keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hír

A vállalkozói jövő került terítékre a ZVKIK Brunch & Go programján

Innovációról, mesterséges intelligenciáról, alkalmazkodásról és a zalai vállalkozások fejlődési lehetőségeiről szólt a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Brunch & Go rendezvénye, amelynek ezúttal a Göcseji Tudásközpont adott otthont.

A rendezvény központi témája az volt, hogyan tudnak a vállalkozások fejlődni egy gyorsan változó, technológiailag átalakuló és sokszor bizonytalan gazdasági környezetben. Az előadás és az azt követő beszélgetés olyan kérdéseket járt körül, amelyek ma szinte minden vállalkozót érintenek: hogyan lehet jó döntéseket hozni változó piaci helyzetben, mikor számít valódi innovációnak egy fejlesztés, hogyan használhatók jól az új digitális eszközök, és miért van egyre nagyobb szerepe a bizalomnak, az együttműködésnek és a gyors alkalmazkodásnak.

A program előadója, Végh Márk innovációs stratéga, PhD-kutató, technológiai és üzletfejlesztési szakember, aki gyakorlati szemlélettel mutatta be, hogy a vállalkozói jövő nem egyetlen eszközön, külső lehetőségen vagy jó ötleten múlik. A fejlődéshez piacismeretre, nyitottságra, tudásra, kísérletezésre és olyan kapcsolatokra van szükség, amelyekre a vállalkozások hosszabb távon is építhetnek.

Mi számít valódi innovációnak?

Az innovációról sokan még mindig nagy technológiai áttörésekre, látványos beruházásokra vagy teljesen új termékekre gondolnak. A rendezvény egyik fontos tanulsága azonban éppen az volt, hogy az innováció sokszor kisebb, de jól átgondolt változtatásokban jelenik meg. Lehet ez egy hatékonyabb munkafolyamat, egy új ügyfélkezelési megoldás, egy jobb szolgáltatási forma, egy gyorsabb belső működés vagy egy új piaci együttműködés. A lényeg nem az újdonság önmagában, hanem az, hogy a változtatás valódi értéket teremtsen a vállalkozás, az ügyfelek vagy a piac számára.

A résztvevőket egy egyszerű, mégis lényeges kérdés is gondolkodásra hívta: „Mi volt az utolsó olyan változtatás a vállalkozásodban, ami tényleg új értéket teremtett?” Ez a kérdés jól rávilágított arra, hogy az innováció nem önmagáért való újdonság. Akkor válik igazán értékessé, ha érezhetően javítja a vállalkozás működését, az ügyfélélményt vagy a piaci versenyképességet.

A tanulás képessége is versenyelőny

A gyorsan változó gazdasági környezetben nem lehet mindenre előre kész válaszunk. Éppen ezért különösen fontossá válik annak felismerése, hogy a bizonytalanság nem feltétlenül akadály, hanem tanulási helyzet is lehet. A vállalkozások számára ma már versenyelőnyt jelenthet, ha képesek gyorsan információt gyűjteni, új eszközöket kipróbálni, tapasztalatot szerezni, majd ezek alapján dönteni. Ez különösen igaz a kis- és középvállalkozásokra, ahol a napi működés mellett gyakran kevés idő marad stratégiai gondolkodásra. Felértékelődnek azok a módszerek és eszközök, amelyek segítenek gyorsabban átlátni a lehetőségeket, rendszerezni a tudást, megalapozni egy döntést vagy egyszerűbben kipróbálni egy új ötletet.

A mesterséges intelligencia mint gyakorlati segítség

A rendezvény egyik legaktuálisabb része a mesterséges intelligencia vállalkozói felhasználásáról szólt. Az előadás nem távoli technológiai trendként mutatta be az AI-t, hanem olyan gyakorlati eszköztárként, amely már ma is támogathatja a vállalkozások mindennapi döntéseit és munkafolyamatait. Szó esett arról, hogyan segíthetnek az AI-alapú megoldások kutatásban, piaci tájékozódásban, dokumentumok feldolgozásában, belső tudásanyagok rendszerezésében, prezentációk és vizuális tartalmak előkészítésében, vagy akár egy új szolgáltatás, applikáció vagy webes felület első prototípusának megalkotásában.

