keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

Mesterséges Intelligencia kutatás a vállalkozások jövője érdekében

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai vállalkozások naprakész tudással rendelkezzenek a legmodernebb technológiák terén. Ezek a technológiák ebben pillanatban is új és új felhasználókkal és megoldásokkal forradalmasítják az üzleti folyamatokat nem csak világszerte, hanem hazánkban is. Azonban még számos vállalkozó nem érzékeli a mesterséges intelligencia (MI) által létrejövő változásokat. A kérdés, hogy a magyar vállalkozók lemaradnak vagy időben felkészülnek a változásokra? Ennek fényében indította el az MKIK az MI-re fókuszáló kutatását.

A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a vállalkozások jelenlegi MI-ismereteiről és felkészültségéről. Az MKIK elkötelezett a mesterséges intelligencia mellett, és meggyőződése, hogy a felmérés eredményeinek feldolgozása után átfogó képzési programmal még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a KKV-knak a vállalati folyamatok gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé tétele érdekében. A felmérés célja legalább 10 ezer vállalkozó bevonása és felkészítése a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazására. Az MKIK üzenete világos: „aki kimarad, az lemarad”.

Kérjük, segítsék egy kitöltés erejével a magyar gazdaság technológia fejlődését.

A kutatást ezen a linken lehet kitölteni:

A kitöltésének határideje: 2025. október 9., 20:00

Inspiráló workshop és közösségi élmény Rádpusztán

Egy nap, amely erősítette a közösséget és új lendületet adott.
A Női Vezetői Liga tagjai hasznos tapasztalatokkal és értékes élményekkel gazdagodtak Rádpusztán.

2025. szeptember 23-án a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Női Vállalkozói Klubjának szervezésében valósult meg egy tartalmas szakmai és közösségi nap a Balatonlelle-Rádpusztán található Gasztro Élménybirtokon. A rendezvényen részt vett a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezető Ligája, amelynek tagjai értékes tapasztalatokkal és új kapcsolatokkal gazdagodtak.

A program célja a női vállalkozók és vezetők közötti együttműködés erősítése, tapasztalatcsere, valamint a szakmai és közösségi kapcsolatok bővítése volt.

A délelőtt folyamán workshop zajlott, amelyet Muhari Orsolya Réka kommunikációs szakértő vezetett. A műhelymunka központi témái az együttműködési és kapcsolódási lehetőségek feltárása és a

női vállalkozói és vezetői lét előnyeinek és kihívásainak közös áttekintése.

A program inspiráló, interaktív formában valósult meg, elősegítve a közös gondolkodást és a gyakorlati tapasztalatok megosztását.

A szakmai blokkot követően a résztvevők megtekintették a Gasztro Élménybirtok és a borospince különlegességeit, majd közös ebéddel folytatódott a nap. A kötetlen beszélgetések és a közösségi élmények hozzájárultak a kapcsolatok mélyítéséhez és az együttműködések alapjainak erősítéséhez.

A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a kamarák közötti együttműködés és a női vezetők, vállalkozók összefogása jelentős szakmai és közösségi értéket teremt, valamint új lehetőségeket nyit a térségi gazdaság és a vállalkozói közösségek fejlődésében.

14 fő tett sikeres gyakorlati oktatói vizsgát

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. szeptember 19-én ismét sikeresen lebonyolította a Kamarai Gyakorlati Oktató Képzést és Gyakorlati Oktatói Vizsgát, amelyen 14 fő szerzett tanúsítványt.

A Kamara évente két alkalommal szervezi meg a képzést és a vizsgát azoknak a szakembereknek, akik iskolán kívüli (külső) duális képzőhelyen foglalkoznak vagy szeretnének foglalkozni tanulókkal.

A képzés során a résztvevők 25 óra elméleti és 25 óra tréning jellegű, gyakorlati oktatásban vettek részt. Az elméleti szakaszban pedagógiai, szociálpszichológiai, kommunikációs és adminisztrációs ismereteket sajátítottak el, a tréning során pedig valós szituációkon keresztül fejlesztették a konfliktuskezelést, az érzelmi intelligenciát és a tanulók motiválásához szükséges készségeket.

