A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 5 napos napközis pályaorientációs Kisinas Táborai zajlanak a héten Nagykanizsán és Zalaegerszegen.
Nagykanizsán 27 fő diák, Zalaegerszegen 30 fő diák ismerkedik a hét során a szakmákkal, szakképző intézményekkel és a csapatmunkával. A tábor célja a pályaválasztási döntés elősegítése interaktív formában. A szakmai programok lebonyolítását a Nagykanizsai Szakképzési Centrum és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum és tagintézményeiknek oktatói segítik.
A nagykanizsai Kisinasok az első két nap során a NSZC Cserháti Sándor Technikumban és az NSZC Zsigmondy Vilmos Technikumban ismerkedtek az ágazatokkal. Az utóbbi Petőfi utcai tanműhelyében az asztalos, kárpitos, divatszabó, kozmetikus és fodrász szakmákkal találkozhattak, majd a szociális ágazat és az építőipar szakmáiba kaptak betekintést. A Cserhátiban az elektronika-, sport-, gépészet- és az oktatás ágazatok szakmáiban próbálhatták ki magukat a kisinasok.
Ezzel párhuzamosan a zalaegerszegi táborban a ZSZC Csány László Technikumának szakemberei mutatták be az iskolájukban tanulható ágazatokat és egy terápiás kutyás élményfoglalkozáson is részt vehettek a diákok. A keddi napon a zalaegerszegi csoport a Gartner Intertrans Hungary Kft-hez látogatott, majd a délutáni programokra és szakmabemutatókra a ZSZC Báthory István Technikumában került sor. Itt a főszerep a turizmus-vendéglátás ágazat kapta, de a résztvevők a szépészet ágazat és a kreatív ágazat szakmáival is megismerkedhettek.
A tábor mind a két helyszínen további színes programokkal folytatódik. Lesz még hegesztő szimulátor, skill labor, LEGO robot programozás, szálloda látogatás stb.
A céllal, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók pontosabb képet kapjanak egy-egy szakmáról. Megismerve a szakmák szépségeit és a bennük rejlő lehetőségeket szeretnénk, hogy minél többen a szakképzésben gondolkodjanak a továbbtanulásukkal kapcsolatban.