Bizalom, közösség, együttműködés

A technológiai témák mellett a rendezvény fontos üzenete volt az is, hogy a vállalkozói fejlődés nemcsak eszközökön és tudáson múlik. Legalább ilyen fontos a bizalom, a kapcsolatépítés és az együttműködés.

A zalai vállalkozások számára különösen nagy értéket jelenthetnek azok a találkozási pontok, ahol nemcsak információt kapnak, hanem egymás tapasztalataiból is tanulhatnak. A Brunch & Go éppen ezt a célt szolgálja: közvetlen és kötetlen, kisebb létszámú, beszélgetésre épülő alkalmat teremt, ahol a résztvevők aktuális üzleti kérdésekről, kihívásokról és lehetőségekről gondolkodhatnak együtt.

Köszönjük minden résztvevőnek az aktív jelenlétet, a kérdéseket és a közös gondolkodást!

Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a Vállalkozásfejlesztési Program keretében valósult meg.
(NGM_SZERZ/430-3/2025_465/ZVKIK/1)

Megtartó Műszakok: gyakorlati segítség a munkaerő megtartásához

A munkaerő megtartása ma sok cég egyik legnagyobb kihívása. Nem mindig elég a béremelés vagy az újabb toborzás: sokszor a vezetői működésen, a munkahelyi kommunikáción, a konfliktuskezelésen és a munkatársak mentális jóllétén múlik, hogy stabil marad-e a csapat.

Ebben ad gyakorlati segítséget a Megtartó Műszakok országos kamarai programsorozat, amely elsősorban a gyártó, több műszakos, munkaerő-intenzív kkv-k számára kínál hasznos tudást, diagnosztikát és tanácsadási lehetőséget. A program nyitott nagyvállalatok és más ágazatok szereplői számára is.

Zalai vállalkozásként különösen érdemes figyelni a nagykanizsai állomásra:

2026. június 9. – Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.

Bővebb információ: https://mkik.hu/esemenyek/rendezvenyek/megtarto-muszakok-kevesebb-fluktuacio-stabilabb-muszakok-nagykanizsai-kereskedelmi-es-iparkamara
Jelentkezés: https://forms.gle/RN3KCmNq6suHNfcH7

További meghirdetett helyszínek és jelentkezési linkek:

2026. június 4. – Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
7100 Szekszárd, Arany János utca 23–25.
Jelentkezés: https://tmkik.hu/megtarto-muszakok/

2026. június 17. – Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Eger, Faiskola út 15.
Jelentkezés: https://www.hkik.hu/ingyenes-szakmai-rendezveny-kkv-vezetoknek-a-munkaero-megtartasrol/

2026. június 23. – Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara
Szeged, Párizsi krt. 8–12.

2026. június 30. – Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Budapest, Krisztina krt. 99.

2026. szeptember 9. – Kecskemét
A roadshow záróállomása. A részletes helyszín és jelentkezési link a megadott forrásban még nem szerepel.

Érdemes részt venni, ha szeretné átlátni, hogyan lehet kevesebb fluktuációval, stabilabb munkatársi csapattal és tudatosabb vezetői eszközökkel működtetni a vállalkozását.

Az MKIK átadta a Kormánynak a KATA újraszabályozásáról szóló vitaanyagát

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elkészítette és a június 2-án a Pénzügyminisztérium részére elküldte a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója) lehetséges újra szabályozásával kapcsolatos szakmai vitaanyagát.

A dokumentum áttekinti a korábbi KATA-rendszer tapasztalatait, bemutatja a főbb kockázatokat, valamint öt lehetséges szabályozási alternatívát és azoknak alvariációját vázolja fel a döntéshozók számára.

Az anyag az MKIK szakmai vitaanyaga, amely a területi kamarák véleményének figyelembevételével készült és a további szakmai egyeztetések alapjául szolgálhat.

A teljes vitaanyag az MKIK honlapján olvasható, illetve letölthető:

https://mkik.hu/hirek/az-mkik-atadta-a-kormanynak-a-kata-ujraszabalyozasarol-szolo-vitaanyagat

https://mkik.hu/download/0/kata-ujraszabalyozasa-mkik-javaslatok-20260602

Forrás: www.mkik.hu

Ezer cégnek kell elvégeznie a kiberbiztonsági vizsgálatot a hónap végéig

Tizenkét alkalmas ingyenes online kiberbiztonsági rendezvénysorozatot indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kkv-szektor számára. A kiberbiztonsági törvény szerint 2026. június 30-ig kell átesniük az auditon a törvény hatálya alá eső cégeknek. A nagyvállalatok zömmel már megtették a szükséges lépéseket, de a kkv-knak jelentős teher ez az európai uniós előírás.

