A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége évente „Zala Vármegye Női Vezetője Kamarai Díjat” adományoz annak a vállalkozás női vezetőjének, amely vállalkozás a vármegye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, vagy több éves egyenletes, kimagasló teljesítménye alapján hozzájárult a vármegye gazdasági fejlődéséhez.
2025-ben a díjat kapta:
BORSOS KRISZTINA
ügyvezető, Hidrofilt Kft.
A vízkezelő rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó nagykanizsai székhelyű vállalkozást 1990-ben alapították. Borsos Krisztina 2002-ben kezdett dolgozni a cégnél. A Pannon Egyetemen 2001-ben kapta meg vegyészmérnöki mesterdiplomáját, és ugyancsak ebben a felsőoktatási intézményben szerezte meg víz- és szennyvízkezelő rendszer üzemeltető szakmérnöki oklevelét. 2015-től tölti be a vállalkozás egyik ügyvezetői tisztét, amelynek napjainkban már meghatározó mértékben tulajdonosa is.
– Pályafutásom során számos dolog tölt el büszkeséggel – mondja. Említhetnék sok izgalmas, kihívásokkal teli projektet, amit az elmúlt évtizedekben megvalósítottunk. Például Colombo város ivóvízkezelését Sri Lankán; az MVM Paksi Atomerőmű vízkezelő rendszerének komplett rekonstrukcióját; a gyógyszeripari vízkezelő rendszereket, amelyeket a Richter Gedeon Nyrt. és más neves gyógyszeripari cégek részére készítettünk; a Linde Engineer zöld hidrogén gyártáshoz kifejlesztett vízkezelő rendszerét; vagy a GE hulladékvíz újrahasznosító technológiáját. A legnagyobb büszkeséggel mégis az tölt el, amikor látom, ahogy a kollégáink tovább adják a megszerezett tudást, tapasztalatot, a szakma szeretetét gyermekeiknek, unokáiknak, és így több generáció dolgozik együtt a Hidrofiltnél.
A környezetvédelemnek és az innovációnak, az új technológiák kifejlesztésének kiemelten fontos szerepe van a Hidrofilt Csoportnál. Tavaly a Magyar Innovációs Szövetség Kiemelt Elismerésben részesítette a Hidrofilt Energiahatékony ZLD és NZLD vízkezelő rendszereit. Idén pedig a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Környezet Védelméért díját nyertük el, Vállalkozás kategóriában.
A cégcsoportunk eredményeiben személyes szerepemnek tartom, hogy folyamatosan figyelem az új trendeket, amit beépítünk a szervezeti kultúrába (pl. régebben a vállalatirányítási rendszer, most a mesterséges intelligencia használata). Fontos szerepem van az egyedi technológia fejlesztésben rejlő innovációs potenciál felismerésében és tudatos alkalmazásában is.
Cégcsoportunk jövőjét bíztatónak látom. A tiszta víz valódi értékét még csak most kezdi felismerni a társadalom. A jövőben egyre több innovatív megoldásra lesz szükség ahhoz, hogy a víztisztítási technológiákat hatékonnyá és kevésbé energiaigényessé tegyük. A Hidrofilt az elkövetkezendő évtizedekben nem csak a nagy tisztaságú vizek és az egészséges ivóvíz előállításának területén fog dolgozni, hanem egyre több projektet fog megvalósítani a kommunális és ipari szennyvizek újrahasznosításának terén is. Export tevékenysége pedig Európán kívül is növekedni fog.
Szeretem a munkámat. Szabadidőmet az olvasás, tánc, jóga, festés és a folyamatos tanulás tölti ki.