A képzést záró vizsga két részből állt: egy online elméleti számonkérésből és egy gyakorlati, szituációs vizsgából. A sikeres vizsgát követően a résztvevők tanúsítványt vehettek át, amely feljogosítja őket a törvényben meghatározott feltételek mellett a gyakorlati oktatói tevékenység folytatására.

Ezúton is gratulálunk a vizsgázóknak!

 

A támogatott képzés a Kulturális és Innovációs Minisztérium finanszírozásában valósul meg. (NFA-KA-KIM-6/2024/TK/23.)

Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: B/2021/000838

Finanszírozás a gyakorlatban – ingyenes gazdasági rendezvény Zalaegerszegen

Minden vállalkozás más – és más finanszírozást igényel. Vannak, akik stabil, kiszámítható háttérre vágynak, mások merészen növekednének. A közös nevező azonban minden esetben ugyanaz: az érthető és elérhető finanszírozási megoldások iránti igény.

Ennek jegyében indul útjára a hazai finanszírozási lehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat, amelynek következő állomása Zalaegerszeg. A rendezvényen a vállalkozások egy helyen kaphatnak átfogó képet a számukra legmegfelelőbb lehetőségekről – legyen szó:

  • a Széchenyi Kártya Program támogatott hiteléről,

  • a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetési lehetőségeiről,

  • a tőzsdei megjelenés útjáról,

  • a szükséges jogi és szervezeti felkészültségről,

  • vagy épp a kezdő vállalkozásokat támogató tanácsadási szolgáltatásokról.

A résztvevők választ kaphatnak arra, mikor érdemes hitelben, tőkében vagy éppen kombinált finanszírozásban gondolkodni, és hogyan hozhatnak biztos döntést vállalkozásuk fejlesztéséről.

Időpont: 2025. október 01. 14.00 óra

Helyszín: Willis Hotel Business & Wellness**** – Zalaegerszeg, Balatoni út 2/A

Előadók:

A szakmai programot elismert pénzügyi és gazdasági szakemberek előadásai gazdagítják:

  • Kovács Dezső, elnök, Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • Hörömpöli-Tóth Levente, újságíró, Portfolio Csoport

  • Madár István, vezető elemző, Portfolio Csoport

  • Mészáros Ádám, vezérigazgató-helyettes, KAVOSZ Zrt. stratégiai és üzleti főigazgatóság

  • Nagy Péter Gábor, igazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

  • Szombati András, igazgatósági tag, MKIK Tőkealap-kezelő

Kinek szól az esemény?

  • KKV-knak, akik bővülni szeretnének,

  • kezdő vállalkozásoknak, akik finanszírozási iránymutatást keresnek,

  • cégvezetőknek, akik megalapozott döntéseket szeretnének hozni.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

👉 Részletek és regisztráció itt

Konferencia a generációk közötti kommunikációról

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. szeptember 18-án az Interreg VI-A Szlovénia-Magyarország Program Right Skills 4U projektje keretében a generációk közötti különbségekről és a hatékony kommunikációról szóló szakmai konferenciát tartott Zalaegerszegen.

A konferencia fő célja az volt, hogy hallgatóság információkat, eszközöket kapjanak a generációk közötti különbségek és kommunikációs nehézségek leküzdésére. A téma bemutatása azért is kapcsolódik a Right Skills 4U projekthez, mert a projekt keretében 2024. júniusában és 2025. év februárjában mind a magyar, mind a szlovén oldalon megvizsgálásra került a fiatal, idősebb és vegyes korú csoportok együttműködése és kommunikációs hatékonysága.

A konferencia résztvevőit Szombath Valéria, a ZVKIK gazdaságfejlesztési vezetője, egyben a projekt koordinátora, köszöntötte. Kifejtette, hogy a rendezvény egyik célja az volt, hogy közösen gondolkodjunk arról, hogyan tudjuk a generációs különbségeket nem akadályként, hanem erőforrásként kezelni.