A NIS2-audit kötelező az érintett cégek számára, hogy biztosítsák rendszereik védelmét és a kiberfenyegetésekkel szembeni ellenálló képességüket. A Kamara kiberbiztonsági programjának kiemelt célja azon cégek segítése, amelyek még nem kezdték meg a felkészülést, vagy akik lemaradásban vannak a határidőkhöz képest. Tavaly több mint háromszáz hazai vállalkozás összesen 1 milliárd forint megtakarítást ért el a kiberbiztonsági programmal, amelynek folytatásában a cégek nem csak a jogszabályi követelményeknek felelhetnek meg, hanem tudatosan és biztonságosan működhetnek a digitális környezetben.

A program idén kibővített témakörökkel és tartalommal, továbbra is ingyenesen érhető el a vállalkozások számára. Az idei programban kiemelt figyelmet kap a NIS2-irányelvhez kapcsolódó alprojekt, ahol a kiberbiztonsági törvény mellett átfogó kitekintést kapnak a cégek a várható új uniós szabályozásokról is.

A kiberbiztonsági program a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) szoros együttműködésben a Kamara Vállalkozásfejlesztési Programjában valósul meg. A rendezvényeken a vállalkozások számára könnyebben beépíthetővé válnak például a vizsgálati jelentések szakmai értelmezései vagy a szükséges intézkedések megtervezése. A hatósággal történő együttműködés biztosítja, hogy a kiadott iránymutatások hitelesek és jól használhatók.

A program másik fontos eszközének, a SecureBot sérülékenységvizsgálati rendszernek a funkcionalitása is jelentősen bővült. A megoldás már webes szolgáltatások elemzésére is képes, és használata nemcsak a kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó vállalkozások számára ajánlott, hanem minden olyan cégnek, amely webes felülettel rendelkezik. A további tervek szerint a Kamara a rendszert integrálni kívánja a céges kockázatkezelési rendszerekbe, és tervezi kiegészítő tanácsadás nyújtását is.

A Kamara új együttműködési megállapodásokat is kötött a szakterületen. Az informatikai rendszerek ellenőrzésére, biztonságára, kockázatkezelésére és irányítására specializálódott globális szakmai szervezettel, az Információs Rendszerek Audit és Ellenőrzési Egyesületével, az ISACA-val és a kkv-k, startupok és a közszféra digitális transzformációját támogató, Európai Digitális Innovációs Központtal, a Digitaltech EDIH-hel kötött megállapodások értelmében a szervezetek részt vesznek a kiberbiztonsági program elemeinek népszerűsítésében, valamint kiegészítő, tudatosító megoldásokkal segítik a kkv-kat.

Az online eseményeket novemberig kéthetente rendezik meg, ezekre a nis2.mkik.hu oldalon lehet jelentkezni, a következő kiberbiztonsági rendezvény várhatóan június közepén lesz.

Vállalkozói visszajelzések gyűjtése az azbeszt-szennyezéssel kapcsolatban

Tisztelt Kamarai Tagunk!

Az elmúlt időszakban nyilvánosságra került, hogy Magyarország több településén azbesztet tartalmazó kőzúzalék került felhasználásra különböző út-, terület- és egyéb építési célokra. Az ügy országos jelentőségűvé vált, amelynek kapcsán a kormányzat, az érintett hatóságok és önkormányzatok folyamatosan dolgoznak a helyzet feltárásán, a kockázatok felmérésén és a szükséges intézkedések előkészítésén.

Az országosan ismertté vált, Szombathelyen feltárt azbesztüggyel összefüggésben a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felmérést indít a vállalkozások körében.

