóknak, akik havi vagy negyedéves áfabevallásukat a törvényi határidő után nyújtották be. A hivatal célja, hogy tisztázza a késedelem okát, és segítsen az adózóknak a határidő-csúszások elkerülésében, az adó pontos bevallásában és befizetésében.

A hivatal azokat az ügyfeleket keresi meg, akik 2025-ben késve adták be áfabevallásukat. A NAV egészen pontosan arra kíváncsi, miért nem sikerült tartani a határidőt. A választ a hatóság ePapíron várja.

A késedelem okának ismertetésével a válaszadók hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a NAV pontosabban megértse az ügyfelek viselkedését, az ügyintézés esetleges akadályait, nehezítő körülményeit.

A bevallási és befizetési határidők betartása nemcsak a vállalkozások átlátható és megbízható működését segíti, hanem a gazdasági adatok naprakészen tartását is garantálja, mindemellett támogatja a NAV adatfeldolgozási feladatait is. Nem beszélve arról, hogy a késedelem minden napjára, ha van fizetendő adó, akkor automatikusan számítódik a pótlék. A vállalkozás a késedelem miatt nemcsak a mulasztási bírságot kockáztatja, hanem a nullás igazolást is. Addig ugyanis, amíg nem érkezik be a bevallás, nem adható ki a nemleges igazolás.

Nemzetközi gazdasági hírlevél

Hírek, naprakész információk a külkereskedelem szempontjából meghatározó országok aktuális gazdasági helyzetéről és az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről. Emellett az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is elérhető tudósítás.

Az egyes hírek teljes tartalma a hírek címére kattintva válik elérhetővé.

NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL_2025.11.13

Elérhető az Európai Innovációs Tanács 2026-os munkaprogramja

Az Európai Bizottság elfogadta az Európai Innovációs Tanács 2026-os munkaprogramját. Ez több mint 1,4 milliárd euró értékű finanszírozási lehetőséget nyit meg stratégiai technológiák és bővülő vállalatok számára.

Az EIC 2026-os munkaprogramja öt fő program keretében részletezi a finanszírozást:

  • EIC Pathfinder (262 millió euró) multidiszciplináris kutatócsoportok számára, hogy olyan jövőbe mutató kutatásokat végezzenek, amelyek technológiai áttörésekhez vezethetnek (legfeljebb 4 millió euró összegű támogatások).
  • EIC Transition (100 millió euró) a kutatási eredmények innovációs lehetőségekké alakítására, az EIC Pathfinder, az Európai Kutatási Tanács Proof of Concept, a Horizon Europe 2. pillér (társadalmi kihívások) együttműködési projektjei és a kutatási infrastruktúra projektek eredményeinek nyomon követésére (legfeljebb 2,5 millió euró összegű támogatások).
  • Advanced Innovation Challenges (6 millió euró) a magas kockázatú, keresletvezérelt, mélyreható technológiai innovációk támogatására, amelyek átalakító potenciállal rendelkeznek, különösen azokon a területeken, ahol kiterjedt kutatás folyik, de hiányzik a kereskedelmi hasznosítás (300 000 euró átalányösszeg).
  • EIC Accelerator (634 millió euró) start-upok és kkv-k számára, hogy olyan innovációkat fejlesszenek és terjesszenek, amelyek új piacokat hozhatnak létre vagy megzavarhatják a meglévőket (2,5 millió euró alatti támogatások, 0,5–10 millió euró közötti befektetések).
  • Az EIC Strategic Technologies for Europe Platform (STEP) Scale Up (300 millió euró), amely további tőkefinanszírozást biztosít ígéretes vállalatok (kkv-k, induló vállalkozások, spin-offok és kis- és közepes kapitalizációjú vállalatok) számára, amelyek kritikus területeken ösztönzik az innovációt, hogy segítsen nekik 50 millió euró vagy annál nagyobb magánbefektetési köröket biztosítani üzleti tevékenységük további bővítéséhez (10–30 millió euró közötti befektetések).

Minden esetben az innovátoroknak nyújtott közvetlen pénzügyi támogatást kiegészíti a vezető szakértelemhez, vállalatokhoz, befektetőkhöz és ökoszisztéma szereplőkhöz való hozzáférést biztosító, széles körű üzleti gyorsító szolgáltatásokhoz való hozzáférés.

Főbb pontok

  • Az EIC Advanced Innovation Challenges kísérleti program: híd a következő Horizon Europe programhoz

A 2026-os EIC munkaprogram egy új, az amerikai ARPA-modell ihlette megközelítést fog kipróbálni: merész, kihívásorientált finanszírozás áttörő technológiák számára. Az Advanced Innovation Challenges olyan magas kockázatú, nagy haszonnal járó projekteket fog támogatni, amelyek olyan területeken valósulnak meg, ahol Európa erős a kutatásban, de túl gyakran lassú az ötletek tényleges termékekké és vállalkozásokká alakításában.

  • Gyorsabb, egyszerűbb és robusztusabb pályázati eljárás az EIC Accelerator számára

2026-tól a pályázati eljárás egyszerűbb (például a teljes pályázati űrlapok 50 oldalról 20 oldalra csökkennek), gyorsabb (például az értékelések 6 hónap helyett 2 havonta történnek) és robusztusabb (például a technológia mélyreható értékelésével, előre látva a befektetésekhez szükséges átvilágítást) lesz.

  • A startupok és a scaleupok stratégiájának támogatása

A 2026-os munkaprogram tartalmazza a startupok és scaleupok stratégiájában meghatározott számos intézkedés végrehajtásának támogatását. Ez magában foglalja az Európai Vállalati Hálózat támogatását, az EIC sikeres vállalati napjainak és a nemzetközi piacokhoz és partnerekhez való hozzáférés támogatását szolgáló megerősített szolgáltatások alapján, valamint egy nemek közötti egyenlőségi indexet, amely nyomon követi a nők részvételét az innovációs ökoszisztémában.