Első előadóként Robert Grah, a Right Skills 4U projekt eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. Elmondásában kiderült, hogy olyan feladatok kerültek meghatározásra a projektben tevékenységekként, hogy a fiatalok ne csak információt kapjanak, hanem személyes élményekhez is jussanak, amelyek hosszú távon segítik őket pályájuk megalapozásában.

 

 

Második előadóként, Bereczki Enikő, generációs szakértő tartott előadást A generációk közötti nehézségek és lehetőségek témájában. Ezt a szakmai prezentációt követte Polona Požgan, szlovén kommunikációs szakértő előadása. A két előadó szakmailag körül járta a generációk és köztük lévő kommunikáció témáját.

Utolsó előadóként Bangó-Rodek Viktória bemutatta, mint jó gyakorlat a ZVKIK Kisinas Táborát, illetőleg szót ejtett azon pályaorientációs feladatokról, amelyeket a Right Skills 4U projektben kerültek kifejlesztésre a diákok számára.

Záró etapként a résztvevők öt csoportra oszlottak és felfedezték azon öt állomást, ahol azokat a pályaorientációs módszereket ismerhették meg interaktív bemutatók keretében, amelyekkel a projekt diák-célcsoportja is megismerkedett a projekt megvalósítása során: fémipar, egészségügy, szépészet, turizmus-vendéglátás, elektronika-robotika.

Pollutec 2025 kiállítás és Green Days üzletember-találkozó

A Pollutec 2025 október 7-10. között Lyonban kerül megrendezésre, és Európa egyik legnagyobb környezetvédelmi szakkiállításaként kínál fórumot az üzletfejlesztéshez, kapcsolatépítéshez és a legújabb technológiai trendek megismeréséhez.

A Pollutec több mint négy évtizede a környezetipar és a fenntarthatóság egyik kiemelt nemzetközi találkozóhelye, amely évente több mint 2000 kiállítót és több tízezer szakmai látogatót vonz. A kiállítás széles tematikát ölel fel, többek között:

  • energiahatékonyság és megújuló energiák,
  • hulladékgazdálkodás és körforgásos gazdaság, vízgazdálkodás,
  • víztisztítás, szennyvízkezelés és víz-újrahasznosítás,
  • levegőminőség és kibocsátáscsökkentés,
  • fenntartható városfejlesztés és mobilitás.

Idén a kiállítással párhuzamosan az Enterprise Europe Network (EEN) szervezésében megvalósul a Green Days nemzetközi üzletember-találkozó program is, amely előre egyeztetett B2B tárgyalások lehetőségét biztosítja európai és globális partnerekkel.

A programban való részvétel díjmentes, és akkor is jelentős üzleti előnyöket kínál, ha egy vállalat nem kiállítóként, hanem látogatóként vesz részt az eseményen.

Minden további tudnivaló – a határidők, a kiállítás belépési díja, a részletes program, illetve a résztvevő nagyvállalatok – elérhető a rendezvény hivatalos weboldalán: www.pollutec.com.

Green Days B2B regisztráció határideje: 2025. szeptember 12.

Kérdések esetén a Lyoni Alkonzulátus készséggel áll rendelkezésre a dorottya.novak@mfa.gov.hu e-mail címen, illetve a +33 4 81 49 17 12 telefonszámon.

 

City Expo World Congress vásár

Időpont: 2025. november 3–6.
Szervező: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)

Az MKIK Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében az MKIK és a BKIK 2025. november 3-6. között közösségi kiállítási standot szervez támogatott kiállítói részvételi lehetőséggel Barcelonában, a barcelonai Smart City Expo World Congress vásáron. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból.

