keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Sikeres volt a Belvárosi Korzó

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával alakult zalaegerszegi kereskedői közösség létrejöttének és első nyilvános megjelenésének tapasztalatait értékelte megbeszélésén Kovács Dezső, a ZVKIK elnöke, az MKIK alelnöke, Óvári László, a ZVKIK Kereskedelmi Tagozatának elnöke és Kovács György, a ZVKIK Kereskedelmi Tagozatának alelnöke.

– A kereskedői közösség megalakulása a megújuló kamarai élet egyik jól látható eredménye – mondta Kovács Dezső. A Kereskedelmi Tagozat által felkarolt kezdeményezés tapasztalatai pozitívak. A kamarának fontos szerepe van abban, hogy a vállalkozói aktivitást elősegítsük, és szakmai támogatást nyújtsunk az adott közösség igényelte területeken. A tervek között szerepelnek olyan programok, mikro-képzések szervezése, amely hozzájárulhat például az érintettek digitális képességének fejlesztéséhez.

– Azok az üzletek, akik az EgerszegFeszt ideje alatt vállalták a hosszított nyitvatartást, kifejezetten jó tapasztalatokról számoltak be – fogalmazott Óvári László. Ez a sikerélmény fontos, hiszen alapot ad a további, közös munkához. Már tervezzük a Belvárosi Korzó második félévi programját. Továbbra is célunk, hogy ezt a kezdeményezést kamarai minta-projektként kezeljük, és az idei év tapasztalatai alapján vigyük tovább jövőre a megye más városaiba is.

– Pillanatnyilag harmincnégy zalaegerszegi üzlettulajdonos alkotja ezt a kereskedői közösséget – tájékoztatott Kovács György. Úgy tapasztaljuk, hogy a kamarai kezdeményezés új lendületet adott a vállalkozóknak, az együttműködésüknek.  Szívesen találkoznak egymással. Számos jó ötlet fogalmazódott már eddig is, ezeknek igyekszünk megtalálni a megfelelő keretet, lehetőségeket a kamarán belül is.

A Belvárosi Korzó második félévi programjáról augusztus elején dönt a közösség.

Pályázz tudatosan, nyerj magabiztosan – BKIK-KKVHÁZ Knowledge Monday

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésben a KKVHÁZ – A Magyar Gazdaság Kávéháza csapatával a BKIK-KKVHÁZ Knowledge Monday programsorozat keretében áttekintést kínál a kisvállalatokat érintő pályázati lehetőségekről és tapasztalatokról.

Jegyezze fel a digitális naptárába:

Cím:             Pályázz tudatosan, nyerj magabiztosan – ONLINE Pályázati Tájékoztató
Időpont:        2025 július 28. (hétfő) 14:00-16.00 óráig
Helyszín:       ONLINE ZOOM, KKVHÁZ – A Magyar Gazdaság Kávéháza

Az esemény részletei és a belépési link itt található meg:
https://kkvhaz.hu/palyazz-tudatosan-nyerj-magabiztosan/

A rendezvényre regisztrált résztvevők írásban személyre szólóan megkapják az elhangzottakat.
Speciális kérdéseiket, kapcsolatigényüket bizalmasan, szoros határidővel kielégítjük.

 

63. Közgazdász-vándorgyűlés

Veszprém városa ad otthont a hazai közgazdász szakma legrangosabb éves konferenciájának: a 63. Közgazdász-vándorgyűlést 2025. szeptember 4–5-én a Pannon Egyetemen rendezi meg a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Pannon Egyetemmel és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve az idén 131 éves Magyar Közgazdasági Társaság.

Az elmúlt évek közgazdász-vándorgyűléseihez hasonlóan idén is két plenáris ülés és 16 helyszíni szekció várja majd a mintegy 600–700 fős közönséget. A konferencia plenáris előadásai és szekciói a magyar gazdaság helyzetének általános elemzésén túl olyan kihívásokra reflektálnak majd, mint az egyre nagyobb aggodalomra okot adó geopolitikai folyamatok gazdasági következményei; a Trump-kormányzat vám- és kereskedelempolitikájának hatása a világgazdaságra és a magyar vállalatokra; a mesterséges intelligencia okozta kihívások, a bankrendszer és a hitelezési piac kilátásai vagy éppen a klímaalkalmazkodással járó feladatok.

