A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesülettel együttműködve 2024-es év májusában tervezi egy nem hivatalos FIRST LEGO League verseny indítását Zala vármegyében először pilot jelleggel.
Ez a nem hivatalos verseny tehát a FIRST LEGO League verseny mintájára kerül megszervezésre a Challange, azaz a kihívás kategóriában a 9-16 éves korosztály számára.
Maga a FIRST a világ egyik legnagyobb robotikai közössége, amely iskolán belüli és iskola utáni csapatalapú foglalkozások keretében igyekszik felkészíteni már 4 éves kortól egészen 18 éves korig a gyerekeket, fiatalokat a következő évtizedek kihívásaira. A FIRST, mint a természet és mérnöki tudományokkal, technológiával és matematikával foglalkozó oktatási szervezet a programjai révén kombinálja az élményalapú oktatást a csapatsportokkal, amelynek köszönhetően világszerte évente több mint 450 ezer gyerek, fiatal csatlakozik be a FIRST és a LEGO által közösen szervezett FIRST LEGO League küzdelmekbe a világ több mint 110 országából.
Ezek a programok lehetőséget biztosítanak a gyerekek, fiatal diákok számára a szabad kísérletezésre, amely során a kritikus gondolkodásukat és kreatív problémamegoldásukat fejleszthetik olyan feladatokon keresztül, amelyek a jövő kompetenciáit építik.
Az első találkozóra, versenyismertetőre 2024. január 18-án került sor a Kamara székházában. Az érdeklődő intézmények előadás hallgathattak meg a verseny alapértékeiről, szabályzatáról, lebonyolításáról. Ezt követően a SUPERPOWERED pálya került bemutatásra a résztvevők számára. A tájékoztatón elhangzott információk alapján jövő hétig jelentkezhetnek az intézmények a májusi versenyre.
Fontos célunk, hogy a verseny lebonyolításához a gazdasági szereplők részéről is támogatókat találjunk a program fenntarthatósága érdekében. Amennyiben a program felkeltette érdeklődését és lehetőséget lát az intézmények, csapatok támogatására kérjük keresse szakképzési osztályunkat!