Részletek:

Barcelona – Smart City Expo World Congress
Időpont: 2025. november 3–6.
Helyszín: Fira Barcelona Gran Via

  • 150.000 Ft + ÁFA / vállalkozás
    Tartalmazza:

    • 120 m²-es közös, innovatív országstand rotációs használatát (3 vállalkozás/stand)
    • Belépőjegyet maximum 4 fő/cég számára
    • Az MKIK által biztosított technikai és vizuális infrastruktúrát
  • Előlegfizetés szükséges: 150.000 Ft, amelyből 50.000 Ft visszatérítésre kerül, ha a cég legalább egy képviselője a szervezők által kijelölt idősávban jelen van a standnál. A beosztást legkésőbb három héttel az esemény előtt küldjük meg.
  • A részvételi díj nem tartalmazza: repülőjegyet, szállás-, utazási és egyéb személyes költségeket
  • Kedvezmény: önkéntes területi kamarai tagok számára további 20% kedvezmény

További előnyök:

  • Rendkívül kedvezményes feltételek
  • Közvetlen kapcsolatépítés: B2B találkozók a régió vezető cégeivel
  • Hozzáférés a legújabb technológiákhoz és innovációkhoz: urbanisztika, mobilitás, adatvezérelt megoldások, zöld technológiák

A támogatott részvétel feltételei:

–          magyarországi bejegyzésű kis- és középvállalkozás,
–          exportorientált cégprofil,
–          a delegált cégképviselő megfelelő szintű angol nyelvtudása,
–          érvényes kamarai regisztráció

Jelentkezési információk:

  • Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 19. (péntek)
  • Lemondási határidő (díjmentes): 2025. szeptember 30. (kedd)

https://bokik.hu/esemenyek/kulfold/city-expo-world-congress-vasar-2025-november-03-06

Osztrák kooperációs börze | 2025.11.05. Győr

Az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztályának szervezésében 2025. november 05-én, szerdán Győrben, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban kerül megrendezésre a BESZÁLLÍTÓI NAP, melyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben hirdetünk meg. A rendezvény előre kialakított időbeosztás alapján biztosít B2B tárgyalási lehetőséget osztrák cégekkel.

Megfelelő szakmai kompetencia és a szükséges technológiai háttér megléte, valamint az esetleges egyéb feltételeknek való megfelelés esetén várjuk jelentkezését e-mailben a budapest@advantageaustria.org címre azon osztrák vállalatok megjelölésével, amelyekkel tárgyalást kíván folytatni.

A rendezvényen való részvétel a magyar jelentkezők számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött, illetve fenntartjuk a jogot a jelentkezők előszűrésére.

A rendezvény időpontja: 2025.11.05. 9:00 – 17.00

A rendezvény helyszíne: Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ (Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) – 9021 Gyõr, Szent István út 10/A

(Fontos: Kérjük, ügyeljen a pontos címre, azaz Szent István út 10/A, mivel a Szent István út 10. messze esik. A pontos cím GPS-koordinátái: Észak 47°41’09.28” / Kelet 17°38’28,39” // Támpont lehet még a győri Hotel Ibis, amely a Kamara szomszédságában található.)

 Jelentkezési határidő: 2025.10.10.

Jelentkezés: budapest@advantageaustria.org

Várható program:

  • 8.30 – 9.00       Regisztráció (az osztrák cégek számára)
  • 9.00 – 9.40       Köszöntő és bevezető előadás német nyelven
  • 9.40 – 9.45       Technikai szünet
  • 9.45 – 12.00     Személyes B2B tárgyalások
  • 12.00 – 13.00   Networking ebéd
  • 13.00 – 17.00   Személyes B2B tárgyalások

A rendelkezésre álló időkeretben tárgyalásokat folytathat az osztrák cégek képviselőjével. A megbeszéléshez szükség esetén tolmácsolást biztosítunk. Kérjük jelezze, ha tolmácsra van szüksége (amennyiben cége képviselője nem beszél németül vagy angolul).

