keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2024

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét a környezettudatos emberek számára az egyik legfontosabb hét Európa-szerte -egészen 2009 óta. Ez az a kezdeményezés, amely minden év novemberében kerül megrendezésre és ennek keretén belül lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék-keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A 2024-es Európai Hulladékcsökkentési Hétre november 16. és 24. között kerül sor. A 16. akcióhét fókuszában az élelmiszer-pazarlás problémája áll, amelynek kezelése iránt Magyarország is elkötelezett.

Csatlakozz most is az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, amelyre regisztrálni 2024. november 6-ig van lehetőség!

Az Energiaügyi Minisztérium megbízásából idén a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. tölti be az akcióhét magyarországi koordinátori szerepét és fogja össze országosan a programhoz csatlakozókat.

A pályázatra magánszemélyek, oktatási intézmények, civil szervezetek, közigazgatási szervek, hatóságok és gazdálkodó szervezetek jelentkezhetnek.

A 16. eseményre elsősorban olyan akciókat várnak, amelyek középpontjában az élelmiszer-fogyasztás ökológiai lábnyomának csökkentése, az élelmiszer-maradványok újrafelhasználása, újrahasznosítása áll, valamint fenntarthatóságra és ismeretszerzésre sarkallnak.

Az Európai Unióban évente egy főre vetítve 132 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik, ugyanakkor mintegy 37 millió ember csak minden második nap engedheti meg magának azt, hogy minőségi ételt fogyasszon, ezért került az idei akció fókuszába az élelmiszerpazarlás, amelynek kezelésében Magyarország is elkötelezett.

A 2009-ben indított kezdeményezés során az abban részt vevő országokban egy héten keresztül az önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

Magyarország idén már 11. alkalommal csatlakozik az akcióhoz, amely az Energiaügyi Minisztérium támogatásával valósul meg. Az akcióhét hazai koordinátora idén a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.

A pályázatra öt kategóriában – magánszemélyek, oktatási intézmények, civil szervezetek, közigazgatási szervek, hatóságok és gazdálkodó szervezetek – lehet jelentkezni november 6-ig a szelektalok.hu oldalon.

Felhívás kiállításon való részvételi lehetőségre – Aquatech Amsterdam

Az „Aquatech Amsterdam” kiállítás 2025. március 11-14. között kerül sor Hollandiában. A kiállításon a HEPA magyar nemzeti standot szervez.

Az Aquatech Amsterdam szakkiállítást 1964 óta rendezik meg, amely az egyetlen olyan kiállítás a világon, amely kizárólag a vízzel és annak minden egyes részterületével foglalkozik. A kiállításon részt vevő 800 kiállító több, mint 22 000 nemzetközi vízipari szakember előtt tud bemutatkozni, akik kapcsolatépítés, tudásbővítés céljából érkeznek, megismerni a legújabb technológiákat, valamint az egyes országok piacvezető cégeit csakúgy, mint a feltörekvő kisebb cégeket és start-upokat. A kiállítást közel 200 szakmai előadó közreműködésével színes konferencia program kíséri.

A részvételi felhívás és a regisztrációs űrlap, amely további részleteket és információkat tartalmaz a kiállításra, valamint a részvételi feltételekre vonatkozóan,  az alábbiakban elérhető.

Részvételi felhívás_AquaTech Amsterdam 2025

Regisztrációs lap részvételi feltételek_AquaTech Amsterdam 2025

 

Folytatódik a Modern Vállakozások Programja

Az elmúlt időszak beavatkozásainak is köszönhetően, jelentős előrelépés tapasztalható Magyarország digitális felzárkózásában az Európai Bizottság legfrissebb, a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatója (DESI) szerint.

Az eredményekről, illetve az MKIK és a kormányzat által elindított Modern Vállalkozások Programjának szerepéről is beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 15. jubileumi Infotér Konferencián.

Az MKIK elnöke Magyarország egyik legjelentősebb infokommunikációs fórumán mutatta be az Európai Uniós index legutóbbi eredményeit, kiemelve az egyes szegmensekben, mint a vállalat- és termelésirányítási rendszerek vagy a felhő alapú szolgáltatások használatában, illetve az adatelemzés területén elért javuló magyar teljesítményt.

