keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Esemény

Hatósági ellenőrzések vállalkozásoknak 2. – felkészülés a 2026. évi ellenőrzésekre

Vállalkozó az ipar, kereskedelem, turizmus vagy vendéglátás területén?
Szeretné tudni, milyen hatósági ellenőrzésekre számíthat, és mire érdemes időben felkészülni?

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezi a vállalkozások számára azt a tájékoztató rendezvényt, ahol a különböző hatóságok szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatják be az ellenőrzések legfontosabb szempontjait, valamint a leggyakoribb hibákat és azok elkerülésének lehetőségeit.

A program során rövid, lényegre törő előadások hangzanak el, majd kérdezz–felelek keretében a résztvevők közvetlenül is feltehetik kérdéseiket a hatóságok képviselőinek.

2026. május 12. (kedd) 10.00 óra
Helyszín: ZVKIK székház – Zalaegerszeg, Petőfi út 24.

Főbb témák és előadók:

  • Munkavédelem
    Dávidné Gergál Rozália, ZVKH Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály – munkavédelmi szakügyintéző
  • Munkaügyi ellenőrzések
    Molnár László, ZVKH Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály – foglalkoztatás-felügyeleti szakügyintéző
  • Tűzvédelem és iparbiztonság
    Tüske Ferenc, ZVKH Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztály – főosztályvezető
  • Veszélyes anyagok szállítására vonatkozó előírások
    Szita Zsolt, Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – tűzoltó alezredes, iparbiztonsági főfelügyelő

Jelentkezési határidő:
2026. május 11. (hétfő) 12.00

Részvétel feltételei: a rendezvény rendezett ZVKIK regisztrációval rendelkező vállalkozások számára díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrációs link: https://forms.gle/7hFGVtSPxZHf8sRx6

Hatósági ellenőrzések vállalkozásoknak 1. – felkészülés a 2026. évi ellenőrzésekre

Vállalkozó az ipar, kereskedelem, turizmus vagy vendéglátás területén?
Szeretné tudni, milyen hatósági ellenőrzésekre számíthat, és mire érdemes időben felkészülni?

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezi a vállalkozások számára azt a tájékoztató rendezvényt, ahol a különböző hatóságok szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatják be az ellenőrzések legfontosabb szempontjait, valamint a leggyakoribb hibákat és azok elkerülésének lehetőségeit.

A program során rövid, lényegre törő előadások hangzanak el, majd kérdezz–felelek keretében a résztvevők közvetlenül is feltehetik kérdéseiket a hatóságok képviselőinek.

A rendezvényt két külön időpontban, eltérő témakörökkel szervezzük meg.

2026. április 28. (kedd) 10.00 óra
Helyszín: ZVKIK székház – Zalaegerszeg, Petőfi út 24.

Főbb témák és előadók:

  • Fogyasztóvédelem
    Dr. Molnár Sándor, ZVKH Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály – Fogyasztóvédelmi Osztály vezető
  • Élelmiszerlánc-biztonság
    Dr. Kolcsár Gábor, ZVKH Agrárügyi Főosztály – osztályvezető főállatorvos
  • NAV ellenőrzések és számlázási szabályok
    Dr. Gál Zoltán, NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága – osztályvezető

Jelentkezési határidő:
2026. április 27. (hétfő) 12.00

Részvétel feltételei: a rendezvény rendezett ZVKIK regisztrációval rendelkező vállalkozások számára díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrációs link: https://forms.gle/7hFGVtSPxZHf8sRx6

Digitális készségek workshop: Excel és Word a gyakorlatban

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatói Tagozata a Europe Direct Zalával közösen két alkalmas digitális workshopot szervez, amely az Excel és a Word programok magabiztos, gyakorlati használatára fókuszál.

A képzés célja, hogy a résztvevők olyan tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi munkájuk során alkalmazni tudnak, legyen szó adatkezelésről, kimutatások készítéséről vagy professzionális dokumentumok szerkesztéséről.
A workshop két, egyenként 4 órás gyakorlati blokkban valósul meg az alábbi időpontokban és helyszínen:

1. Excel – középhaladó szint

  • időpont: 2026. április 08. (szerda) 13:00 – 16:15 óra
  • helyszín: ZVKIK székház – 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
  • főbb témakörök: hivatkozások, függvények, diagramok, feltételes formázás, adatkezelés
  1. Word – haladó szint
  • időpont: 2026. április 09. (csütörtök) 9:00 – 12:15 óra
  • helyszín: ZVKIK székház – 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
  • főbb témakörök: töréspontok, változáskövetés, hivatkozások, több dokumentum kezelése

A workshopok gyakorlatorientáltak, a résztvevők saját eszközükön dolgoznak majd.