A résztvevő osztrák cégek konkrét üzleti ajánlatai:

 Fémmegmunkálás és gépgyártás

  • STIWA Automation GmbH / http://www.stiwa.com / 1. Partnereket keres egyszerű szerelési munkákhoz elektromos és mechanikus területen (sorozatgyártás, de projektspecifikus egyedi gyártás is) / 2. Gyártót keres forgácsolással előállított alkatrészekhez, esetleg az 1. pont kiegészítéseként
  • Tinkler Richard David / https://www.bostwick.at/ / Partnereket keres rozsdamentes acélból készült konzisztométerek (laboratóriumi eszközök) gyártásához. Részletek: www.bostwick.at. A gyártási folyamat magában foglalja a főtest, az oldalsó blokkok és a mozgó alkatrészek vágását, formázását és hegesztését. A partnercégnek képesnek kell lennie a főtesten pontos jelölések elhelyezésére, lehetőleg lézerrel. Savmaratás is elfogadható. A készülékeket két kivitelben kell gyártani, amelyek csak a főtest hosszában különböznek egymástól (24 cm vs. 30 cm). A legjobb esetben a készülékek teljesen összeszerelve kerülnek forgalomba. Jelenleg évente körülbelül 500 darabra van szükség. Letölthető rajz.
  • Wild GmbH / https://www.wild.at/ / Partnereket keres:
    • CNC marás: 3-5 tengely, megmunkálási méret max. 800 mm-es kocka; anyagok: alumínium, acél/rozsdamentes acél, Inconel, titán, műanyag; felületkezelés és hőkezelés, alapvető tűréshatár IT 8 és IT5 között, darabszám 5-1000 évente.
    • CNC-esztergálás: megmunkálási méret Ø2-től max. Ø300 mm-ig és hossza 500 mm, anyagok: alumínium, acél/rozsdamentes acél, műanyag; felületi és hőkezeléssel együtt; alapvető tűréshatár IT 8 és IT5 között, darabszám 5-1000 évente.
    • Lemezmegmunkálás (lyukasztás, lézerezés, hajlítás, stb.): max. kocka mérete 500 mm, alapvető tűréshatár IT 8 és IT6 között, darabszám 5-500 évente; ha lehetséges, beleértve a nedves festés és/vagy porfestés folyamatokat.
    • Additív gyártás/3D-nyomtatás: anyagok: műanyag, fém, darabszám: 5-150 darab/év.
    • Öntvények gyártása: fröccsöntés, vákuumöntés, nyomásöntés, precíziós öntés, anyagok: műanyag, fém, és ha lehetséges, mechanikus utómunkálatokkal együtt. Darabszám: 5-1000 darab/év.
    • Alapvetően a mechanikai megmunkáláshoz (esztergálás, marás, …) 3D koordináta-mérőgépnek kell rendelkezésre állnia, valamint az első minták vizsgálati jelentéseinek elkészítéséhez és az ISO GPS (geometriai termékleírás) szerinti értékeléshez is. A lemezalkatrészeket, 3D-nyomtatott alkatrészeket vagy öntvényeket is meg kell tudni mérni, és első mintavizsgálati jelentésekre is szükség van.
    • Előnyt jelentene az ISO 9001 és 14001, illetve esetleg az ISO 27001 tanúsítvány.

 

  • FFT Tape Solutions GmbH / http://www.fft-tapesolutions.at / VEVŐT KERES: egyedi formátumú (speciális szélességű/tekercsek, formázott alkatrészek, lapok) konverterek 3M, tesa, Lohmann és sok más márkás termékekhez. Az FFT az ún. felületvédő fóliák szakértője, amelyek az ügyfelek termékeihez és folyamataikhoz igazítható. A célcsoport a fémmegmunkáló vállalatok, amelyek speciális, de standard formátumokat (1000/1250/1500 mm) is igényelnek. Továbbá az elektromos készülékek, elektromos berendezések, gépjárművek és egyéb járművek vagy járműalkatrészek gyártói.
  • Gebol GmbH / https://gebol.eu/ / VEVŐT KERES: munkavédelmi kesztyűk, védőruházat és egyéb munkavédelmi eszközök
  • HIRSCH Servo AG / http://www.hirsch-gruppe.com / VEVŐT KERES: részecskehab formaalkatrészek védőcsomagolásokhoz és műszaki formaalkatrészek EPS, EPP és EPE anyagokból. A célcsoport az autóipar (műszaki formaalkatrészek és csomagolások) és a HVAC-szektor (műszaki formaalkatrészek).
  • PETER OFNER GmbH / http://www.dirak.at / VEVŐT KERES: Dirak, Pinet és Emico termékek, elsősorban forgókarok, forgóreteszek, zsanérok, tömítőprofilok, zárók, stb. A célcsoport a kapcsolószekrény-gyártás, a gépgyártás, a fémmegmunkáló vállalkozások, valamint a vonat- és buszgyártók.