A tanácskozás plenáris üléseinek előadói között ott lesz Varga Mihály jegybankelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint a Költségvetési Tanács, az Állami Számvevőszék és a KAVOSZ elnöke is. Idén is lesz bankvezérek kerekasztala, makrogazdasági elemzői fórum, és külön szekció foglalkozik majd a hazai iparpolitika munkaerőpiaci kihívásaival, vagy éppen az ellátási láncok szakadásaival, a sportgazdasági szekcióban pedig három olimpiai bajnokunk teszi tiszteletét Veszprémben. A helyszíni szekciók mellett idén is 5–7 előzetesen rögzített szekció gazdagítja majd a vándorgyűlés tematikáját. A konferencia folyamatosan frissülő, bővülő programja ezen a linken elérhető.

A konferenciára a szervezők hívják, várják a vármegyék vállalkozóit, a vármegyék meghatározó vállalatainak vezetőit, munkatársait, gazdasági életének szereplőit!

A 63. Közgazdász-vándorgyűlés regisztrációs felülete a https://mkt.pannonkonferenciak.hu/ linken elérhető.

A konferenciával kapcsolatos friss információk megtalálhatók a rendezvény honlapján, a  https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ linken.

Versenyképesség és hatékonyság

„Hatékonysági jövőműhely” címmel szervezett kerekasztal beszélgetést a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, melynek fő témája a kis-és középvállalkozások versenyképességének és hatékonyságának növelése volt.

A kamarai székházban, 2025. július 18-án tartott találkozón részt vett prof. dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, és dr. György László, a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos.  Jelen voltak a ZVKIK elnökségének tagjai és meghívott vállalkozásvezetők.

Kovács Dezső, a ZVKIK elnöke, az MKIK alelnöke a programot megnyitó köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy napjainkban a hazai vállalkozásokat sok kritika éri amiatt, mert nem elég hatékonyak. Éppen ezért az innováció után, ezzel a témakörrel is foglalkozni kell.

„Gazdaságstratégia a vállalkozások és a versenyképesség szolgálatában” című prezentációjában dr. György László kormánybiztos adatokkal illusztrálva nyolc, a vállalkozások környezetét érintő területet mutatott be: geostratégia, pénzügyek, humán képességek, technológia, energia, nyersanyagok, infrastruktúra, piacok. A tájékoztatóban elhangzottak adtak alapot az ezt követő, kötetlen beszélgetéshez.

Prof. dr. Palkovics László a hatékonyság egyik okaként a nem elegendő és nem megfelelő munkavégzést emelte ki. Ennek fejlesztéséhez a vállalkozásoknál robotizációra, automatizálásra, a mesterséges intelligencia megfelelő használatára lesz szükség.

A kötetlen beszélgetés során a jelenlévő vállalkozásvezetők közül többen megosztották a saját, napi tapasztalataikat a humán erőforrásról, a gazdasági környezetről, az adóterhekről, az állami túlszabályozottságról.

A találkozó zárásaként Kovács Dezső örömét fejezte ki, amiért elindult az aktív párbeszéd a zalai vállalkozások és a kormánybiztosok között. A résztvevők megállapodtak abban, hogy szeptemberben újra találkoznak, és újabb témák felvetésével folytatják a megkezdett eszmecserét.

 

MI Jövünk!

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatással van az életünkre, a munkánkra és a közigazgatásra is. Hamarosan a mindennapjaink szerves része lesz – ezért fontos, hogy mindenki felfedezze, milyen lehetőségeket rejt számára.

A Gábor Dénes Egyetem MIT és a STRT Holding ingyenes online MI tananyagot készített. Az ingyenes kurzus segítségével mindössze 3 óra alatt megismerhető, megérthető és elkezdhető a forradalmi technológia hatékony használata.

Részletek az alábbi linken: https://mijovunk.hu/

 

Gábor Dénes-díj 2025

NOVOFER Alapítvány közzétette a Gábor Dénes-díj 2025 felterjesztési felhívását, amely ma Magyarországon a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése.

A Gábor Dénes-díjak alapvető célja a névadó életpályájával szimbolizált innovatív magatartás elismerése. A Gábor Dénes-díj egy 125 mm átmérőjű bronzplakett, amely a Díj és a kitüntetett nevét, a kitüntetés évszámát, a névadó tudós hologram képét tartalmazza. A díjat díszoklevél és pénzdíj egészíti ki.