A képzések kis létszámú csoportokban zajlanak, a férőhelyek száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadjuk.
Az Excel – középhaladó szint workshopra a férőhelyek száma megtelt, további jelentkezéseket várólistára tudunk rögzíteni. 
JELENTKEZEM A WORKSHOPRA

Jelentkezési határidő: 2026. március 31. (kedd) 16:00 óra

Bízunk benne, hogy Önt is a résztvevők között köszönthetjük!

Megváltozott Munkaképességű Álláskeresők Napja

Nem tudod, milyen munkát vállalj? Segítünk megtalálni a megfelelő irányt.

A Trenkwalder a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a kamara által működtetett HR Klubjának szakmai ajánlásával szervezi meg a Megváltozott Munkaképességű Álláskeresők Napját, amelynek célja, hogy valós, elérhető lehetőségeket mutasson be az érintettek számára.

Az eseményen a résztvevők:

  • különböző munkakörökkel és iparágakkal ismerkedhetnek meg,
  • közvetlen információt kapnak a foglalkoztatási lehetőségekről,
  • több területen gyakorlati kipróbálási lehetőséghez is jutnak.

Időpont: 2026. március 27. (10:00–16:00)
Helyszín: ZVKIK székház – Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.

Célunk, hogy támogassuk a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a munkaerőpiacra való visszatérésben, és segítsünk megtalálni azt a munkát, amely hosszú távon is biztonságot és megbecsülést nyújt.

Üzleti Tárgyalási Stratégiák – képzés

A versenyelőny gyakran a tárgyalóasztalnál dől el. Egy jól felépített megállapodás stabil partnerséget és kiszámítható működést hoz, míg a gyenge előkészítés, a bizonytalan érvelés vagy egy kidolgozatlan stratégia hosszú távú hátrányt jelenthet.

Az Üzleti Tárgyalási Stratégiák képzés strukturált felkészülési módszertant, hatásos érvelési technikákat és tudatos stratégiai szemléletet kínál azoknak, akik magabiztosabban szeretnének helytállni üzleti egyeztetéseiken. A siker a tudatos felkészülésen múlik – a program pedig gyakorlati eszközökkel támogatja, hogy minden tárgyalási helyzetben átgondoltan és eredményesen lépjen fel. A program szakmai lebonyolításában hat elismert szakember működik közre; a kontaktórák során alkalmanként két oktató együttes szakmai vezetéssel biztosítja a magas színvonalú megvalósítást. A szakmai anyagot Dr. Újszászi Bogár László videós moduljai támogatják.

Időpont: 2026. április 22. (szerda)
Jelentkezési határidő: 2026. március 31.
Helyszín: Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.

BKIK

Miért kulcskérdés a tárgyalási kompetencia?

A KKV-szektorban a tárgyalások minősége közvetlen hatással van:

  • a partnerkapcsolatok stabilitására,
  • a bevételtermelő képességre,
  • a működés kiszámíthatóságára,
  • a hosszú távú üzleti pozícióra.

Milyen kézzelfogható eszközöket kap?

  • strukturált tárgyalási felkészülési módszertan,
  • stratégiai gondolkodási keret üzleti helyzetekre,
  • hatásos érvelési és befolyásolási technikák,
  • kommunikációs eszköztár nehéz tárgyalási szituációkra,
  • tudatos tárgyalási forgatókönyv kialakítása,
  • 8 órás személyes jelenléti oktatás,
  • hiteles tanúsítvány a teljesítés után.

Mitől különleges a képzés?

Az erős szakértői háttér mellett a képzés interaktív módon, esettanulmányokra és valós üzleti szituációkra építve kerül megvalósításra.

Kiknek ajánljuk?

  • vállalkozóknak,
  • cégvezetőknek és döntéshozóknak,
  • projektvezetőknek,
  • üzletfejlesztéssel, partnerségekkel foglalkozó szakembereknek,
  • mindazoknak, akik rendszeresen tárgyalnak üzleti ügyekben.

A KÉPZÉS TÉRÍTÉSMENTES
ne maradjon le – jelentkezzen most:

ÜZLETI TÁRGYALÁSI STRATÉGIÁK
Valós helyzetek. Valós megoldások.

