keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Tájékoztató az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény alapján elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert működtet.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Panasztörvény) rendelkezései alapján elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert működtet, amely biztosítja a bejelentésben foglalt információk teljességét, sértetlenségét és bizalmas kezelését, egyben lehetővé teszi a bejelentésben foglalt információk tartós tárolását a későbbi vizsgálatok lefolytatásának lehetővé tétele érdekében. A 225/2023. (VI.08.) kormányrendelet indokolásának értelmében a Minisztérium a hajózással, a közúti közlekedéssel, a légiközlekedéssel, a vasúti közlekedéssel összefüggő bejelentések esetében jár el.
Az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerbe jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.
Az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerbe bejelentést bárki tehet.
A rendszer úgy került kialakításra, hogy a személyazonosságát felfedő bejelentő, valamint a bejelentésben érintett személy személyes adatait az erre jogosultakon kívül más ne ismerhesse meg. Amennyiben a visszaélés-bejelentés az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszertől eltérő csatornán érkezik be vagy a visszaélés-bejelentést a rendszer működtetésére kijelölt személyektől eltérő személy fogadja, a Minisztérium biztosítja, hogy a visszaélés-bejelentést kézhez vevő személyek semmilyen olyan információt ne fedhessenek fel, amely azonosíthatná a bejelentő személyt vagy a bejelentésben érintett személyt, és e személyek módosítás nélkül, haladéktalanul továbbítsák a visszaélés-bejelentést a rendszer működtetésére kijelölt személyeknek.
A bejelentőt nem érheti hátrány a visszaélés bejelentés megtétele miatt.
A bejelentő személyes adatai csak a visszaélés-bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, ha e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő hozzájárult. A bejelentő személyes adatai hozzájárulása nélkül nem hozhatóak nyilvánosságra.
A visszaélés-bejelentést kivizsgáló személyek a visszaélés-bejelentés tartalmára, az abban érintett más természetes személyre, jogi személyre vonatkozó információkat az eljárásra jogosult szerv feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységével vagy munkatársával oszthatják meg.
Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen, valótlan adatot vagy információt közölt és
1. ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatait az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni,
2. alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére át kell adni.
Ha a visszaélés-bejelentés természetes személyre vonatkozik, az e természetes személyt megillető, a személyes adatok védelmére vonatkozó előírások szerinti, a tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való joga gyakorlása során a bejelentő személyes adatait a Minisztérium nem teszi megismerhetővé a tájékoztatást kérő személy számára. Az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerben tett bejelentések kezelésére és elintézésére egyebekben a közérdekű bejelentésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

További információkat az alábbi tájékoztató anyagban, illetve a következő oldalon talál: https://kormany.hu/dokumentumtar/tajekoztato-elkulonitett-visszaeles-bejelentesi-rendszerrol

Januártól igényelhető támogatás a vállalati zöldenergia tárolói programban

A kormány 62 milliárd forintos keretösszeggel ösztönzi a hazai vállalkozások villamosenergia-rendszer rugalmasságát fokozó, a zöldenergia hatékonyabb hasznosítását is elősegítő fejlesztéseit.

A cégek beruházási támogatást és bevételkompenzációt nyerhetnek el a január közepén megnyíló pályázati felhíváson. A mellékletben található, közzétett kiírás alapján legkésőbb 2026 májusáig kiépülő energiatárolók több mint hússzorosára növelik a jelenleg mintegy 20 megawattos hazai kapacitást.

Az Energiaügyi Minisztérium jogalkotási és pénzügyi ösztönzők kombinációjával tervezi növelni az energiatárolási piac méretét. A fejlesztési szándékok megalapozottságát és támogathatóságát az Európai Bizottság is elismeri.

A zöldenergia tárolásával részben kiegyenlíthető az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozása. A korszerű eszközök telepítése így előmozdítja a tiszta energiaforrások további térnyerését. Az energiatárolás hozzájárul Magyarország energiafüggetlenségének megerősítéséhez, csökkentheti a villamosenergia-hálózat üzemeltetési és szabályozási költségeit.

A pályázat vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval ösztönzi a cégeket energiatárolók létesítésére és legalább tízéves üzemben tartására. A vállalkozások azzal a feltétellel juthatnak állami hozzájáruláshoz, hogy a tárolókat a kiegyenlítő piacon használják. A várakozások szerint a végső kedvezményezettek mintegy 440 MW összkapacitásban telepíthetnek új energiatárolókat.

A támogatási kérelmeket a palyazat.gov.hu oldalon elérhető online felületen lehet benyújtani 2024. január 15. és február 5. között. A beérkező pályázatokat a várható műszaki élettartam alapján három ablakban bírálják el. A nyertesek kiválasztása a legkisebb költség elve, a legalacsonyabb bevételkompenzációs igény alapján történik majd.

A kormány a családokat is támogatja a modern napelemes rendszerek telepítésében a januárban megnyíló Napenergia Plusz Programmal. A 75 milliárd forintos keretösszegű lakossági kiírás a zöldenergia termelésében, tárolásában és felhasználásában segíti a háztartásokat. A napelem és energiatároló együttes létesítésének köszönhetően a nyertesek a nappal megtermelt energiával az esti vagy hajnali csúcsfogyasztási időszakban világíthatnak, melegíthetnek vizet vagy működtethetik mosógépüket.

