keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Regionális Gazdasági Fórumot tartottak a Sopronbánfalvi Kolostorban

A Nyugat-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége 2024. március 20-án Regionális Gazdasági Fórumot tartott a Sopronbánfalvi Kolostorban.

(tovább…)

Betiltja a gázkazánokat az EU

Az Európai Parlament képviselői kedden hivatalosan is elfogadták az EU Tanácsával már egyeztetett javaslatokat az épületek energiafogyasztásának és kibocsátásának további csökkentését elősegítő szabályokat, miszerint az Európai Unió megszavazta a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok használatának tilalmára vonatkozó törvényjavaslatot.  A cél az, hogy 2040-re egyetlen fosszilis tüzelőanyaggal működő kazán se legyen üzemben. 2025-től kezdődően a tagállamok nem nyújthatnak támogatást fosszilis tüzelőanyaggal működő önálló kazánok telepítéséhez. Az Unió ezen törekvése arra is irányul, hogy az EU-ban az újonnan épült és felújított épületek szigorúbb energiahatékonysági előírásoknak feleljenek meg. Tehát a cél, hogy a tagállamokban még több meglévő régi épületeket újítsanak, korszerűsítsenek fel, 2050-re pedig már egyáltalán ne terheljék a környezetet ezen épületek se.

Ez a követelmény már a középületekre az állami tulajdonában álló, illetve az általuk használt vagy fenntartott új épületekre már 2028-tól érvényes lesz.

A lakóépületek esetében olyan intézkedéseket kell életbe léptetniük a tagállamoknak, amelyekkel 2030-ra legalább 16 százalékkal, 2035-re pedig legalább 20–22 százalékkal tudják csökkenteni a természetben közvetlenül előforduló primer energiaforrások átlagos fogyasztását. Ami a legrosszabb energiahatékonyságú, nem lakáscélú épületállományt illeti, minimumkövetelmények révén kell gondoskodni arról, hogy 2030-ra 16 százalékuk, 2033-ra pedig 26 százalékuk fel legyen újítva. Az EP közleménye arra is kitér, hogy a napelemeket kell folyamatos telepíteni a meglévő középületekre és nem lakás célú épületekre amennyiben ez gazdaságilag, műszakilag, valamint funkcionálisan is kivitelezhető.

Az EP közleményben olvasható továbbá a pénzügyi ösztönzők tilalma nem vonatkozik a hibrid fűtési rendszerekre, amelyek a kazánt például naphőenergia-berendezéssel vagy hőszivattyúval kombinálják. Az új szabályok hatálya jellenleg nem terjed ki a mezőgazdasági és műemlékvédelmi épületekre.

Magyar-svájci üzleti webinárium

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata 2024. március 20-án, 14:00 órától Magyar-svájci üzleti webináriumot szervez.

A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat Svájc üzleti lehetőségeiről, bemutassa a svájci jogi és adózási környezet sajátosságait, valamint gyakorlati jó tanácsokkal szolgáljon az üzletkötésről Svájcban.

Az előadások alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílik kérdések feltevésére a platform chatfalán keresztül, melyek a program végén kerülnek megválaszolásra az előadók által.

Jelentkezési határidő: 2024. március 19., kedd, 15:00 óra

A részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. A webinárium a Zoom felületen keresztül valósul meg.

A csatlakozáshoz szükséges linket és információkat 2024. március 19-én, kedd délután küldik meg e-mailen a jelentkezőknek.

További információ:

REGISZTRÁCIÓ

Kötelező B2B e-számlázás 2025-től – földgáz és villamos energia

2025. január 1-jével nagy változás áll be a hazai vállalkozások életében: a földgáz, illetve villamos energia számlájukat ettől a naptól kötelezően e-számlaként kapják majd kézhez. Ezzel szinte minden hazai vállalkozás szembekerül majd az elektronikus archiválás komplex kötelezettségével. A kötelező elektronikus számlázás általános bevezetéséről az Európai Bizottság ViDA (VAT in digital age) javaslatcsomagja kapcsán aktív vita folyik. Magyarországon a kötelező elektronikus számlázást azonban nem a ViDA csomag, hanem elsőként két kormányrendelet fogja szektorspecifikusan bevezetni 2025. január 1-től. A két érintett szektor a villamosenergia és a földgáz. Azon túl, hogy a rendelet egy bizonyos értékesítői kör számára kötelező elektronikus számlázást ír elő, a változásnak beszerzői oldalon is számottevő hatása lesz az adóalanyok számára.

Összességében elmondható, hogy a 2025-től alkalmazandó kötelező elektronikus számlázás támogatja a jelenkor digitalizációs törekvéseit, ugyanakkor gyakorlati szempontból kihívást is jelent, hiszen minden adóalanynak fel kell készülnie arra, hogy a befogadott elektronikus számláit fel tudja dolgozni és a jogszabályoknak megfelelve elektronikusan megőrizze. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azon vállalkozások, amelyek jelenleg villamosenergia- vagy földgázszámlákat fogadnak be, 2025. január 1-től ezt kizárólag elektronikus formájában tudják megtenni. A szolgáltatók az elektronikus számlázásért külön díjat nem számolhatnak fel, ugyanakkor a vállalkozások oldalán ez plusz költségeket okozhat vagy a belső folyamatok megváltozását idézheti elő.

