keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Életmű Kamarai Díj

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége évente „Életmű Kamarai Díjat” adományoz azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik több évtizede végzik tevékenységüket. Ezek a vállalkozók hozzájárultak a vármegye gazdasági teljesítménye növekedéséhez, a gazdaság fejlesztéséhez és kiemelkedő érdemeket szereztek a vállalkozói társadalomban. Lelkiismeretes munkájuk, szakmaszeretetük a mai fiatalok számára is utat mutat.

2025-ben a díjat kapták:

FIGDER DEZSŐ
vendéglátós, étteremtulajdonos

Több mint 60 éve dolgozik a vendéglátásban. 1946-ban beleszületett a szakmába, hiszen 1937-től az államosításig falusi vendéglőt vittek a vasi Pápocon. Édesapja tanult pincér és hentes volt.  Magának is vendéglátói pályát képzelt el. 1960-ban Budapesten kezdett járni pincér ipari iskolába, amit Szombathelyen fejezett be 1963-ban. 1980-ban végezte el a vendéglátóipari szakközépiskolát. Éttermi mestervizsgáját 1989-ben az Átrium Hyatt-ben tette le. 1982. augusztus 20-án nyitotta meg Balatongyörökön a saját éttermét. Ez az épület 1986-ban leégett, majd 1989-ben nyílt meg újra, és azóta is üzemel Magyaros Csárdás Restaurant néven.A saját éttermet megelőző évtizedekben sokféle helyen dolgozott. Örömmel tölti el, hogy hírességek sorát volt módja kiszolgálni: osztrák kancellárokat, az egykor egyik leggyönyörűbb amerikai színésznőt, Raquel Welch-t, az egyik legkülönösebb, világhírű színészt, az angol Oliver Reed-et. Hazai sztárszínészek sokaságát, írókat, költőket, zeneszerzőket. Híres sportolókat, például Grosics Gyulát. Büszkeséggel tölti el, hogy Hofi Géza a törzsvendége volt, amikor a Dabrókai Betyárcsárdát vezette.- Az éttermi vendéglátás szerelmese vagyok a mai napig – vallja. Nekem mindig fontos volt az étterem jó híre. Mindig a legjobb minőségű ételeket adjuk a vendégeinknek. A feleségem a konyhafőnök, aki a konyhánkon a múltban élő, nagy magyar szakácsok munkáját próbálja elkötelezett szorgalommal folytatni. Számos tanuló került ki a kezem alól. Legkitűnőbb tanulóm egy vállalati országos tanulóversenyén első helyezést ért el, majd a Hotel Claudius Szombathely éttermének főnökeként ment nyugdíjba.

Több szakmai elismerést is kaptunk: voltunk a legjobb 25, kicsi magyar étterem között, négy esetben kamarai védnöki táblát érdemeltünk ki, a Restaurant Guru 2024-ben első helyen emelt ki minket, a Best Restaurant in Balatongyörök sorában az előkelő első helyen vagyunk, Arany Vállalkozás díjat kaptunk 2022-ben.

Mind a négy gyermekemet hosszabb-rövidebb időre megfertőztem a vendéglátással. Három lányom és egy fiam van. Büszkeséggel tölt el, hogy a fiam, amikor a keszthelyi VSZK tanulója volt, 15 éves korában, Budapesten  mixer vizsgát tett. A középiskola ideje alatt London egyik híres francia éttermében két nyáron át dolgozhatott, majd két nyáron dolgozhatott Németországban Bad Neuenahr-ban, a leghíresebb gyógyszállóban. A Budapesti Gazdasági Egyetem szálloda és vendéglátás szakán végzett. Az egyetem mellett  pedig a Corinthia Grand Hotel Royal-ban dolgozott. Végezetül még egy mester közgazdász diplomát is szerzett. Most más területen bizonyítja munkáját és tudását.

Szülői örökségemben, Pápocon 1996-ban nyitottuk meg a Belvárosi Szamáristálló nevű pizzériát. Amikor Balatongyörökön szabadnaposak vagyunk, akkor abban a két napban üzemeltetjük a pizzériát. Ritkán, néha-néha pár napot pihenünk valahol.


