keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Jövő Zalája – Zalai Jövőkép

A területi kamarák közül az országban elsőként végzett jövőkutatást a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A „Zalai Jövőkép” tanulmányban megfogalmazott trendekkel ismerkedhettek meg a résztvevők Zalaszentgróton, a kamara ügyfélszolgálati irodájában tartott szakmai rendezvényen. A találkozó célja nemcsak a jövőkép bemutatása volt, hanem a közös gondolkodás megalapozása, elindítása, a jövőorientált vállalkozói párbeszéd elősegítése.

A jelenlévőket Fatér Balázs István, a ZVKIK Zalaszentgrót térségi szervezetének elnöke köszöntötte. Külön üdvözölte azokat is, akik aktívan részt vettek a kutatást megalapozó fókuszcsoportok munkájában, ugyanis az általuk megfogalmazott várakozások és jövőkép összegzéseként alakultak ki a tanulmányban megfogalmazott fő irányvonalak.

A „Zalai Jövőkép” fő trendjeit dr. Kovács Lajos, az Image 007 Kft. ügyvezetője mutatta be a jelenlévőknek. Prezentációjában ismertette a kutatás során kialakult témaköröket, ezek: a Kék Zala, az Erdőzöld Zala, a Gyermekközpontú Zala, a Digitális/Intelligens Zala, valamint a mind a négy területet átfogó ún. horizontális célt, a zalai identitást.

Az ismertetőnek és egyben vitaindítónak szánt bemutató után kötetlen beszélgetés kezdődött. Ennek során sok szó esett a jelen adottságairól, és a távlatokba mutató elképzelésekről, a vállalkozók, az önkormányzatok mozgásteréről, lehetőségeiről, és a digitalizációnak a jövőre gyakorolt hatásairól.

A szakmai találkozó második részében személyesen is átélhetővé vált a jövő: virtuálisan. Ebben Marits István, a Mosolygyár Egyesület képviselője volt a résztvevők segítségére. A VR-szemüveget kipróbálók néhány perces animációs filmet láthattak a zalai jövőkapuról, amely egészen 2050-be repítette a szemlélőket.

A Jövő Zalája szakmai rendezvény következő állomása Nagykanizsán lesz, 2026. január 21-én (szerda), 10:00 -12:00 órakor. Helyszíne: ZVKIK Nagykanizsa Ügyfélszolgálati Iroda – Nagykanizsa, Zrínyi u. 21.

Adóváltozások 2026 – nagy érdeklődés mellett zajlott szakmai előadás a ZVKIK szervezésében

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében került megrendezésre az „Adóváltozások 2026” című szakmai előadás, amely iránt jelentős érdeklődés mutatkozott: az eseményen több mint 120 fő vett részt.

A rendezvény előadója Dr. Lázár József, a NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának osztályvezetője volt, aki átfogó tájékoztatást nyújtott a 2026-tól várható adózási környezet alakulásáról, valamint a jogszabályi változások értelmezéséről és gyakorlati alkalmazásáról.

Az előadás során az előadó közérthető formában ismertette a legfontosabb összefüggéseket, különös tekintettel a vállalkozásokat és magánszemélyeket érintő kérdésekre. A szakmai program végén a résztvevőknek lehetőségük nyílt kérdéseik feltevésére, amely során számos aktuális, gyakorlati probléma is megvitatásra került.

A rendezvény célja az volt, hogy a térség vállalkozásai, könyvelői és gazdasági szakemberei naprakész, hiteles információkhoz jussanak, és felkészülten nézhessenek szembe a következő adóévet érintő változásokkal.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelten fontosnak tartja az ilyen jellegű szakmai fórumok megszervezését, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások jogkövető működéséhez és a gazdasági környezetben való eligazodáshoz.

 

Kamarai üzleti delegációk támogatott részvételi lehetőséggel

A magyar exportőr kis- és középvállalkozások exportpiaci jelenlétének fejlesztése és üzleti kapcsolatrendszerük bővítése céljából a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával 2026 februárjában az alábbi külföldi szakvásárokra szervez üzleti delegációkat támogatott látogatói részvételi lehetőséggel:

HORECA Hotel and Catering Equipment Fair 2026  – Belgrád, Szerbia – 2026.02.18-20.