Ehhez a fejlődéshez hozzájárult az MKIK gondozásában megvalósult Modern Vállalkozások Programja is, mely több mint 25 000 KKV digitális előrehaladását segítette az elmúlt években. A program során mintegy 500 információs nap és konferencia keretében tájékozódhattak az érdeklődő vállalkozók a legjobb és legújabb digitális gyakorlatokról, valamint az elérhető innovációs lehetőségekről. A projekt tanácsadói által lebonyolított helyszíni felméréseket és tanácsadást követően több mint 15 000 cég számára készült testreszabott Digitális Fejlesztési Terv, továbbá a projektben aktívan résztvevő közel 8000 cég megszerezte a „Digitálisan Felkészült Vállalkozás” (DFV) minősítést is. Ezek a vállalatok bizonyítottan jobban teljesítettek, ‒ árbevétel és nyereség tekintetében is eredményesebbek ‒, mint azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek DFV-minősítéssel.

Parragh László a konferencián bejelentette, hogy folytatni kell a hazai vállalkozások digitalizációjának támogatását, ezért az MKIK elindítja a Modern Vállalkozások Program 2.0-át. Kiemelte, hogy a programban a még lemaradásban lévő területek nagyobb hangsúlyt fognak kapni.

A programról röviden:

Az MKIK a 2 milliárd forint összértékű, 100%-ban európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló MVP 2.0 projekttel több mint 10 000 KKV megszólítását célozza, ezen belül pedig 5 000 cég számára készít díjmentesen, személyre szabott Digitális Fejlesztési Koncepciót, elősegítve ezáltal a termelékenység növelését.

Az immáron országos kiterjedésű Modern Vállalkozások Program 2.0 ‒ Budapesten és a 19 vármegyében egyaránt elérhető azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, melyek nem rendelkeznek legalább alapszintű digitális fejlettséggel (azaz például nincs weboldaluk, nem használnak közösségi média felületet, információcserére alkalmas szoftvert vagy e-számlázáshoz szükséges rendszert), vagy az EU-s átlaghoz képest jelentősen elmaradott fejlettségű térségben működik a cégük.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2026.12.31.

Az MVP 2.0-val kapcsolatos további információ: https://mkik.hu/, https://vallalkozzdigitalisan.mkik.hu/

dr. Aczél Petra – Az álhírek csapdája

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Europe Direct Zala 2024. október 29-én Az álhírek csapdája címmel előadást szervezett, mely különösen aktuális témát érintett: az álhírek és a dezinformáció világában való eligazodást.

A rendezvény előadója Dr. Aczél Petra kommunikációkutatót széleskörű szakmai tapasztalatával  bemutatta a a résztvevők számára a a dezinformáció elleni küzdelem eszközeit, és gyakorlati tanácsokkal látta el az érdeklődőket a félretájékoztatás felismerése érdekében. Az előadó bemutatta, hogy a félretájékoztatás milyen gyorsan és hatékonyan terjedhet, és hogy milyen hatással lehet az életünkre, döntéseinkre és meggyőződéseinkre.

Az eseményen résztvevők betekintést kaphattak abba, hogyan befolyásolja a digitális információs tér a mindennapi életünket, és milyen kihívásokkal kell szembenéznünk a hiteles információk megszerzésében.

 

 

November 18-ig lehet pályázni az Év Fiatal Vállalkozója Díjra

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén is meghirdeti a fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díját.

A jelentkezés feltétele: 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással rendelkező természetes személy.

A pályázat beadási határideje: 2024. november 18. 23:59 óra

A pályázatokat PDF formátumban a titkarsag@fivosz.hu e-mail címre lehet beküldeni „Év Fiatal Vállalkozója Díj” megjelöléssel.

A díj ünnepélyes átadására a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvény keretein belül november 29-én, a konferenciasorozat ünnepélyes lezárásaként, Budapesten kerül sor.