 

Meghirdetésre került a 34. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat

A Magyar Innovációs Szövetség – a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint több szakmai szervezettel együttműködve – meghirdette a 34. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.

A felhívásra azok a hazai vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek 2025-ben megvalósított, mérhető üzleti vagy társadalmi haszonnal járó innovációs eredményt értek el.

A pályázat célja, hogy bemutassa a hazai innováció legkiemelkedőbb példáit, és ösztönözze az innovatív, környezetbarát és fenntartható megoldások elterjedését. Újdonság, hogy az idei évben jelöléssel is bekerülhetnek vállalatok a pályázók közé: az ökoszisztéma meghatározó szervezetei 2025. november 30-ig ajánlhatnak innovatív cégeket.

Milyen díjakat lehet elnyerni?

A 2025. év legjelentősebb innovációs teljesítményét idén is a Magyar Innovációs Nagydíj ismeri el. Emellett kilenc további ágazati innovációs díj kerül átadásra:

  • évi KKV Innovációs Díj
  • évi Ipari Innovációs Díj
  • évi Informatikai Innovációs Díj
  • évi Agrár Innovációs Díj
  • évi Energiaügyi Innovációs Díj
  • évi Környezetvédelmi Innovációs Díj
  • évi SZTNH Iparjogvédelmi Innovációs Díj
  • évi Deep Tech „Alapkutatástól az Innovációig” Díj
  • „2025. év legjobb startup vállalkozása” Díj (a legeredményesebb, 2023. január 1. után alapított innovatív startup számára)

Hogyan lehet jelentkezni?

A pályázatra két módon lehet bekerülni:

  1. Jelölés útján– a Magyar Innovációs Szövetség által felkért szakmai szervezetek ajánlásával.
    Jelölési határidő: 2025. november 30. (éjfél)
  2. Önálló pályázat benyújtásával– minden vállalat saját pályaművet is leadhat, függetlenül attól, történt-e jelölés.
    Pályázati határidő: 2026. február 9. (éjfél)

A pályázat beadása a következő oldalon történik:
www.innovacio.hu/innonagydij

A feltöltendő dokumentumok és részletes követelmények szintén itt érhetők el.

Díjátadó

A díjak ünnepélyes átadására 2026. március 19-én, a Néprajzi Múzeumban megrendezett InnoSummit konferencián kerül sor. A díjazottak megkapják a Magyar Innovációs Nagydíj védjegy használati jogát, amely jelentős szakmai presztízst biztosít.

A pályázati felhívás teljes szövege és minden további részlet IDE kattintva olvasható.

Fontos változások és új határidők a Karbonvám területén

Hivatalossá váltak az Omnibus javaslatcsomag részeként bejelentett CBAM-könnyítések, ugyanis az Európai Parlament és a Tanács 2025. október 17-én kihirdette az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (ismertebb nevén CBAM vagy karbonvám) egyszerűsítésére irányuló rendeletet.

A legjelentősebb változás az új tömegalapú küszöbérték bevezetése, amelynek értelmében azok az importőrök, akik egy naptári évben összesen legfeljebb 50 tonna nettó tömegű CBAM-köteles árut hoznak be az Európai Unió területére, mentesülnek valamennyi CBAM-kötelezettség alól. A CBAM éles szakaszának 2026. január 1-i elindulásával karbonvám-köteles terméket kizárólag ún. “engedélyezett nyilatkozattevői” státusz birtokában lehetséges importálni az Európai Unió területére.

A státuszt azelőtt szükséges megszerezni az illetékes tagállami hatóságtól (Magyarországon a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságtól), mielőtt az adott gazdálkodó CBAM-köteles importjai meghaladják az évi 50 tonnás küszöbértéket. A várhatóan nagy mennyiségben beérkező engedélykérelemre tekintettel a módosító jogszabály ugyan tartalmaz egy 3 hónapos halasztást, a tagállami hatóságok ezt egységesen akként értelmezik, hogy az érintett gazdálkodók csak akkor folytathatják CBAM-köteles termékeik importálását 2026-ban, amennyiben 2025. december 31-ig benyújtják az engedélykérelmet.

Az egyszerűsítések kiterjednek a jelentéstételi kötelezettség gyakoriságára is. A negyedéves adatszolgáltatást 2026-tól kezdve felváltja az éves jelentéstétel, amely a tárgyévet követő szeptember 30-án lesz esedékes. A 2026-ban importált CBAM-köteles termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségnek tehát legkésőbb 2027. szeptember 30-ig kell eleget tenni.

Az EY kapcsolódó cikkét ide kattintva, még a PwC kapcsolódó hírét ide kattintva olvashatja el.

A humántőke a jövő gazdaságának motorja – Dr. Pogátsa Zoltán előadása

2025. november 4-én a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens tartott előadást arról, hogyan maradhatnak életképesek és versenyképesek a vállalkozások a gyorsan változó gazdasági környezetben.

Az eseményen a gazdasági helyzetkép ismertetése mellett a szakértő a humántőke, vagyis az emberi tudás és kompetenciák fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, amely szerinte a legnagyobb, még kiaknázatlan erőforrás a gazdaságban. Az előadó rámutatott, hogy a digitalizáció és az innováció önmagukban nem elegendők: valódi eredmény csak akkor születik, ha a gazdasági rendszer egészét a tudásalapú fejlődés logikája mentén strukturáljuk újra.