ID. ZUGGÓ JÓZSEF – posztumusz
egyéni vállalkozó
Zuggó és Fia Egyéni Cég

Zuggó József 1936. január 10-én született Nemesrádón, szülei középső gyermekként. Épületlakatos szakmáját Budapesten szerezte meg, 1952-ben. Ezt követően elhelyezkedett a Ganz MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyár Zalaegerszegi Gyáregység jogelődjénél, az Autó- és Gépjavító Vállalatnál, ahol közel 40 éven át, 1991. évi nyugdíjazásáig dolgozott. Technikumi tanulmányait a pécsi Zipernowsky Károly Gépipari Technikumban kezdte. Az 1963-ban induló Zalaegerszegi Általános Gépipari Technikumban vette át gépésztechnikusi oklevelét.Szakmai rátermettsége miatt a vállalatnál nagyon gyorsan haladt a ranglétrán felfelé. A kiváló dolgozó szakmunkásból csoportvezető, főcsoportvezető, művezető, főművezető, majd 27 éves korában már üzemvezető lett. 2 évig a teljes gyáregység vezetője volt. 8 művezetőn és 24 csoportvezetőn keresztül irányított 1.200 dolgozót.Vállalkozását 1979-ben alapította, amelynek fő tevékenysége a gépgyártás. Saját fejlesztésű, univerzális csempe-, burkolólap vágó és lyukasztó gépeket, illetve a fia által tervezett betontérkő-roppantó gépeket állított elő. A vállalkozás indulásától kezdve aktív tagja volt a KISOSZ-nak, IPOSZ-nak. Az 1980-as évektől tagja volt a Gazdasági Kamarának, és a Kézműipari Kamarának is.

A fém alakításának mestersége egész életében érdekelte, és művelte. Pályafutására jellemző volt kiemelkedő, kivételesen magas szaktudása. Különösen büszke volt az 1983. március 2-án benyújtott szabadalmára, amelyet 1987. július 1-én fogadtak el. Címe: Eszköz szilikátipari burkolólapok megmunkálására. 1992. május 22-én a Budapesti Nemzetközi Vásáron Invenció (Találmányi) Díjat kapott.

Fia 35 évig dolgozott díjmentesen segítő családtagként a vállalkozásánál. Neki adta át vezetői, vállalkozói tudását. A vállalkozás működtetését is teljes egészében fiára szerette volna hagyni, amihez azonban a lánya nem járult hozzá. A vállalkozás tárgyi eszközeit az azonos nevű, legfiatalabb Zuggó József nevű unokájára kívánja hagyni, azért, hogy a Zuggó József nevű vállalkozás neve fennmaradjon.


MAZZAG ALBERT
vasesztergályos, egyéni vállalkozó

Szakmájának alapjait a Zalaegerszegi Munkácsi Mihály Szakiskolában sajátította el, 1964-1967-ben. A Ganz Ábrahám Gépészeti Szakközépiskolában szerezte újabb képesítését, amit hamarosan a 1978-ban Pécsen letett mestervizsga követett. Egyszemélyes vállalkozását 1980-ban, a családi ház udvarában kialakított műhelyben kezdte meg.- Az 1960-as években a faluról a mezőgazdaság államosítása miatt a fiatalok a városi ipar felé vették az irányt. A többféle lehetőség közül a vasesztergályos szakmaszerzés választottam – mondja a kezdetekről.Több mint 45 év önálló tevékenysége áll a hátam mögött. Büszke vagyok az elért sikerekre és eredményekre. Vállakozásom működtetése mellett tevékenyen részt vettem az iparosok érdekképviseleteiben (KIOSZ, IPOSZ, KAMARA). Számos kitüntetésben részesültem. Ennek ellenére a legnagyobb elismerésnek azt tartom, hogy a fiam, Mazzag Zoltán gépészmérnök, mérnök tanár, 2002-óta dolgozik velem együtt a vállalkozásban.

2000 óta az új telephelyen lehetőségünk nyílt a tanulóképzésre. Akkreditált képzőhely vagyunk. Hosszú időszakon át évente 2-3 fő tanulót képeztünk, aminek eredménye, hogy a jelenlegi alkalmazottak több mint a fele fordult meg nálunk tanulóként vagy felnőttképzésben.

Szeretem a szakmámat, érdekelnek az új technológiák, a fejlesztési lehetőségek. Aktívan részt veszek a vállalkozás életében. Szabadidőmben horgászom, sportként a teke érdekel, és szőlőtermesztéssel is foglalkozom.