Téma: vendéglátáshoz (szálloda, étterem, cukrászat) kapcsolódó felszerelések, berendezések, technológiák

A vásár látogatói az alábbi szakterületek kiállítóival találkozhatnak:

    • Konyhatechnológia (konyhai berendezések)
    • Éttermek, bárok, vendéglátóhelyek bútorai
    • Szállodai felszerelések (ágynemű, takarítás, textilek)
    • Biztonsági és foglalási rendszerek
    • Sütő- és cukrászati gépek, pékáru-felszerelés
    • Munka- és vendéglátói ruházat, cipők
    • IT-megoldások, hang- és világításrendszerek

Online JELENTKEZÉS

WEBUILD – Energiesparmesse 2026 – Wels, Ausztria – 2026. 02. 26-28.

Téma: energiahatékonysági és környezetbarát építés, fűtés-, hűtés-, szanitertechnológiák, megújuló energiák és épületgépészeti innovációk

A vásár látogatói az alábbi szakterületek kiállítóival találkozhatnak:

    • Fűtés, hűtés, légkondicionáló rendszerek
    • Megújuló energia (pl. napelemek, hőszivattyúk)
    • Csővezetékek, vízellátás, szanitáció
    • Épületgépészet, épületautomatizálás
    • Szerelvények, szigetelés, energiatárolás
    • Hidrogén és zöld technológiák
    • Épülettervezés, fenntartható építés
    • Szivattyúk, klímatechnika, környezetvédelmi rendszerek

Online JELENTKEZÉS

A támogatás keretében:

  • ingyenes látogatói részvételi lehetőség a szakvásáron,
  • a megjelölt szektorokban tevékenykedő vállalkozások esetében az MKIK fizeti egy fő számára a megadott számú éjszaka szállásköltségét (egyágyas szobában reggelivel a későbbiekben meghatározott szállodában) és a kinti közös transzfereket a szálloda és a szakvásár helyszíne között,
  • cégenként egy fő, a szabad férőhelyek függvényében max. 2 fő részvétele lehetséges, a második résztvevőnek az MKIK csak a kinti transzferköltségeket fizeti.

A támogatott részvétel feltételei:

  • a jelentkezéshez és a részvételhez szükséges online felület és dokumentum hiánytalan, megfelelő minőségben történő kitöltése és visszaküldése a megjelölt határidőig: online jelentkezés angol nyelven, cégszerűen aláírt költségvállalási nyilatkozat, EU-n kívül adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat
  • magyarországi bejegyzésű kis- és középvállalkozás, mely a fent megjelölt szektorok valamelyikében tevékenykedik,
  • exportorientált cégprofil,
  • a delegált cégképviselő megfelelő szintű angol nyelvtudása,
  • érvényes kamarai regisztráció, az elbírálás során előnyt élveznek az önkéntes kamarai tagok.

Jelentkezés határideje és módja: legkésőbb 2026. január 20., 16:00-ig a fentiekben kiutazásonként feltüntetett online jelentkezési felület angol nyelvű kitöltésével és a költségvállalási nyilatkozat visszaküldésével a turkovics.rebeka@mkik.hu e-mail címre.

További információ: Turkovics Rebeka külpiaci koordinátor, e-mail: turkovics.rebeka@mkik.hu, telefon: +36 20 481 1240.

A támogatással kiutazó résztvevők létszáma korlátozott, ezért az MKIK a jelentkezéseket azok beérkezésének sorrendjében fogadja be, és a jelentkezőket írásban értesíti a részvétellel kapcsolatos döntésről.

Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat_Szerbia, Belgrád_2026.02.18-20
Költségvállalási nyilatkozat_Ausztria,Wels_2026.02.26-28
Költségvállalási nyilatkozat_Szerbia, Belgrád_2026.02.18-20

Tehetségbarát Vállalat Díj

2026-ben is pályázható a Tehetségbarát Vállalat díj

Immár második évben kerül meghirdetésre a „Tehetségbarát Vállalat” díj, mely olyan cégeket méltat, amelyek tudatos programokkal járulnak hozzá a tehetségek felkutatásához és kibontakoztatásához.

 A „Tehetségbarát Vállalat” díj létrehozásának célja, hogy elismerésben részesüljenek azok a vállalatok, akik professzionálisan támogatják területspecifikusan a szervezeten belüli és kívüli tehetségkibontakoztatási folyamatokat. A tehetségbarát szemléletmód az értékrendben is megnyilvánul, a folyamatjelleg a fenntarthatóságot, a tehetségvagyonnal való felelős gazdálkodást, a társadalmi felelősségvállalást erősíti.