A képzés felnőttképzés keretében, a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően valósul meg.
Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000218

Építésügyi Szakmai Nap

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026. április 01-én (szerda) 10.00 órai kezdettel konzultációval egybekötött
Építésügyi Szakmai Napot tart a kamara székházában.

Előadások:

1.) Tájékoztató az építésügyi hatósági jogszabályokkal kapcsolatos változásokról
Előadó: Márkus Tamás, főosztályvezető
ZVKH Építésügyi, Örökségvédelmi, Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Főosztály

2.) A műemlékvédelemmel kapcsolatos új jogszabályok ismertetése
Előadó: Molnárné Rudas Vivien, osztályvezető
ZVKH Építésügyi, Örökségvédelmi, Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Főosztály

3.) Az építésügyi hatósági ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatok
Előadó: Kósa Tamás, építésügyi szakügyintéző
ZVKH Építésügyi, Örökségvédelmi, Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Főosztály

Részvétel feltételei: a rendezvény rendezett ZVKIK regisztrációval rendelkező vállalkozások számára díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési határidő: 2026. március 31. (kedd) 12.00 óra

Képviseld a 2027-es EuroSkills-en Magyarországot, PINCÉR szakmában!

A WorldSkills Hungary oldalán megjelent a EuroSkills 2027 Düsseldorf nemzeti válogatóversenyének felhívása pincér (Restaurant Service) szakmában.

A regisztráció és a részletes leírás itt érhető el:
https://worldskillshungary.hu/valogatok/euroskills-dusseldorf-2027/pincer

A versenyre olyan fiatal szakemberek, középiskolai tanulók, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, akik
– 2005. január 1. után születtek,
– és a jelentkezés időpontjában már betöltötték 18. életévüket.

Jelentkezési határidő és pályázat beadásának határideje: 2026. március 30.

Célunk, hogy a résztvevő fiatalok magas szintű szakmai felkészítésben részesüljenek, nemzetközi versenytapasztalatot szerezzenek, és tovább erősödjön a vendéglátás iránt elkötelezett fiatal szakemberek motivációja.

Magyarország évről évre kiváló eredményeket ér el a szakmák nemzetközi megmérettetésein.
A legutóbbi EuroSkills verseny összefoglalója itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=poU3yg8gisE

 

Immo Summit 2026

Tisztelt Kamarai Tagunk!
Az MKIK társszervezésében megvalósuló InnoSummit 2026 olyan üzleti és innovációs csúcstalálkozó, amely kifejezetten a hazai kis- és középvállalkozások számára kínál gyakorlati tudást, kapcsolatépítési lehetőséget és inspiráló példákat.

A rendezvény célja, hogy kézzelfogható megoldásokat adjon a kkv-k legégetőbb kihívásaira: digitalizáció, hatékonyságnövelés, finanszírozás, exportlehetőségek és versenyképesség a gyorsan változó gazdasági környezetben.

Ízelítő a programból:

  • „Az ötlettől a Nobel-díjig” – minden innováció egy jó ötlettel kezdődik
  • Fiókban maradt vagy valósággá vált? Magyarország innovációs stratégiája 2021-2030
  • Gyorsítósávban a piacra! – Design thinking és agilis termékfejlesztés
  • A kocka el van vetve! Az AI, mint az innováció legújabb motorja?

A rendezvényre az önkéntes kamarai tagok exkluzív, 50%-os árengedménnyel válthatnak Normál jegyet.

Jegyvásárlás: https://innosummit.hu/#price%20oldalon

Kedvezmény igényléséhez szükséges kuponkód: MKIK50

Bízunk benne, hogy Ön is csatlakozik az InnoSummit 2026 szakmai közösségéhez, és együtt formáljuk a hazai vállalkozások jövőjét.
További információk: https://innosummit.hu/

 

Pedagógiai Szakmai Nap – SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja az általános iskolák pályaorientációs tevékenységében érintett pedagógusait a „Pedagógusok Pályaorientációs Szakmai Napja”című egész napos szakmai rendezvényére két helyszínen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

A program célja, hogy támogatást nyújtson a pályaválasztás előtt álló tanulókat segítő pedagógusok számára, különös tekintettel a 6. és 7. évfolyamon tanító osztályfőnökökre és pályaválasztási felelősökre.
A rendezvény nyitóelőadása – „Mi lehet belőlük? – SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban” – átfogó képet ad a sajátos nevelési igényű tanulók számára elérhető továbbtanulási utakról és a felelős pedagógiai döntések szempontjairól.