VASS LAJOS
kőfaragó, egyéni vállalkozó

Kőfaragó szakmunkás bizonyítványát 1961-ben szerezte meg. 1965-ben mestervizsgát tett. Vállakozását, amely épületszobrászattal, kőfaragással foglalkozik, 1966-ban alapította Szepetneken.- Azért választottam, ezt a szakmát, mert a kézzel végzett munka, az alkotás lehetősége, folyamata érdekelt benne igazán – vallja. Pályafutásom során arra vagyok a legbüszkébb, hogy minőségi munkák kerültek ki a kezem alól. Éppen emiatt kaptam kitüntetést is. Amikor lehetőség volt rá és jelentkező is volt, mindig voltak tanulóim. Külön öröm, hogy a fiam is ezt a szakmát, mesterséget választotta. Szabadidőmben pihenek, és úszással tartom magam karban.

 

 

 

 

 


VÉGVÁRI MÁRIA
fodrász egyéni vállalkozó


Fodrász szakmunkás bizonyítványát 1975-ben szerezte meg Keszthelyen, az akkori 308. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Vállalkozását is ebben az évben alapította Zalacsányban.

– Azért választottam, ezt a szakmát, mert csodálatos átalakulást visz véghez – vallja. A vendég megérkezik, beül a fodrászszékbe és a kezem alatt megváltozik, szebbé válik. Elégedetten távozik. A legbüszkébb arra vagyok, hogy hét tanulóm volt, akik mindannyian a szakmában dolgoznak, kiváló fodrászok. Még aktív vagyok. Sok vendégem van, ami nagyon jó érzés. Azt mutatja, hogy elégedettek velem, szívesen jönnek hozzám. Mindenki kedvel, a hangulat is mindenkivel nagyon családias. A szabadidőmet pihenéssel töltöm.

 

 

 

 


SZABADKA LÁSZLÓ SÁNDOR
fogtechnikus mester, egyéni vállalkozó

A Keszthelyen élő és dolgozó szakember, 1968-ban érettségizett Budapesten, a XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Fogtechnikusi végzettséget 1972-ben a veszprémi Fogtechnikai Vállalatnál szerzett, amit hamarosan – 1974 novemberében – a fővárosban letett mestervizsga követett. Fogtechnikai vállalkozását 1975.03.01-én alapította.

– Már 10 éves korom óta szerettem volna fogtechnikus lenni – mondja magáról.  A nagybátyámtól láttam először ezt a munkát, aki Pozsonyban dolgozott fogtechnikai laborvezetőként. Mindig is ezt a szakmát szerettem volna csinálni. Szerencsés vagyok, mert nekem a szakmám egyben a hobbim is. Nem unalmas, hiszen nincs két egyforma munka. Minden munka egyedi szájra, egyedi mintára készül, és ez az izgalmas a mi szakmánkban.

Pályafutásom során arra vagyok a legbüszkébb, hogy korengedéllyel sikerült a mestervizsgát megszereznem. 13 jelentkező közül, egyedül én kaptam dicséretes minősítést, így a szakma legfiatalabb mestere lettem. A ’90-es években 3 évig lehettem a mesterbizottság tagja. Arra is büszke vagyok, hogy az OEP által minősített laboratóriumom van. 2000-ben ezüstkoszorús, 2008-ban aranykoszorús mester lettem.

Engem nagyon érdekel a szakma fejlődése, így például a CAD-CAM technika is. Nyitott vagyok az újdonságokra. Rendszeresen látogatom a kölni világkiállítást, ami 2 évente tavasszal van.  A BEGO cég (Németország – Bréma) szakmai vezetője, Henry Wulfes laborlátogatást tett nálam.

Pályafutásom alatt több továbbképzésen vettem részt. Németországban 1994-ben: Heraus Modellguss System,VITA HI-Cream, Vitadur Alpha1, Vita keramia, Bego system (1999). Svájcban licupast: Corona und Brücke komposit (1995), Dentavantgard Proviosion: Total protezis (2014).

Rendszeresen oktatom a fiatal tanulókat. Körülbelül 20 tanulóm volt eddig, többek között a feleségem és az idősebb lányom is. Tanulóim közül ketten az országos mintázó versenyen, első helyen végeztek.

Szabadidőmben horgászom, biciklizek, focizok, síelek. Az aktív sport elengedhetetlen az ülőmunka mellet. Három unokám van, amiből ketten Vancouverben élnek, őket csak a nyári szünetben látom, de a legkisebb unokámmal naponta szívesen sétálok, mivel ő itthon él velünk, Keszthelyen.