Az ügy nem csupán környezetvédelmi és közegészségügyi kérdéseket vet fel, hanem vállalkozásokat és gazdasági szereplőket is érinthet. A cél, hogy összegyűjtsék az érintett vállalkozások tapasztalatait, problémáit és észrevételeit annak érdekében, hogy átfogó képet kapjanak a kialakult helyzet gazdasági következményeiről, valamint a vállalkozások működésében jelentkező esetleges kockázatokról és hatásokról.

Nyilván a probléma leginkább a Nyugat-magyarországi régiót érinti. Bük város képviselőjének közérdekű adatigénylése kapcsán a NAV az EKÁER adatok alapján végezte el az adatszolgáltatást (https://martinkepviselo.hu/vas-megye-ugyei; https://martinkepviselo.hu/azbesztveszely/kozerdekulista) a négy érintett bánya tekintetében, eszerint több mint 250 településre történt első célállomásként kiszállítás. Ha viszont az első célállomás pl. kereskedő/tüzép volt, akkor onnan más településekre is érkezhetett szállítmány.

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy minél szélesebb körből érkezzenek visszajelzések a vállalkozói szektort érintő következményekről.

A kamarai felhívás és a bejelentési felület az alábbi linken található: https://vmkik.hu/hirek/felhivas-vallalkozasokhoz-az-azbeszt-szennyezessel-kapcsolatban

A munkaerő-megtartás erősítése érdekében indít országos rendezvénysorozatot a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindítja a Megtartó Műszakok című országos programját, amelynek célja a hazai vállalkozások, különösen a gyártó, több műszakos kkv-k munkaerő-megtartó képességének erősítése és a munkavállalók mentális jóllétének támogatása. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált roadshow hét városba látogat el, és elsődleges célja, hogy támogassa a magyar munkaerő mentális egészségének megőrzését.

A program a magyar vállalkozások előtt álló legsúlyosabb kihívásokra reagál: a tartós munkaerőhiányra, a magas fluktuációra és a munkavállalókat sújtó mentális terhelésre. A tapasztalatok szerint ezek a problémák nem oldhatók meg kizárólag béremeléssel vagy toborzással, hiszen mélyen a szervezeti kultúrában, a vezetői működésben és a pszichoszociális kockázatok kezelésében gyökereznek.

A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025-ös sikeres mentálhigiénés pilotprogramja adja, amely bizonyította, hogy a konfliktuskezelést, kiégés-megelőzést, hatékony kommunikációt és addikciós kockázatok kezelését célzó strukturált támogatás jelentősen javítja a munkavállalók megtartását és a vállalati működés hatékonyságát.

A Megtartó Műszakok diagnosztikai felmérésekre, vezetői visszajelzésekre, workshopokra és egyéni támogatásra épül. Az elsődleges célcsoport a 20–250 főt foglalkoztató munkaerő-intenzív gyártó kkv-k, amelyek számára a diagnosztika és a tanácsadás jelentős része térítésmentesen érhető el. A program nyitott a nagyvállalatok és más ágazatok szereplői számára is. A projekt első szakaszában országos rendezvénysorozat indul, amelynek nyitó eseménye 2026. június 3-án szerdán lesz Pécsett. Június 4-én Szekszárdra, 9-én Nagykanizsára, 17-én Egerbe, 23-án Szegedre, 30-án pedig Budapestre látogat a rendezvénysorozat, amely szeptember 9-én Kecskeméten zárul. Az egyes eseményekre a területi kamarák honlapjain lehet jelentkezni.

A rendezvények a humán erőforrás szerepéről, a munkahelyi mentális jóllétről, a pszichoszociális kockázatok és az addikciók kezeléséről adnak gyakorlati tudást a vállalkozásoknak. A projekt hosszabb távú célja egy országos kamarai Munkahelyi Mentális Jóllét és Megtartás rendszerének és szakmaiságának megalapozása, amely egységes módszertannal, szakértői hálózattal és digitális háttérrel támogatja majd a magyar vállalkozások munkaerő-megtartási és szervezetfejlesztési törekvéseit.

Az év fogyasztóvédelmi referense díj 2026.

A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködése keretében meghirdeti az „Év fogyasztóvédelmi referense 2026.” díjakra szóló pályázatot. A pályázat célja a fogyasztóvédelmi referensek személyes értékteremtő munkájának elismerése és elismertetése, valamint a fogyasztóvédelmi referenseket foglalkoztató hazai vállalkozások versenyképességének elősegítése az erős, fenntarthatóan működő magyar gazdaságban.