A díjjal a hazai és a határokon túl élő magyar nemzetiségű, műszaki és természettudományi felsőoktatás képviselőit, a jelentősebb ágazatok, illetve iparágak kutató-fejlesztő szakembereit jutalmazzák.

A jelöltség kritériumait tartalmazó felhívás és a jelentkezéshez szükséges adatlapok a https://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ oldalon érhetőek el.

A felterjesztés leadási határideje: 2025. október 11.

További felvilágosítás kérhető az Alapítvány ügyvezetőjétől: Olasz-Hesz Anikó tel: +36 30 4848-004, e-mail: alapitvany@novofer.hu.

Új lehetőség a hazai kkv-k számára – KKV Technológia Plusz Hitelprogram

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése nyomán – a hazai mikro- és kisvállalkozások támogatása érdekében – újabb elemmel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. A már működő beruházási hitel mellé július 15-től elérhetővé válik a program „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram teljes 155 milliárd forintos keretösszegéből 70 milliárd forint a forgóeszközhitelekre, míg a fennmaradó rész a beruházási hitelekre áll rendelkezésre. Utóbbira eddig több mint 600 pályázat érkezett be, 35,2 milliárd forint összegben.

„A forgóeszközhitel célja, hogy biztosítsa a mikro- és kisvállalkozások folyamatos működését, és hozzájáruljon a napi kiadásaik fedezéséhez – legyen szó készletbeszerzésről, bérköltségről vagy közüzemi díjakról. Ezzel segítjük őket abban, hogy likviditási nehézségek nélkül, stabil alapokon tudjanak fejlődni” – hangsúlyozta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár.

A kamatmentes hitel összege minimum 1 millió, maximum 20 millió forint lehet, és legalább 7, legfeljebb 72 hónapos futamidővel vehető igénybe. A hitelkérelmeket a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) szerződéses kapcsolatban álló közvetítő partnereknél – Gránit, MBH, OTP vállalati MFB Pont Plusz hálózat – lehet benyújtani 2025. december 31-ig.

Az Európai Unió társfinanszírozásával támogatott hitelt a legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező, Budapesten kívül működő 50 fő alatti cégek igényelhetik, így kezdő vállalkozások számára is nyitva áll a lehetőség.

A program várhatóan 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat érdemi segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben. A keretösszeg 65%-a ugyanis a négy legkevésbé fejlett régióban – Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország –, valamint a hátrányos helyzetű településeken működő vállalkozások számára lett elkülönítve. A hitel ezáltal hozzájárulhat a területi különbségek mérsékléséhez és elősegíti a gazdasági felzárkózást.

Folyósításra egyszeri alkalommal, a kölcsönösszeg 100%-át elérő előleg formájában van lehetőség. A folyósítást követően a teljes összeg elszámolására 12 hónap áll rendelkezésre.

A hitelprogram részletes feltételei ide kattintva érhetőek el.

EB piacra jutási akadályok: Access2Markets – Single Entry Point – Import Surveillance Task Force

Az Európai Bizottság immáron három eszközt (felületet) hozott létre és működtet a piacra jutási akadályok ellensúlyozására, valamint az amerikai vámok bevezetésével kapcsolatos károk kiküszöbölésére, enyhítésére. Ezek a felületek konkrét segítséget jelenthetnek a magyar vállalatok és vállalkozások számára is

Az Access2Markets egy elsősorban uniós vállalatok számára kifejlesztett, több eszközt egybegyűjtő weboldal. A honlap számos információt tartalmaz többek között a harmadik országokkal kapcsolatos kereskedelmi feltételekről, folyamatokról, eljárásokról, vámokról, származási szabályokkal kapcsolatos tudnivalókról, statisztikákról és a nyilvántartott piacra jutási akadályokról. Rendkívül hasznos oldal, melyet a Bizottság gyakran frissít, valamint jellemzően három havonta ingyenes képzéseket tart a weboldal használatával kapcsolatban, több nyelven.