A szakmai napok során a résztvevők megismerkedhetnek a térség szakképző intézményeinek kínálatával, valamint betekintést nyerhetnek a duális képzés rendszerébe és annak gyakorlati működésébe.
Bízunk benne, hogy rendezvényünk hozzájárul a tanulók képességeihez és lehetőségeihez illeszkedő, megalapozott pályaorientációs munkához.

Nagykanizsán megrendezésre kerülő Pályaorientációs Szakmai Nap
Időpont: 2026. április 15. (szerda)
Kezdőhelyszín: Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Technikum (8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5.)

Programterv
7:45 – 8:00 óra között: Regisztráció – NSZC Zsigmondy Vilmos Technikum Petőfi úti Tanműhely (8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5.)
8:00 órától NSZC Zsigmondy Vilmos Technikum Petőfi úti tanműhely megtekintése
9:15 órától NSZC Zsigmondy Vilmos Technikum eü. DEMO bemutatása (8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.)

10:00 órától: Szakmai előadás
• Mi lehet belőlük? – SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban
előadó: Cseri D. Bernadett – ADHD Magyarország-Pálföldi Alapítvány

11:35 órától Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Technikum Tanműhely látogatás (8800 Nagykanizsa, Ady u 74/A.)
12:35 órától Nagykanizsai SZC Thúry György Technikum Tanműhely látogatás (8800 Nagykanizsa, Ady u. 29.)
13:15-től Ebéd

A program során a helyszínek közötti utazást külön autóbusszal biztosítjuk azon jelentkezők számára, akik nem saját autóval érkeznek. Kérnénk, hogy jelentkezés során jelezze igényét, ha busszal szeretne közlekedni. A saját autóval érkezők számára a Technikumok területén biztosítjuk a parkolást.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze 2026. április 10-ig a lent található linken.

Regisztráció:
SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban

Zalaegerszegen megrendezésre kerülő Pályaorientációs Szakmai Nap
Időpont: 2026. április 16. (csütörtök)
Kezdőhelyszín: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikum (8900 Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 27.)

Programterv
7:30 Regisztráció – Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikum „A” épület Koller terem (Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 27.)
8:00 – 9:00 óra között:  Szakmai előadás
• Mi lehet belőlük? – SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban
előadó: Cseri D. Bernadett – ADHD Magyarország-Pálföldi Alapítvány

9:10-től Tanműhely látogatások
1. helyszín: 9:10 -10:00 – Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum (Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 24., Gasparich M. u. 18.)
2. helyszín: 10:15 – 11:05 – Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Technikum (Zalaegerszeg, Déryné u. 1.)
3. helyszín: 11:25 – 12:15 – Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum (Zalaegerszeg, Göcseji u. 16.)
4. helyszín: 12:30 – 13:10 – Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum (Zalaegerszeg, Jókai u. 4-6.)
5. helyszín: 13:20 – 14:00 óra – Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum (Zalaegerszeg, Báthory u. 58.) – az intézmény képzési kínálatának bemutatása.
14:00-órától Büfé ebéd

A program során a helyszínek közötti utazást külön autóbusszal biztosítjuk. Kérjük a regisztrációs lapon jelezze, hogy saját gépkocsival vagy autóbusszal kíván közlekedni.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze 2026. április 10-ig a lent található linken.

Regisztráció:
SNI-s és ADHD-s tanulók reális továbbtanulási lehetőségei 2026-ban

Kamarai hozzájárulás 2026

KAMARAI HOZZÁJÁRULÁS MEGFIZETÉSE

Tájékoztatjuk a tisztelt Vállalkozásokat, hogy
a 2026-os kötelező 5.000 Ft-os kamarai hozzájárulás
megfizetési határideje 2026. március 31.

A hozzájárulást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére szükséges befizetni.
ÁTUTALÁS:
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara:
12100011-10639683 (Gránit Bank).

A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel vállalkozása
11 számjegyű adószámát a befizetés beazonosítása érdekében.

ONLINE FIZETÉS:
A https://knyr.mkik.hu/ oldalon
(ld.: Kamarai bejelentkezés / Ügyfélkapu v. DÁP bejelentkezés).

Köszönjük közreműködését!

(tovább…)