A pályázat kiírására ötödik alkalommal kerül sor, bizonyítandó, hogy a fogyasztóvédelmi törvénnyel létrehozott a referensi intézménynek kiemelt helye van a magyar fogyasztóvédelmi intézményrendszerben.

A díjra azok a fogyasztóvédelmi törvény értelmében képesítést szerzett fogyasztóvédelmi referensek és az őket foglalkoztató vállalkozások pályázhatnak, akik/amelyek a kötelező törvényi minimum teljesítésén túlmutatóan erősítik a vállalkozás fogyasztóvédelmi szemléletét.

Pályázatot nyújthatnak be továbbá a fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatására nem kötelezett azon kis- és középvállalatok (KKV) is, amelyek munkavállalója kiemelkedően járul hozzá a vállalkozás mindennapi működéséhez a fogyasztók érdekében, vagy pedig innovatív módon törekszik a fogyasztóbarát vállalati kultúra megjelenítésére.

Az MKIK továbbá a legjobb fogyasztóvédelmi gyakorlattal rendelkező vállalkozások részére különdíjat ajánl fel nagyvállalat kategóriában és a KKV kategóriában egyaránt.

A pályázatokat az alábbi pályázati űrlapon, elektronikus úton a referensdij@fore.hu címre kérjük megküldeni.

Pályázati űrlap

A pályázatok benyújthatók: 2026. szeptember 15. napjáig.

A pályázatok szakmai értékelését háromtagú bíráló bizottság végzi, amelynek elnöke az MKIK által felkért személy, tagjai a FORE vezető tisztségviselői.

Az ünnepélyes díjátadó ünnepségre 2026. novemberében kerül sor.

Részletek: https://www.fore.hu/applications/index

Sikeres vizsgával zárult a gyakorlati oktatók képzése

Május 28-án sikeres vizsgát tettek a gyakorlati oktató képzés résztvevői. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett képzés eredményeként 2026-ban már összesen 32 fő vehette át tanúsítványát, amely lehetőséget biztosít számukra a duális képzés rendszerébe való bekapcsolódásra.

A gyakorlati oktatók szerepe kiemelten fontos a szakképzésben: ők azok a szakemberek, akik a vállalkozások mindennapi működésébe vezetik be a tanulókat, segítik szakmai fejlődésüket, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok piacképes, használható tudással lépjenek be a munka világába.

A képzésen részt vevők 25 óra elméleti és 25 óra tréning jellegű, gyakorlati oktatáson vettek részt. Az elméleti rész során pedagógiai, szociálpszichológiai, kommunikációs és adminisztrációs ismereteket sajátítottak el. A tréning során valós helyzeteken keresztül fejlesztették többek között a konfliktuskezelési készségeiket, az érzelmi intelligenciájukat, valamint a tanulók motiválásához szükséges gyakorlati módszereket.

A képzést záró vizsga két részből állt: egy online elméleti számonkérésből és egy gyakorlati, szituációs vizsgából. A sikeres teljesítést követően a résztvevők tanúsítványt vehettek át, amely a jogszabályban meghatározott feltételek mellett feljogosítja őket gyakorlati oktatói tevékenység végzésére külső, iskolán kívüli duális képzőhelyen.

Gratulálunk a sikeres vizsgázóknak, és sok sikert kívánunk munkájukhoz, a tanulók szakmai fejlődésének támogatásához, valamint a gyakorlati oktatói feladatok felelősségteljes ellátásához!

EzerJóFű a RE-ACTION projektben – amikor a gyógynövényes tudás turisztikai élménnyé válik

A RE-ACTION projekt jövőkutatási folyamatának részeként szakmai találkozóra került sor az EzerJóFű képviselőivel. A vállalkozás bevonása azért különösen indokolt, mert tevékenysége több ponton is kapcsolódik a rurális turizmushoz, a helyi értékek bemutatásához, a természetközeli élményekhez, valamint a vidéki térségekben működő, sok lábon álló vállalkozási modellekhez. Az EzerJóFű nem kizárólag termék-előállító vállalkozásként értelmezhető, hanem olyan komplex vidéki kezdeményezésként is, amely a gyógynövényekhez, biokertészethez, tudásátadáshoz, programalkotáshoz és vendégfogadáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat egyaránt kínál.