A Single Entry Point/Egyablakos Panasztételi Mechanizmus az Access2Markets ernyője alatt működő felület, mely a piacra jutási akadályok megoldásával, közbeszerzési, vagy fenntarthatósági ügyekkel kapcsolatban nyújthat segítséget. Az űrlap kitöltésével a panaszos közvetlenül léphet kapcsolatba az Európai Bizottsággal, ahol bizalmasan kezelik a dokumentumban megadott adatokat. Mellékelve küldjük a kitöltést elősegítő bizottsági útmutatót is (operational guidelines c. dokumentum).

  • Import Surveillance Task Force

Az amerikai vámok következtében von der Leyen bizottsági elnökasszony április 7-én jelentette be egy importfelügyeleti akciócsoport (Import Surveillance Task Force) létrehozását. Ennek célja, hogy beazonosítsa azon termékeket, melyeknek importja váratlanul és hirtelen megnő az Európai Unióban, ezzel anyagi kárveszélyt jelentve. Az intézkedés háttere mögött az amerikai vámok (vagy azok bevezetésének veszélye) áll, melyek a Bizottság szerint kereskedelem átterelődést idézhetnek elő az EU irányába. Az akciócsoport globálisan vizsgálja az EU-ba behozott termékeket, és szükség esetén a Bizottság javaslatot tehet kereskedelemvédelmi intézkedés bevezetésére, amennyiben a kárveszély bebizonyosodik. Az akciócsoport havonta teszi közzé elemzéseit (a legutóbbi mellékelve), egyben az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy számít a tagállami, valamint az uniós ipar észrevételeire is.

A magyar vállalkozások is részt tudnak venni az import nyomon követésében, és szükség esetén visszajelzést tehetnek az Európai Bizottság felé. A vállalatok ezt a TRADE-IMPORT-MONITORING@ec.europa.eu email címen keresztül tehetik meg, legyen szó bejelentésről, vagy tájékoztatás kéréséről. A bejelentésekkel kapcsolatban mellékeljük a Bizottság által elkészített űrlapot is. Alább található egy összefoglaló az Akciócsoport működéséről (gépi magyar fordítás elérhető):

https://policy.trade.ec.europa.eu/enforcement-and-protection/trade-defence/monitoring-trade-diversion_en

Illetve a legfrissebb jelentés, mely 2025. május 31-ig foglalja össze az uniós importban jelentkező, esetlegesen kárveszéllyel fenyegető termékeket (angol nyelven):

https://circabc.europa.eu/ui/group/2e3865ad-3886-4131-92bb-a71754fffec6/library/55e5c0b2-4ddb-4850-9397-ab9ce7cafdb1?p=1&n=10&sort=name_ASC

Kérdések esetén Magyarország EU melletti Állandó Képviseletnek kereskedelempolitikai munkatársa, Horpácsi Tamás szakdiplomata – Tamas.Horpacsi@mfa.gov.hu – tud Önöknek segítséget nyújtani.

Nemzeti Bajnokok Hitelprogram mikro-, kis- és középvállalkozások részére

Növelje vállalkozása versenyképességét! A GINOP Plusz-1.4.5-25 Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram lehetőséget nyújt a vállalkozása számára – akár komplex beruházások megvalósítása révén – a technológiai megújulásban, a fenntarthatóbb, hatékonyabb működés eléréséhez.

Szeretne fejlődni, modernizálni, új eszközöket, technológiákat beszerezni, zöld és digitális beruházásokat megvalósítani? Most itt a lehetőség:

– 0% kamatú beruházási hitel
– akár 30% vissza nem térítendő támogatással
– 150–600 millió Ft között igényelhető összeg
– kötelező: eszközbeszerzés és digitális vagy zöld fejlesztés

A GINOP Plusz-1.4.5-25 pályázat benyújtható: 2025. június 23. – 2026. december 31.

Összesen több mint 155 milliárd Ft áll rendelkezésre!

Vállalkozása jogosult rá, ha: legalább 3 lezárt üzleti évvel rendelkezik; éves árbevétele meghaladja a 100 millió Ft-ot; legalább 5 főt foglalkoztat.

További részletek: https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/ginop-plusz/ginop_plusz-1.4.5-25/alapadatok

Aktuális román, horvát hírek és tenderek

Hírek és üzleti lehetőségek a címben szereplő relációban – bővebb információk a mellékelt anyagokban, illetve a leírásban szereplő honlapokon érhetők el, valamint a megadott kapcsolattartóktól kérhetők.

Aktuális román, horvát hírek és tenderek