Pályázati felület: „Tehetségbarát Vállalat” díj: https://nemzetitehetsegprogram.hu/program/tehetsegbarat-vallalat-dij

Részletek, pályázati feltételek: https://nemzetitehetsegprogram.hu/hir/megnyilt-jelolesi-idoszak-bonis-bona-nemzet-tehetsegeiert-dijra-valamint-indul-nevezes-tehetsegbarat-onkormanyzat-es-tehetsegbarat-vallalat-dijakra

A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtói a „Tehetségbarát Vállalat” díjban részesülnek. A díjak ünnepélyes keretek között, Budapesten kerülnek átadásra.

I. kategóriában mikrovállalkozások, kisvállalkozások, középvállalkozások pályázhatnak.

II. kategória nagyvállalatok számára nyitott.

A díjra 2026. január 19-én 16 óráig lehet pályázatot benyújtani.

A díj pénzügyi hátterét a Nemzeti Tehetség Program biztosítja, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai irányítása mellett.

Pénz, de honnan? 2026

A PP Konferenciaközpont az idei évben is útjára indítja Pénz, de honnan? roadshow-ját, melyen a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai partnerséget vállalt.

A 26. évébe lépő Pénz, de honnan? roadshow-konferencia minden évben bemutatja a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott és előnyös pénzforrásokat és a működési hatékonyságot növelő új módszereket.

Időpont: 2026. január 29. (csütörtök) 9:30-12:45
Helyszín: VMKIK székház (9700 Szombathely, Honvéd tér 2.)

Program:

Regisztráció: 9.00 órai kezdettel

9.30–9.35 Moderátor felvezetője

9.35–9.55 Milyen pénzügyi és vállalkozástámogatói segítségre van szükségük a vas vármegyei és a térség kkv-döntéshozóinak?
Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

9.55–10.25 Most futó és a közeljövőben nyíló pályázati források részletei.
Madarász András
értékesítési igazgató, Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft.

10.25–10.55 Pénzügyi megoldások a legnagyobb kereskedelmi banknál vállalkozások számára.

Az OTP Bank Nyrt. helyi fiókjának előadója (felkérés alatt)
10.55–11.15 Cégre szabott, legelőnyösebb hitelek kkv-knak.
Terbe Ernő
pénzügyi tanácsadó partner, Bankárnet Kft.

11.15–11.45 Kávészünet. Személyes konzultáció az előadókkal

11.45–12.05 Fókuszban az energetikai fejlesztések pályázati forrásból!
Kószó Ádám energetikai szolgáltatás koordinátor, Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft.

12.05–12.25 Aktuális foglalkoztatási és képzési támogatások.
Zsuffa Ákos elnök, Felnőttképzők Szövetsége

12.25–12.45 Személyes konzultáció az előadókkal

A konferencián történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁCIÓ

 

Kiadó irodák a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában

A városközponti elhelyezkedésű irodaházban kiadó 2 db külön bejáratú iroda, 7,42 m² és 10,59 m² alapterülettel. Az irodák az épület 1. emeletén találhatók, déli fekvésüknek köszönhetően világosak.

Az irodaház teljes körűen felújított, szigetelt, új nyílászárókkal rendelkezik. A világítótestek korszerűek, az épület és az irodák állapota rendezett, igényes, az aktuális előírásoknak megfelelő.

Az irodák klímával felszereltek, melyek egyénileg szabályozhatók, így egész évben komfortos munkakörnyezetet biztosítanak.
A helyiségek ideálisak egyéni vállalkozóknak, kisebb cégeknek, adminisztratív vagy szellemi tevékenység végzésére.

Az ingatlan kiváló megközelíthetőségű, tömegközlekedéssel és gépjárművel egyaránt könnyen elérhető.
Határozatlan idejű bérleti szerződéssel azonnal igénybe vehetők.

Érdeklődni: 30/447-4795

Robotprogramozás és innováció egy helyen – FIRST LEGO verseny zala vármegyében

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026. január 28-án (szerda) FIRST LEGO League regionális selejtezőt szervez Zalaegerszegen, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (F épület).

A versenynaphoz kapcsolódva pályaorientációs célú, élményalapú programot is indítunk, amelyre általános iskolák felső tagozatos osztályainak jelentkezését várjuk. A célunk, hogy a diákok testközelből lássák: az informatika, a távközlés, a mérnöki gondolkodás és a csapatmunka nem “távoli” világ – hanem izgalmas, kézzelfogható és kipróbálható.