A 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 2025. január 1-jén hatályba lépő módosítása írja elő a kötelező elektronikus számlázási kötelezettséget a szolgáltatók oldalán. Az új szabályozás kizárólag a villamosenergia-kereskedő, -elosztó, valamint a földgázkereskedő és elosztó társaságok által nem lakossági ügyfelek részére kibocsátott számlák esetén írja elő ezt az új kötelezettséget.

A PwC Magyarország cikkét a bevezetésre kerülő elektronikus számlázásról ide kattintva olvashatja.

Újabb sikeres Vállalkozói Fórum a vállalkozásfejlesztés jegyében!

2024. március 13-án Vállalkozói Fórum keretében találkoztak Lentiben a járás vállalkozói, a rendezvények a Thermal Hotel Balance adott otthont. Molnár Ágota Kamara általános alelnöke nyitotta meg a Fórumot, majd Horváth László Lenti Város Önkormányzat Polgármestere, valamint Héra József térségi elnök köszöntötte a megjelent vállalkozások képviselőit. A köszöntőben hangsúlyozták, hogy mennyire fontos az ilyen jellegű program ami segíti a helyi vállalkozások fejlődését. Kiemelték, hogy a sikerhez, fejlődéshez nyitottságra van szükség  és a kapcsolatok erősítésére és a vállalati közösségek építésére.

A délután során Mazzagné Borsos Andrea képzési tanácsadó által bemutatásra kerültek a „Szövetségben a vállalkozókkal” című Vállalkozásfejlesztési Program részletei. Andrea előadásában elmondta, hogy a programba bekapcsolódó vállalkozók szakmai támogatást kaphatnak vállalkozásuk további fejlesztéséhez. Neves előadók kaptak meghívást a térségekben zajló fórumokra, online tájékoztató kiadványok  készülnek és piaci képzések keretében ingyenes oktatáson vehetnek részt az érdeklődők, ahol a téma az online marketing. A kapott  ismereteket elsajátítva, a hétköznapi munkafolyamatokba adaptálva sikeresebbé tehetik vállalkozásukat azok, akik élnek a felkínált szakmai lehetőségekkel.

A Fórum második felében pódium beszélgetésre került sor dr. Buza Beáta moderálásával. A beszélgető partnerek Molnár Ágota a ZVKIK általános alelnökével, Héra József egyéni vállalkozó és Lantos László Lan-Tel-Ker Kft tulajdonosa voltak. A jó hangulatú diszkurzus érintett olyan témákat, mint például: Gazdasági helyzet vállalatvezetői szemszögből. Mi szükséges a fejlődéshez és mit jelent a vállalkozásfejlesztés vállalatvezetőként? Milyen vállalkozói igények merülnek fel a térségbe? Miben tud segíteni a Kamara a vállalkozásoknak?

A térségben első alkalommal megvalósuló lehetőség célja, hogy becsatornázásra kerüljenek a járás vállalkozóinak igényei, hogy még célzottabb programokkal segíthesse a Kamara.

A Vállalkozásfejlesztési Program számos további aktivitással folytatódik. A részletekről a https://zvkik.hu/vallalkozasfejlesztesi-program/ oldalon a legfrissebb információkról a https://www.facebook.com/zalaivallalkozasfejlesztes facebook oldalon juthatnak az érdeklődők!

 

 

Vigyázat a termék kisebb lett! – kötelező plakátok az élelmiszerboltokban

A Magyar Közlöny 2024. évi 19. számában megjelent a nemzetgazdasági miniszter 7/2024. (II. 22.) NGM rendelete az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet végrehajtásáról.

A rendelet leírja, hogy az 1. melléklet szerinti formai követelményeket, arculati elemeket és szöveget tartalmazó tájékoztatót és a 2. melléklet szerinti formai követelményeket, arculati elemeket és szöveget tartalmazó jelzést szükséges használni a vásárlók tájékoztatása érdekében:

(2) A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti

a) hipermarket, nagyméretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 m2-nél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő (az üzlet vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3 méret) méretben, jól látható információs táblán köteles kihelyezni abban az esetben, ha a kötelezett forgalmaz olyan terméket, amely kapcsán a Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség áll fenn.) vagy

b) a bruttó 200 m2-t nem meghaladó alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő (az üzlet vásárlók által használható bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 210×297 milliméter nagyságú (A4 méret) méretben, jól látható információs táblán köteles kihelyezni abban az esetben, ha a kötelezett forgalmaz olyan terméket, amely kapcsán a Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség áll fenn.)

Az 2. melléklet szerinti jelzést a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti kötelezett közvetlenül a termék mellett– egyedi árkiírás alkalmazása esetén az egyedi árkiírás mellett –, jól látható helyen köteles kihelyezni, legalább 80×50 milliméter nagyságú méretben.

Tábla mintája

MBTSZ részvétel a lakásbiztosítások újrakötése kampányban

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) keretében márciusban – ha az érintett ügyfél úgy dönt – egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások.