További részletek: ITT

Őfelsége az Ötlet – kreatív értékesítés

Werner Géza Kázmér 1941-es könyvében megfogalmazott tanácsai ma is aktuálisak az üzleti világ számára. Az innováció kulcsa a piac igényeinek mély megértésében és azok kreatív kiszolgálásában rejlik. Az ötletek jelentősége ma is isteni magaslatokat ér el, miközben a sikeres eladáshoz szükséges hozzáállás, a megújulás képessége és a versenytársaktól való megkülönböztetés mindennap megmérettetik. A nagyobb cégek sokszor nehezebben lépnek, de az adatokat és innovációkat szervezetten kezelik, míg a kisebb vállalkozások gyorsabban reagálhatnak és újszerű megoldásokkal állhatnak elő, mint például új marketing stratégiák vagy kreatív termékkapcsolások. Az eredményes megújulás a minőségi alapanyagoktól és a rugalmas hozzáállástól kezdve az élményalapú értékesítésig vezet, ahol minden egyes ötlet a növekedés motorjaként működhet.

Őfelsége az Ötlet c. értekezésben Forró Tamás – kommunikációs szakértő arra keresi a választ, hogyan érhetnek el sikereket a vállalkozások az innováció és a piac igényeire adott kreatív megoldások révén, függetlenül attól, hogy kis- vagy nagyvállalkozásokról van szó.

A cikk a címre kattintva lapozható formában érhető el:

Őfelsége_az_ötlet

 

A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a 21. századra

A zalaegerszegi Mathias Corvinus Collegium 2024. november 25-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel könyvbemutatót tart „A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a 21. századra„ címmel.

A programról:

A globalizáció legnagyobb vesztese a nyugati középosztály. Ez pedig szoros összefüggésben van napjaink legjelentősebb kihívásaival: a demográfiai krízissel, az identitásválsággal, az egymás iránti bizalom eltűnésével.

A fenti folyamatok megállításához először is a középosztályt szükséges megerősíteni. Magyarországon ez sikerült. Ezért, e könyv Magyarország példáján keresztül mutatja be a középosztály megtámasztásának meritokratikus stratégiáját. Hazánkban a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült. Vagyis érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt és ezen keresztül hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez. A könyv szeretne inspirációt nyújtani a megoldáskeresőknek. Hiszen amióta világ a világ, minden jóra hangolt ember keresi a jó élet titkát.

Időpont: 2024. november 25. (hétfő) 17:00 óra
Helyszín: Tudomány és Technika Háza – I. emelet (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. )
Előadó:Dr. György László közgazdász, szakpolitikus, docens, címzetes egyetemi tanár

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Széchenyi Kártya Program beruházási konstrukciók – kamatcsökkenés!

2024. október 31-től a Széchenyi Kártya Program beruházási típusú konstrukcióinak nettó kamata a korábbi 5%-ról évi 3,5%-ra mérséklődik.

A Széchenyi Kártya Program beruházási típusú konstrukcióinak nettó kamata a jelenlegi évi 5%-ról évi 3,5%-re csökken a 2024. október 31-én, illetve azt követően megkötött kölcsönszerződések/lízingszerződések esetén.

Az intézkedés a Program alábbi konstrukcióit érinti:

  1. Széchenyi Beruházási Hitel és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel normál és energiahatékonysági alkonstrukciói (a „ZÖLD” alkonstrukciók nettó kamata továbbra is 1,5%/év marad)
  2. Széchenyi Mikrohitel
  3. Széchenyi Lízingkonstrukció

Bővebb információk a termékekről itt olvashat.

A termékek igényléséhez időpont egyeztetés illetve bővebb tájékoztatást a lenti elérhetőségeken kaphat:

Zalaegerszeg

Szemes Gyöngyi mobil:  30/779-6080

Nagykanizsa

Beznica Henriett mobil: 30/292-6131

Keszthely

Bajzák Anita mobil: 30/688-5062

 

Nemzetközi gazdasági hírlevél

Hírek, naprakész információk a külkereskedelem szempontjából meghatározó országok aktuális gazdasági helyzetéről és az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről. Emellett az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is elérhető tudósítás.

Az egyes hírek teljes tartalma a hírek címére kattintva válik elérhetővé.

Nemzetközi gazdasági hírlevél

Szakképző intézmények nyílt napjai egy helyen!

Összegyűjtöttük Zala vármegye szakképző intézményeinek nyílt napjait a könnyebb tájékozódás érdekében.