Mi az a FIRST LEGO League (FLL)?

A FIRST LEGO League egy nemzetközi STEM program, ahol a csapatok a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai tudásukat együttműködéssel, kreatív problémamegoldással és kísérletezéssel fejlesztik. 
A 2025/2026-os tanév szezonja UNEARTHED néven fut, központi témája a régészet – a csapatok ezt a keretet használják arra, hogy kutassanak, alkossanak, és jobb megoldásokat találjanak a világ működésére.

A verseny egyik fő kategóriája, a FIRST LEGO League Challenge során a (jellemzően 9–16 éves) csapatok kutatásban, problémamegoldásban, kódolásban és mérnöki tervezésben mérik össze tudásukat, miközben LEGO robotjuk a pályán küldetéseket teljesít.

Mit kínál a pályaorientációs program?

A diákcsoportok a versenyhangulat mellett több állomáson, interaktív módon kapcsolódhatnak be:

  • Robotprogramozás – hogyan “gondolkodik” a robot, mit jelent a kódolás a gyakorlatban?

  • LEGO építés – tervezés, prototípus, kreatív megoldások

  • LEGO kiállítás – inspiráló alkotások, csapatprojektek

  • Terepasztalok – látványos, mozgó, épített világok

  • Betekintés az informatika és távközlés ágazat szakmáiba – pályaképek, kompetenciák, tanulási utak

Időpont és helyszín

  • Időpont: 2026. január 28. (szerda), 09:00

  • Helyszín: Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ, F épület
    (8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk út 18/A)

Részvétel és jelentkezés

A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezés: palyaorientacio@zvkik.hu e-mail címen lehet.

Várjuk az  általános iskolák felső tagos diákjainak jelentkezését, és bízunk benne, hogy a diákok a nap végére nemcsak élményekkel, hanem új ötletekkel is gazdagodnak arról, merre érdemes továbbtanulniuk – és hogyan lehet a technológia világa egyszerre játék, kihívás és jövőálló pálya.

Munkatársakat keresünk!

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi pozíciókba munkatársat keres:

Vállalkozásfejlesztési referens

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara csapatába, vállalkozásfejlesztési referens munkakörbe, keres kollégát az alábbi feladatok ellátására:

  • Rendezvényszervezés
  • Kamarai szakmai klubok működtetése
  • Hazai és nemzetközi projektek írásában és megvalósításában való részvétel
  • Kapcsolattartás és együttműködés hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel

Amit elvárunk:

  • Felsőfokú végzettség
  • Tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • Készség szintű számítógépes felhasználói ismeretek (Word, Excel, PowerPoint)
  • B kategóriás jogosítvány és vezetési gyakorlat
  • Jó szervező- és kommunikációs készség
  • Rugalmasság, csapatszellem és kezdeményezőkészség

Amit kínálunk:

  • Versenyképes fizetés, cafeteria juttatás
  • Változatos, kreatív munka egy támogató kamarai közegben
  • Szakmai fejlődés és tapasztalatszerzés
  • Inspiráló programok, amelyekkel valódi értéket adhatsz a közösségnek

 Munkavégzés helye: Zalaegerszeg

A fényképes önéletrajzot és a motivációs levelet a bruttó bérigény megjelölésével a ZVKIK e-mail címére kérjük megküldeni: zvkik@zvkik.hu. A tárgyban kérjük megjelölni a megpályázott munkakör elnevezését.

Beküldési határidő: 2026. január 12.


Kommunikációs munkatárs

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara csapatába, kommunikációs munkatárs munkakörbe keres kollégát az alábbi feladatok ellátására:

  • Sajtótájékoztató szervezése, kapcsolattartás a helyi, regionális és az országos médiákkal
  • A kamara social média felületeinek kezelése, nyomonkövetése
  • Fotók készítése a kamarai rendezvényekről
  • Kamarai kiadványok szerkesztésében közreműködés
  • Rendezvényeket népszerűsítő, kamarai szolgáltatásokat bemutató kreatívok tervezése, létrehozása
  • Kamara promótálása a különböző rendezvényeken, kitelepüléseken, kiállításokon, bemutatókon

Amit elvárunk:

  • Szakirányú szakmai végzettség/gyakorlat
  • Készség szintű számítógépes felhasználói ismeretek (Word, Excel, PowerPoint, Canva)
  • B kategóriás jogosítvány és vezetési gyakorlat
  • Jó szervező- és kommunikációs készség
  • Rugalmasság, csapatszellem és kezdeményezőkészség