Az MFO bevezetésével a Magyar Nemzeti Bank célja az volt, hogy egy könnyen átlátható és összehasonlítható termékkel támogassák az ügyfeleket (akár 10 százalékkal kedvezőbb díj lehetőségével). Az MNB szigorú szakmai szempontok, valamint a szerződők érdekei alapján alakította ki az MFO szabályrendszerét, amely gyors, online, és ügyfélbarát ügyintézést tesz lehetővé.

A kampányban a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) is részt vesz. Honlapjukon függetlenül, átláthatóan és egyszerűen hívják fel a figyelmet az MFO termék kiválóságára és a lakásbiztosítási kampány legfontosabb részleteire. Oldalukon összehasonlításra kerül a jelenlegi termék és az MFO, felhívják a figyelmet a határidőkre, illetve a leggyakrabban feltett kérdésekre is választ adnak.

Az Uniós finanszírozás gyakorlati útmutató 2023. évi kiadása

Az Európai Parlament Kutatószolgálata (EPRS) által publikált „Az Uniós finanszírozás gyakorlati útmutató” 2023. évi kiadásnak célja, hogy információforrásként szolgáljon a regionális és helyi hatóságok, a nem kormányzati szervezetek, a vállalkozások, a szakemberek és a polgárok számára azzal kapcsolatban, hogy miként férhetnek hozzá projektjeik finanszírozásához számos uniós forrásból. Jelen útmutató kitér a 2021–2027‑es időszakra szóló uniós költségvetés (többéves pénzügyi keret) keretében nyújtott finanszírozásra, valamint a Next Generation EU ideiglenes eszközére, amelyet az Unió koronavírus- világjárványból való kilábalásának ösztönzésére hoztak létre.

Az útmutatót szíves felhasználás érdekében csatoltan megküldöm, illetve az alábbi felületről szabadon letölthető.

 

Megújult a Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti honlapja

Megújult a Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti honlapja, mely ide kattintva érhető el. A Minisztérium tájékoztatása szerint a régi honlap már nem kerül frissítésre, az új szakmai tartalmak kizárólag az új honlapon kerülnek megjelenítésre. Kérem, hogy amennyiben a területi kamara oldalán megjelenítésre került a régi weblap linkje, frissítse azt.

A megújult honlap támogatja a tableten, okostelefonon történő megjelenítést is, valamint a kor követelményeinek és az aktuális trendeknek megfelelően átlátható, letisztult arculatot kapott, ahol a szakterületek tevékenysége iránt érdeklődők könnyebben megtalálják a rájuk vonatkozó legfrissebb információkat, teendőket és tartalmakat.

A weboldalon a munkáltatók mostantól gyorsabban tehetnek eleget a jogszabály által előírt kötelezettségeiknek. Az oldal gyakran ismételt kérdések részeként funkcionáló „Foglalkoztatás felügyelet Tájékoztatás-felvilágosítást”, „Munkavédelemi Tanácsadás”, valamint „Munkavédelmi Képviselők Fóruma” célja a legfontosabb információk átlátható formában történő megjelenítése.

A honlapról elérhető a Munkavédelmi Szakemberek Adatbázisa is, melyről az „Elérhető a munkavédelmi szakemberek önkéntes adatbázisa” tárgyú levélben adtunk hírt.

A Minisztérium tájékoztatását az új honlapról ide kattintva olvashatja el.

Rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagokkal végzett tevékenység bejelentése

A munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. március 9-i (EU) 2022/431 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelés céljából, 2024. április 1-jei hatályba lépéssel módosult a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.)  63/C. §-a (módosította: 2022. évi LXXIV. törvény 32. §-a). Az irányelvi előírásoknak megfelelően bővül a munkáltató bejelentési kötelezettsége a reprodukciót károsító anyagokkal.

Az Mvt. 63/C. §-a szerinti első bejelentést, vagy ha korábban már megtörtént a rákkeltő vagy mutagén anyagokkal végzett tevékenység bejelentése, a reprodukciót károsító anyagokkal kapcsolatos adatokra is kiterjedő bejelentést, változás bejelentésként legkésőbb 2025. január 10-ig kell megküldeni a tevékenység helye szerint területileg illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatalhoz, mint munkavédelmi hatósághoz. Ezt követően pedig minden év január 10-ig a munkavédelmi hatóság részére be kell jelenteni a rákkeltővel, mutagén vagy reprodukciót károsító anyaggal végzett tevékenységet.

A GFM rendelet 16. § (1) bekezdése szerinti soron kívüli bejelentést a rákkeltő vagy mutagén anyagokkal végzett tevékenység tekintetében akkor kell megtenni 2024-ben, ha:

  • a tárgyévben végzett mérés a határértéket meghaladó szennyezettségre utal,
  • a rákkeltő vagy mutagén anyag expozíciójának kitett munkavállalói létszám megnő,
  • a munkahely méretében vagy elhelyezésében változás történt,
  • az 5. § (11) bekezdése szerinti rendkívüli munkavégzés elrendelésére került sor.

Az NGM Munkavédelmi Irányítási Főosztályának részletes tájékoztatását ide kattintva olvashatja el.