A Zala vármegyei Boncodföldén működő EzerJóFű alaptevékenysége a gyógynövényekhez és természetes alapanyagokhoz kötődik. A nyilvánosan elérhető bemutatkozó anyagok alapján a vállalkozás gyógynövényeket gyűjt és termeszt, ezekből különféle termékeket készít, például tinktúrákat, kivonatokat, teákat, szappanokat és illóolajokat. Tevékenységükben fontos szerepet kap a természetközeli szemlélet, a vegyszermentes alapanyagok használata, a biokertészeti tudás és a gyógynövényekkel kapcsolatos gyakorlati tapasztalat. A vállalkozás saját megfogalmazása szerint a természet szeretetének terjesztése és a megszerzett tudás megosztása is céljaik közé tartozik. Ez a szemlélet a RE-ACTION projekt szempontjából azért releváns, mert a rurális turizmus jövője szorosan összefügg azzal, hogy a helyi természeti, kulturális és gazdasági adottságokat hogyan lehet fenntartható, élményszerű és a látogatók számára érthető módon bemutatni.

Az EzerJóFű különösen érdekes példát jelent a programszervezés területén is. A vállalkozás nemcsak termékeket értékesít, hanem csoportos, tematikus és természetközeli programokat is kínál. Programjaik között szerepel gyógynövénytúra, csapatépítő foglalkozás, kézműves emlék készítése, népi játékok, személyre szabott tinktúrakészítés, gyümölcsfaoltás és szemzés, valamint vadon termett alapanyagokra épülő nyers ételkészítés. Ezek a programok iskolai osztályok, nyugdíjas klubok, egyesületek, baráti társaságok, családok és cégek számára is elérhetők, ami azt mutatja, hogy a vállalkozás többféle célcsoport igényeihez tud alkalmazkodni. A programok Boncodföldén, illetve meghívás alapján más helyszíneken is megvalósíthatók, és az igényekhez igazodva összeállíthatók vagy bővíthetők.

A vállalkozás oktatási és szemléletformáló tevékenysége szintén jelentős. Az EzerJóFű rendszeresen tart előadásokat, tanfolyamokat és tematikus alkalmakat különböző helyszíneken, például önkormányzati rendezvényeken, művelődési házakban, iskolákban, céges eseményeken vagy más közösségi alkalmakon. A meghirdetett témák között megtalálható az egészséges táplálkozás, a vadon termő salátafélék, a nyers táplálkozás, a csíráztatás, a tisztítókúrák, az oltás és szemzés, a régi magyar gyümölcsfajták, a fitoterápia gyakorlati megközelítése, a gyógynövények, a biokertészet és a vegyszerek helyettesítésének kérdése. A vállalkozás online előadásokat és virtuális gyógynövénytúrákat is kínál, ami arra utal, hogy a hagyományos helyi tudást korszerű kommunikációs formákkal is képes összekapcsolni.

A rurális turizmus szempontjából az EzerJóFű azért fontos szereplő, mert tevékenysége a helyi termék, a helyi tudás, a természetközeli élmény és a közösségi programalkotás metszéspontjában helyezkedik el. A vállalkozás bemutatkozó anyagai szerint a látogatók gyógynövénykertben ismerkedhetnek meg termeszthető gyógynövényekkel, ehető virágokkal, vadon termő zöldségfélékkel, valamint a zalai gyümölcsészet és biokertészet hagyományaival. A gyógynövénytúrák, workshopok, gyermek- és életmódtáborok, kézműves foglalkozások, mind olyan elemek, amelyek a térség turisztikai kínálatát élményszerűen bővítik. Ez a működés nem tömegturisztikai logikára épül, hanem a személyes tapasztalatszerzésre, a természethez való kapcsolódásra és a helyi értékek közvetlen bemutatására.

