keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Regionális gazdasági fórumot tartott a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége

A közel 22 éves múltra visszatekintő Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége gazdasági fórumot tartott 2025. április 10-én.

A nagykanizsai Medgyaszay Házban megtartott rendezvény kiemelt jelentőségű volt, hiszen a Szövetséget alkotó öt kereskedelmi és iparkamara közötti együttműködési megállapodás megújítására is sor került. A Szövetség ezzel az öt kamara által képviselt széles vállalkozói kör gazdasági érdekeinek érvényesítésére, valamint az összefogás hatékony megjelenítésére és képviseletére kötelezte el magát.

A gazdasági fórumon előadást tartott Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára, valamint Pintér-Péntek Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke is.

Előadásukat követően a leköszönő régiós elnök, dr. Polay József (Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara) átadta a stafétát a Szövetség ez évi soros elnökének, Cseri Józsefnek (Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara).

 

A rendezvényen részt vett Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, dr. Fodor Csaba, Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármestere, valamint Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is.