A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége évente „Zala Vármegye Innovatív Vállalkozása Kamarai Díjat” adományoz annak a vállalkozásnak, amely a vármegyében az innováció területén kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztést (termékfejlesztést, technológiai fejlesztést, technológiai transzfert, informatikai rendszerfejlesztést, szolgáltatásfejlesztést, szervezetfejlesztést vagy példaértékű beruházást) valósított meg vagy szellemi tulajdon védelem területén számottevő eredményt ért el.
2025-ben a díjat kapta:
ZNET TELEKOM ZRT.
A vállalkozást 2001-ben alapították Nagykanizsán, melynek többségi tulajdonosa Zuber Gyula, aki a cég vezérigazgatója is.
A részvénytársaság komplex távközlési megoldásokat nyújt. Lefedettsége jelenleg 11 megyére terjed ki, de partnerhálózatuk révén országosan elérhetővé teszik szolgáltatásaikat. Megbízható internetkapcsolatot, virtuális telefonközpontot, üzleti Wifi hálózatokat, valamint professzionális kamerarendszereket kínálnak, egyedi igényekre szabva. Folyamatos technológiai fejlesztéseik célja, hogy ügyfeleik számára stabil, innovatív és hosszú távon versenyképes távközlési megoldásokat biztosítsanak.
A vállalkozás az elmúlt időszakban évről évre növelte nettó árbevételét, amely 2022-ben 2,6 milliárd, 2023-ban 3,2 milliárd, 2024-ben 3,6 milliárd Ft volt. Dolgozóinak száma számottevően nem változott, 2022-ben 124 fő, 2023-ban 114 fő, 2024-ben 119 fő volt.
A vállalat az elmúlt években több nagyszabású beruházást valósított meg, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak szolgáltatásaik fejlesztéséhez, hálózatuk korszerűsítéséhez és a jövőbeli igények kiszolgálásához.
Részt vettek a kormányzati Szupergyors Internet Programban (SZIP), amelynek keretében két járásban – a fonyódi és a debreceni térségben – nyertek támogatást hálózatfejlesztésre. A projekt célja a legalább 100 Mbps sebességű internet eljuttatása volt olyan településekre, ahol korábban nem állt rendelkezésre korszerű infrastruktúra. A támogatott területeken túl azonban saját forrásból további, a pályázatban nem szereplő – ellátatlan vagy gyengén ellátott – térségekben is végeztek jelentős hálózatépítéseket, hogy minél több háztartás és vállalkozás részesüljön a szupergyors internet előnyeiből.
Fontosabb referenciáik között tartják számon: a becsehelyi Varga Szárnyas Kft-nél bérelt vonali internetszolgáltatást, WiFi és belsőhálózat üzemeltetést; Nagykanizsa Megyei Jogú Városban 184 db kamerából álló térfigyelő kamerarendszer kiépítését, üzemeltetését; Lentiben a Creaton Solution Kft-nél internet és 85 db kamerából álló térfigyelő kamerarendszer kiépítését, üzemeltetését; Fonyód Város Önkormányzatánál internet szolgáltatás, WiFi, telefon alközpont, 45 db kamerából álló térfigyelő kamerarendszer kiépítését, üzemeltetését; a Mendan Magic Spa Wellness Hotel **** Zalakaros, és a Lotus Therme Hotel & Spa ***** Hévíz-nél internet, telefon alközpont, WiFi hálózat kiépítését és üzemeltetését; a Hotel Azúr **** Siófok-nál béreltvonali internet és telefon szolgáltatást; a Szabadics Zrt-nél és a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt-nél béreltvonali internetszolgáltatást közel 20 végponton.
A társaság működését évek óta az innováció határozza meg, és az elmúlt időszakban több jelentős technológiai fejlesztést is megvalósítottak. Országos szinten 200 gigabitre növelték gerinchálózati kapacitásukat, ezzel is elősegítve a jövő nagy sávszélesség-igényű szolgáltatásainak zavartalan működését. Emellett saját területükön korszerű adatközpontot hoztak létre, amelyet megújuló energiaforrással – napelemes rendszerrel – is kiegészítettek, elősegítve fenntarthatósági céljaik elérését.
Szolgáltatásaik területén szintén az élen járnak. Tudomásuk szerint elsőként építették ki Magyarországon az XGSPON technológián alapuló hálózatot, amely digitális kábeltévés (RF overlay) szolgáltatással is együttműködik. Mikrohullámú bázisállomásaik esetében pedig egyedülálló energetikai megoldást alkalmaznak, amely kiemelkedően megbízható és folyamatos szolgáltatást tesz lehetővé, még szélsőséges működési körülmények között is.
2025-ben emellett bevezettek egy modern vállalatirányítási rendszert, amely hatékonyabbá és átláthatóbbá teszi belső folyamataikat, támogatva a tudatos és gyors döntéshozatalt.
Társadalmi felelősségvállalásuk középpontjában a jövő generációinak támogatása áll. Szakképzési Centrumokkal együttműködve részt vesznek a duális képzésben, ahol nemcsak gyakorlati tudást adnak át, hanem mentorálják is a fiatalokat. Hisznek abban, hogy így tudják megalapozni a jövő szakembereinek sikerét.
Ahogyan a fiatalokba fektetnek, ugyanilyen tudatossággal fordulnak a környezet felé is. Ahol csak lehetőség van rá, előnyben részesítik a megújuló energiaforrásokat, és arra törekednek, hogy működésük és fejlesztéseik a lehető legkisebb környezeti terheléssel járjanak. Emellett aktívan támogatják a helyi közösségeket is: rendszeresen részt vesznek városi rendezvények, kulturális és sportesemények szponzorálásában, akár internet-szolgáltatás biztosításával, akár anyagi hozzájárulással.
A jövőben, a stratégiai fókuszban a hálózatfejlesztés áll. Tovább erősítik a kábeles üzletágukat, különösen az optikai hálózatok kiépítésére helyezve a hangsúlyt. Ezzel párhuzamosan megkezdik a rézkábeles infrastruktúra fokozatos lecserélését.
Hisznek abban, hogy a hosszú távú, fenntartható fejlődés az optikai és vezeték nélküli technológiákon alapul. Ezek biztosítják azt a megbízható, nagysebességű kapcsolatot, amelyre a jövő digitális világa épül. E céljaik mentén végzik tovább fejlesztéseiket azért, hogy ügyfeleiknek korszerű, időtálló szolgáltatásokat nyújthassanak.
A társaság arra a legbüszkébb, hogy olyan technológiát építenek, amely valódi hasznot hoz az emberek mindennapi életébe. Ez a technológia nem öncélú: emberek építették, emberek használják, és az embereket szolgálja.
Büszkék azokra a szakemberekre, akik nemcsak szakmai tudásukkal, hanem elkötelezettségükkel is évek, évtizedek óta formálják és működtetik ezt a rendszert. Az ő hűségüket és szakértelmüket tartja a cég a legnagyobb értékének.
Talán a legnagyobb elismerés az számukra, hogy ügyfeleik közül sokan hosszú évek óta a ZNET Telekom Zrt -ét választják. Munkájukat ez a kölcsönös bizalom teszi igazán értékessé.