Felhívás

GFM tájékoztatás a szállítás és raktározás biztonságáról

Megjelent a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztályának tájékoztatása a szállítás és raktározás biztonságáról.

A letölthető kapcsolódó anyagok:

Innovációs Klub – üzleti reggeli

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja keretében üzleti reggelit szervezett.

Az üzleti reggeli témája a mesterséges intelligencia volt, annak felhasználási lehetőségei, valamint a jelenbeni, illetve jövőbeni szerepe. A rendezvény előadója Fülöp Géza, a Quamcom vállalat vezetője tartott a témában előadást a résztvevőknek.

Mentális oxigén maszk vezetőknek

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Europe Direct Zala 2023. november 14-én előadást szervezett ‘Mentális oxigén maszk vezetőknek’ címmel.

A rendezvényen Soóky Andrea, mentálhigiénés szakgrafológus tartott előadást a mentális egészség szerepéről, a megváltozott világ új kihívásiról, a stresszkezelés módjairól, a személyiségtípusok kezelésének módjairól.

 

Eredményesen lezajlott a Szakképzési Fórum

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2023. november 15-én „Fókuszban a szakképzés” címmel szakképzési fórumot szervezett a megye duális képzésben érintett vállalkozásainak és szakképző intézmények képviselőinek.

A Fórum célja az volt, hogy összefoglalja a szakképzés aktuális változásait és bemutatásra kerüljenek a KRÉTA Duális Moduljának fejlesztései. A duális képzés jogszabályi változásait dr. Klész Tibor duális képzési osztályvezető a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről mutatta be.

A szakképzést érintően több jogszabály módosult a nyár folyamán, ami kihat a szakirányú oktatásra. Változott 2023. augusztus 1-től az igénybe vehető adókedvezmény számolási metodikája. Szeptember 1-től új szabályok vonatkoznak a saját munkavállalók szakirányú oktatására, a képzésben részt vevők  szakképzéses munkaszerződéses bérére. Változott az éves szabadságok mértéke, kiadásának szabályai, valamint a szakképzési munkaszerződés megszűnésének időpontja.

A rendezvény második felében Szabó László oktatási igazgató (Educational Development Informatikai Zrt.) a KRÉTA Duális Moduljának  fejlesztéseiről új funkciókról valamint praktikus tanácsokkal látta el a résztvevőket a rendszer kezelésével kapcsolatban.

Lőporos hordón ülve? Az izraeli háború hatása az EU migráns közösségeire

A zalaegerszegi Mathias Corvinus Collegium 2023. november 20-án (hétfő) 17:00 órai kezdettel „Lőporos hordón ülve? Az izraeli háború hatása az EU migráns közösségeire” címmel előadást tart.

Nem csak Izraelt, de a teljes nyugati világot sokként érte a Hamász legutóbbi offenzívájának volumene és soha nem látott brutalitása. A döbbenetet növelte, hogy a rákövetkező napokban az európai nagyvárosok utcáin bevándorlók tömegei fejezték ki szimpátiájukat a terrorszervezet mellett. Mi áll az események mögött, mit mond el mindez a bevándorlók integrációjának esélyeiről és átterjedhet-e a tűz Európára?

Időpont: 2023. november 20. (hétfő) 17:00 óra

Helyszín: Tudomány és Technika Háza – I. emelet (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. )

Előadók: Tárik Meszár, az MCC Migrációkutató Intézetének vezető kutatója
dr. Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

16. Fiatal Vállalkozók Hete Karrier és Üzleti Show

A héten kezdődik a 16. Fiatal Vállalkozók Hete Karrier és Üzleti Show, melynek egyik kiemelt partnere a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). (tovább…)

SEMLER Kft. üzemi ingatlan

A pécsi székhelyű SEMLER Kft. eladáná vagy bérbe adná üzemi ingatlanát Zalaszentgróton. Az ingatlan közel 1000 nm, felújított. Érdeklődését kérjük a gazdasagfejlesztes@zvkik.hu e-mail címen jelezze.

 

Fókuszban a műszaki pálya! – Siker pályaválasztási program a Zalaegerszegi Duális ÁKK-ban

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft közös pályaorientációs programjának célja az volt, hogy az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak lehetőséget biztosítson személyes élmények és tapasztalatok gyűjtésére a gépészet ágazat szakmáit illetően.

A „Fókuszban a műszaki pálya!” címet viselő rendezvénynek 2023. november 9-én a Duális Ágazati Képzőközpont (8900 Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 18.) adott helyet.

A program keretében a 55 fő résztvevő tanuló a gépészet ágazat területén működő vállalkozások és szakképző intézmények (EuropTech Kft, Maszin Kft, Pylon 94 Kft, 3B Hungária Kft, Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum, Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft)  standjait felkeresve játékos formában ismerkedtek a szakmákkal, az üzemekben napjainkban zajló munkafolyamatokkal és a munkavégzéshez szükséges készségekkel, egyúttal megtekinthették a képzőközpont ipari környezetet szimuláló, modern technikával felszerelt üzemcsarnokát is.

A meghirdetett kérdőíves játékban minden tanuló leadta a kitöltött tesztlapot. A hibátlan válaszadók között a Közreműködők által felajánlott 20 db ajándékcsomag került kisorsolásra.

A nyerteseket az iskolájukon keresztül értesítjük!

A nyeremények átadására 2023.november 16-án (csütörtök) 16:30 órától kerül sor a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikumban (Munkácsy épülete fsz. 5-ös terem)