Örömmel számolunk be a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által megalakított Szépség Klub alakuló üléséről, amelyre 2024. szeptember 30-án került sor Keszthelyen, a Halászcsárdában. Az eseményen a regisztrált tagok szinte teljes létszámban részt vettek, és a közönséget Bangó-Rodek Viktória, a kamara stratégiai koordinátora köszöntötte. A Klub megalakulásának szakmai kezdeményezői Linhart Rita, Kohári Gabriella és Tóth Eszter, mint alapító szakemberek voltak.
A találkozón a klub tagjai megegyeztek abban, hogy kéthavonta hétfőnként 14 órai kezdéssel szervezik a találkozókat. A következő találkozóra majd novemberben kerül sor.
A Klub mottója: “Együtt a szakmai fejlődésért!”
A résztvevők tájékoztatást kaptak a 2024. október 19-én megrendezésre kerülő Szépségipari Konferenciáról, valamint a hozzá kapcsolódó Helikon Szépe kozmetikus versenyről.
A tervek szerint a következő témákat fogják a klub üléseken megvitatni pl.:
- Smink workshop
- Legújabb technikák, trendek, alapanyagok (évszakonkénti bontásban)
- Hatóanyag szeminárium
- Új gépek, technológiák bemutatása, tapasztalatcsere
- Új masszázstechnikák
- Tanulóképzéssel kapcsolatos információk (intézmények, duális képzőhelyek szerepe, KKK, változások, stb.)
- Marketing ismeretek a gyakorlatban
Kérjük, amennyiben kezdeményezésünk felkeltette figyelmét, akkor kozmetikus szakemberként csatlakozzanak hozzánk, és építsük együtt a szakmai közösségünket!