HR Konferencia 2025 – Átlátható bérezés, megtartó munkahely!

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a HR Klub ajánlásával 2025. október 17-én, a zalaegerszegi Mindszentyneumban rendezi meg HR Konferenciáját, amelynek központi témája az

„Átlátható bérezés – megtartó munkahely. A HR jövője”.

A program során neves szakértők és vállalati HR vezetők osztják meg tapasztalataikat és jó gyakorlataikat:

  • Soóky Andrea, szaktanácsadó – “Megtartani vagy elveszíteni?” – HR stratégiák 2025-ben
  • Kuti Viktória, stratégiai HR igazgató, Nilfisk Kft. – Emberségesen a nehéz időkben is
  • Dr. Antóni Rita, munkajogi osztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium – „Az egyenlő díjazás és az átlátható bérezés szabályai a 2023/970/EU irányelv” hazai implementációjának folyamata

A délután folyamán pódiumbeszélgetésre is sor kerül, amelyben elismert HR vezetők osztják meg tapasztalataikat:

  • Gergye Eszter, HR Manager – CREATON South-East Europe Kft.
  • Ritliné Lengyel Orsolya, HR Manager – AUMOVIO
  • Cservenné Boros Andrea, HR Manager – ZIEHL-ABEGG Kft.
  • Médli Kata, HR Manager– Trenkwalder Cégcsoport

Moderátor: Vergerné Vincze Csilla, Service Delivery Manager – Trenkwalder Cégcsoport

A konferenciát networking zárja, amely lehetőséget biztosít a szakmai tapasztalatcserére és új kapcsolatok építésére.

📅 Időpont: 2025. október 17., 9:30–14:30
📍 Helyszín: Mindszentyneum, 8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 4-6.

Részletes program letölthető: HR konferencia 2025. 10.17

Fontos tudnivalók:

  • A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • A részvétel feltétele a rendezett ZVKIK kamarai regisztráció.
  • Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a Vállalkozásfejlesztési Program keretében valósul meg.(NGM_SZERZ/173/3/2024_ZVKIK).

ÖKO-EXPO Szombathely

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. szeptember 26–28. között rendezi meg ÖKO-EXPO rendezvényét Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban.

Az ÖKO-EXPO célja, hogy átfogó képet adjon a klímaváltozás, a zöld átállás és a fenntarthatóság kihívásairól, gazdasági és társadalmi hatásairól, valamint az ezekben rejlő lehetőségekről. A rendezvény kiemelt küldetése, hogy fórumot biztosítson a gazdasági szereplők, a tudomány képviselői és a civil társadalom közötti párbeszédhez, egyben inspirációt nyújtson a megoldások kereséséhez.

A háromnapos esemény során:

  •           neves szakértők tartanak előadásokat többek között a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, a körforgásos gazdaság, a biodiverzitás, a hulladékhasznosítás, a zöld mobilitás témaköreiben,
  • interaktív pódiumbeszélgetésekre kerül sor, ahol a résztvevők közvetlenül kapcsolódhatnak be a közös gondolkodásba,
  • kiállítók mutatják be a legújabb, fenntarthatóságot támogató technológiáikat és termékeiket.

A rendezvény minden korosztály számára élményt és ismeretet kínál: a gyermekeket interaktív installációk és filmvetítések várják, a diákok pályaorientációs programokon vehetnek részt, a felnőttek pedig szakmai előadások, életmód- és egészségmegőrző bemutatók révén gazdagodhatnak új ismeretekkel.

Részletek és további információk: www.okoexpo.hu

ÖKO-EXPO

ÖKO-EXPO_2025_program