A vállalkozás működésének további tanulsága, hogy a vidéki turizmusban a több lábon állás kiemelt jelentőségű lehet. Az EzerJóFű egyszerre van jelen termékelőállítóként, oktatási szereplőként, programszervezőként, helyi tudásközvetítőként és vendégfogadáshoz kapcsolódó szolgáltatóként. Ez a sokrétűség a RE-ACTION projekt jövőkutatása számára is értékes bemenetet jelenthet, hiszen megmutatja, hogyan tud egy vidéki vállalkozás a helyi adottságokra, a személyes szaktudásra és a közösségi kapcsolatokra építve komplex szolgáltatási rendszert kialakítani. Az EzerJóFű példája azt is jelzi, hogy a rurális térségekben a turisztikai vonzerő nem feltétlenül egyetlen attrakcióból fakad, hanem a termékek, történetek, programok, természeti környezet, vendégfogadás és tudásátadás összehangolt jelenlétéből.

Az EzerJóFű képviselői gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogy milyen igényekkel érkeznek a természetközeli, egészségtudatos, vidéki élményeket kereső látogatók, milyen programformák működnek különböző célcsoportok esetében, és milyen kihívásokkal szembesül egy olyan vidéki vállalkozás, amely egyszerre termel, szolgáltat, oktat és programot szervez. Tapasztalataik hozzájárulhatnak annak feltárásához, hogy a szlovén–magyar rurális turizmus jövőképe milyen fejlesztési irányokat, együttműködési lehetőségeket és szolgáltatási modelleket vehet figyelembe.

KAPTÁR: nem csupán adatbázis, hanem valódi üzleti lehetőség!

Célzott üzleti kapcsolatok, valódi lehetőségek!
Erre kínál korszerű megoldást a mesterséges intelligencián alapuló KAPTÁR, a KAMARA IPARI KAPACITÁS MEGOSZTÓ ADATTÁRA.

A vállalkozások térítésmentes regisztrációval:

  • bekerülhetnek a beszállítói lánc szereplői közé
  • feltölthetik szabad kapacitásaikat
  • közzétehetik partnerkeresési igényeiket
  • láthatóvá válhatnak más vállalkozások számára

Emellett a platform támogatja:

  • az intelligens partnerkeresést
  • a gyorsabb üzleti kapcsolódásokat
  • a hazai beszállítói együttműködések erősítését

A KAPTÁR nem csupán adatbázis, hanem valódi üzleti lehetőségeket teremt. Csatlakozzon most! kaptar.mkik.hu

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egy új, országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú szolgáltatást indított KAPTÁR – KAPacitás megosztó adatTÁR néven. Ennek célja, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában.

A jelenlegi gazdasági környezetben számos kis- és középvállalkozás rendelkezik kihasználatlan kapacitásokkal, miközben a nagyvállalatok stabil, hazai beszállítók után kutatnak, a KAPTÁR megoldást nyújt a gazdaságban tapasztalható információs aszimmetria csökkentésére. A kaptar.mkik.hu címen elérhető AI-alapú rendszer proaktívabbá és hatékonyabbá teszi a partnerkeresést, hozzájárul a hazai ellátási láncok erősödéséhez, növelheti vállalkozások gazdasági turbulenciával szembeni ellenálló képességét. A beruházások a KAPTÁR segítségével a valódi igényekre fókuszálhatnak.

A KAPTÁR platform a Kamara meglévő vállalkozói adatbázisára és céginformációira építve olyan modern partnerkereső rendszer, amely jelentősen megkönnyíti a vállalkozások közötti együttműködést. A rendszer mesterséges intelligenciával támogatja a cégprofilok gyors és pontos kitöltését, valamint automatikusan kommunikáló AI-chatbot segítségével intelligensen szűri az együttműködési hirdetéseket és partnerkereséseket.

A KAPTÁR célja, hogy mindenki megfelelő KapaciTÁRSra találjon. A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara által fejlesztett platform 300–400 regionális cég adataival indult el. A jövőben a beszállítói fórum minden újabb állomásán kerülnek be az adott térség vállalkozásai az adatbázisba. A vállalkozások a regisztráció után ellenőrizhetik és aktualizálhatják cégadataikat, feltölthetik szabad kapacitásaikat, közzé tehetik partnerkeresési igényeiket, valamint láthatóvá válhatnak az országos kamarai hálózatban is. A rendszerben kizárólag kamarai munkatársak által jóváhagyott adatok jelennek meg, biztosítva ezzel az információk hitelességét és megbízhatóságát. A megoldással a hazai iparban lerövidülhetnek a beszállítói láncok.