keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Zala Vármegye Fiatal Vállalkozója Kamarai Díj

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége évente „Zala Vármegye Fiatal Vállalkozója Kamarai Díjat” adományoz annak a legalább három éve sikeres saját vállalkozást működtető 18-40 év közötti vállalkozónak, aki a fiatal kora ellenére is sikeres a gazdasági életben, komoly értéket teremt a vármegyében pénzügyileg és társadalmilag egyaránt, valamint jó példaként szolgálhat a fiatalabb generációk számára.

2025-ben a díjat kapta:

FARKAS PÉTER
fodrász és borbély, egyéni vállalkozó

A Zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskolában végzett 2008-ban. Már tanuló korában úgy érezte, hogy van érzéke választott szakmájához, és próbálta is kifejezni magát benne. 2006-ban országos fodrászversenyen első helyezést ért el, ami megerősítette abban, hogy jó úton jár. A vállalkozását, amely Wolf Hair & Barber szalon néven ismert, 2015. október 6-án alapította.

– A célom az volt, hogy egy olyan férfi szalont hozzak létre, ahová a vendégek szívesen térnek be, jól érzik magukat, szeretnek ott időt tölteni – mondja a motivációjáról. Egy igazi férfias közeget, ahol élmény a hajvágás, a szakállvágás, és a gyermeknek is a hajvágás.

Az első üzletem egy nagyon kicsi helyiség volt, szegényes körülmények között. Nem volt rendes fodrászszékem, csak egy műanyag szék, pult helyett pedig egy egyszerű íróasztalon dolgoztam. Folyamatosan, hétről hétre újítottam, fokozatosan formáltam az üzletet a saját stílusomra. Ahogy haladtam a szakmában előre, egyre több vendégem lett. Hamar rájöttem, hogy ki fogom nőni azt a helyet.

2018 augusztusában lehetőséget kaptam egy nagyobb szalon megnyitására, amit azóta is folyamatosan fejlesztek. Ekkor csatlakozott hozzám Szántó Ákos kollégám, akiben hatalmas tehetséget láttam. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is igaz barátra találtam benne. Jelenleg öten dolgozunk az üzletben, és úgy érzem, most állt össze igazán a csapat, emberileg és szakmailag is tökéletesen kiegészítjük egymást. Számos különleges vendég megfordult már nálunk, ezek mindig inspiráló találkozások voltak. Külön öröm számomra, hogy a tudásomat továbbadhattam kollégáimnak, akik szintén nagyon tehetségesek. A jövőben szeretnék további szakembereket is foglalkoztatni, sőt, gondolkozom egy új szalon megnyitásán is.

Büszke vagyok arra, hogy önerőből felépítettem egy elismert és sikeres vállalkozást. Fontos számomra édesanyám támogatása is, hiszen ő indított el ezen az úton, egyedül nevelt fel, és mindent megtett értem gyerekkoromban. Természetesen az évek alatt sok nehézséggel, akadállyal és csalódással is szembe kellett néznem, de igyekeztem minél gyorsabban túllépni rajtuk. A legfontosabb dolog: a kitartás.

Komolyan vesszük a társadalmi szerepvállalást is. Az évek során számos jótékonysági eseményt szerveztünk. A vendégeink segítségével rengeteg magánszemélynek és alapítványnak tudtunk jelentős támogatást nyújtani. 2024-ben megkaptuk az Év Adományozója díjat, ami nekem és az egész csapatnak is óriási elismerés volt.

Az üzlet motorja én vagyok. Addig működik igazán, amíg aktívan részt veszek benne. Nagyon sokat dolgozom, folyamatosan fejlesztem magamat és az üzletet. Újabb és újabb ötleteket valósítunk meg: volt nálunk élőzene, DJ, élőben közvetített hajvágás is. Követjük a legújabb trendeket, a legmodernebb eszközökkel dolgozunk, és próbálunk mindig a legjobbak között maradni.

Törekszünk arra is, hogy nálunk ne legyenek unalmasak a hétköznapok, ne csak egy egyszerű szalon legyünk. Aki már járt nálunk, az pontosan tudja, hogy itt az élmény legalább olyan fontos, mint a hajvágás. Sok külső és különleges helyszínen volt lehetőségünk hajat vágni, melyek mindig nagyon inspirálóak és emlékezetesek.

A jövőben szeretnék még jobban az oktatás irányába nyitni. Jelenleg is van együttműködésünk a Szakképzési Centrummal. Nyílt napon már tartottam bemutatót és tanácsadást diákoknak, örülök, hogy segíthetem őket. Célom, hogy átadjam a tapasztalataimat a fiatalabb generációnak, és támogassam őket a szakmai fejlődésükben.

A kevés szabadidőmet leginkább a családommal töltöm, ők mindig mellettem álltak, támogatnak mindenben, és ez óriási erőt ad a mindennapokban. Emellett nagyon érdekel a marketing, a fotózás és a videózás is.  Ezeken a területeken is folyamatosan fejlesztem magam. Volt már lehetőségem videós tartalmakat is készíteni egy vendéglátóhely számára. A főzés szintén közel áll hozzám: teljesen kikapcsol.