Amit kínálunk:

  • Versenyképes fizetés, cafeteria juttatás
  • Változatos, kreatív munka egy támogató kamarai közegben
  • Szakmai fejlődés és tapasztalatszerzés
  • Inspiráló programok, amelyekkel valódi értéket adhatsz a közösségnek

 Munkavégzés helye: Zalaegerszeg

A fényképes önéletrajzot és a motivációs levelet a bruttó bérigény megjelölésével a ZVKIK e-mail címére kérjük megküldeni: zvkik@zvkik.hu. A tárgyban kérjük megjelölni a megpályázott munkakör elnevezését.

Beküldési határidő: 2026. január 12.

A NAV nevével visszaélve támadnak az adathalászok

Egyre többen próbálnak visszaélni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével. A csalók ezúttal e-mailben küldenek felhívást, melyben a potenciális áldozatukat arról tájékoztatják, hogy „a 2024. évi személyi jövedelemadó bevallása alapján 140 000 HUF összegű adó-visszatérítésre jogosult”.

A kibercsalók a hivatal nevével és általában a rá jellemző színekkel, arculati elemekkel ellátott e-maileket, SMS-üzeneteket küldenek. Nem csak adóvisszatérítésre ösztönözhetnek; van, hogy a tartozás azonnali megfizetésére szólítanak fel. Így például tavasszal többen jelezték, hogy a „NAV” küldött nekik SMS-t, amelyben jellemzően tíz és húszezer forint közti adótartozásról tájékoztattak, a rendezésére pedig egy gyanús linket adtak meg.

A legfontosabb a megelőzés! A NAV soha nem küld az adótartozás aktuális egyenlegéről, a rendezéséről, vagy az adó-visszatérítés lehetőségéről szóló tájékoztatást e-mailben vagy SMS-ben! A NAV értesítési gyakorlata merőben eltér ettől a megtévesztő módszertől. Az adóhivatal ugyanis azoknak, akik rendelkeznek DÁP-os vagy Ügyfélkapu+-os regisztrációval, a tárhelyükre küld üzenet. Azokkal pedig, akik még nem regisztráltak, papír alapon – a postán feladott hivatalos levélben – kommunikál.

A hivatal nevével visszaélő leggyakoribb csaló SMS-ek és e-mailek megtekinthetők a honlapon. Ha ilyet, vagy ehhez hasonlót kap, semmiképp ne kattintson az abban szereplő linkre!

Januártól a kkv-k is fordulhatnak a békéltető testületekhez

A fogyasztóvédelmi törvény módosításának értelmében a mikro-, kis- és középvállalkozások végső felhasználóként egy termékvásárlás, vagy szolgáltatás igénybevétele esetén kvázi fogyasztói minőségben fordulhatnak 2026. január 1-jétől a békéltető testületekhez. Így a jogviták a bírósági útnál egyszerűbb, gyorsabb, költségkímélő módon rendezhetők a kkv-k számára is.

A törvénymódosításban azt is rögzítették, hogy a békéltető testületi eljárásban az érdemi álláspont kialakítására, a válaszirat megküldésére, azaz a nyilatkozattételre a vállalkozások számára a jelenlegi 8 nap helyett 15 nap áll majd rendelkezésre. Ez a változtatás hatékonyabbá teszi a békéltető testületi eljárást, mivel csökkenti azon esetek számát, amikor a vállalkozás válaszának hiánya akadályozza a sikeres megegyezést. A hosszabb határidőnek köszönhetően a kisebb, saját jogi részleggel nem rendelkező vállalkozásoknak így több idejük lesz érdemi álláspontjuk kialakítására, míg az összetettebb ügyekben is több idő áll rendelkezésre a válaszirat elkészítésére és megküldésére.

A módosítások 2026. január 1-jén lépnek hatályba.

A törvénymódosítás indokolása hangsúlyozza, hogy a magyar fogyasztók védelme és a vállalkozások támogatása egyaránt kulcsfontosságú a gazdaság egészséges működéséhez. A cégek adminisztratív és jogi terheinek csökkentésével a jogszabály a fogyasztók és a vállalkozások közötti piaci egyensúlyt kívánja biztosítani, amely hosszú távon – a vállalkozások hatékonyabb működésén keresztül – a fogyasztóvédelem további erősödését is szolgálja.

 

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület: www.bekeltetesgyor.hu