keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Befektetés a jövő szakembereibe – FIRST LEGO League támogatási felhívás

Csatlakozzon a zalai fiatalok jövőjét építő FIRST LEGO League programhoz!

Szeretnénk figyelmébe ajánlani a FIRST LEGO League nemzetközi robotikai és innovációs programot, amely az elmúlt három évben vármegyénk egyik legsikeresebb pályaorientációs és tehetséggondozó kezdeményezésévé vált.

Kamaránk 2024-ben elsőként indította el a programot Nyugat-Dunántúlon, azzal a céllal, hogy a zalai fiatalok számára is elérhetővé váljon ez a világszerte elismert STEM (természettudományos, műszaki és informatikai) program.

A FIRST LEGO League jóval több egy robotversenynél. A résztvevő diákok hónapokon keresztül dolgoznak együtt csapatokban, robotokat építenek és programoznak, kutatási projekteket készítenek, valamint valós problémákra keresnek innovatív megoldásokat. A felkészülés során olyan készségeket fejlesztenek, amelyek a jövő munkaerőpiacán kiemelkedő jelentőségűek: kreativitás, problémamegoldás, csapatmunka, kommunikáció, digitális kompetenciák és innovációs szemlélet.

A program mára jelentős közösséggé nőtte ki magát. A regionális versenyeken minden évben több száz diák vesz részt versenyzőként, felkészítőként, érdeklődőként vagy nézőként. A Kamara pedig egész évben támogatja a csapatok fejlődését robotika szakkörökkel, workshopokkal, szakmai konzultációkkal és mentorálással.

A 2026/2027-es FIRST LEGO League szezon témája a BIOGLOW™, amely a biodiverzitás, a fenntarthatóság és a természeti rendszerek megőrzésének kérdéseit állítja a középpontba. A fiatalok azt vizsgálják majd, hogyan segítheti a technológia, a tudomány és az innováció bolygónk élővilágának védelmét.

A következő szezonban várhatóan mintegy 20 zalai csapat kapcsolódik be a programba. Ahhoz azonban, hogy minél több intézmény és fiatal számára biztosítani tudjuk ezt a lehetőséget, vállalkozói támogatásokra is szükség van.

Milyen támogatás jelenthet segítséget?

A csapatok indulásához kapcsolódó alapvető költségek nettó összegei:

• FIRST LEGO League Explore csapatcsomag: 54 900 Ft+Áfa
• FIRST LEGO League Challenge csapatcsomag: 109 900 Ft+Áfa

Már egy Explore csapat indulásának támogatása is lehetőséget teremthet arra, hogy fiatalok egy csoportja bekapcsolódjon a programba, de a támogatás természetesen történhet részösszeggel vagy több vállalkozás összefogásával is.

Miért érdemes csatlakozni támogatóként?

• Hozzájárul a helyi tehetségek fejlődéséhez.
• Támogatja a műszaki és informatikai utánpótlás-nevelést.
• Segíti a fiatalok innovációs és digitális kompetenciáinak fejlődését.
• Erősíti vállalkozása társadalmi felelősségvállalását.
• Befektet a jövő szakembereibe és munkaerejébe.
• Aktív szerepet vállal Zala vármegye innovációs ökoszisztémájának fejlesztésében.

Meggyőződésünk, hogy a mai robotikával foglalkozó diákok között vannak a jövő mérnökei, informatikusai, kutatói és vállalkozói. Közös felelősségünk, hogy segítsük őket tehetségük kibontakoztatásában.

Ezért tisztelettel kérjük, hogy lehetőségeihez mérten támogatóként csatlakozzon a programhoz, és segítse egy vagy több zalai csapat részvételét a 2026/2027-es szezonban.

A támogatási szándékokat a szervezési folyamatok előkészítése érdekében kérjük legkésőbb 2026. június 30-ig jelezni.

Amennyiben támogatási lehetőséget lát vállalkozása számára, örömmel állunk rendelkezésére, és segítünk a támogatandó intézmény vagy csapat kiválasztásában.

Bízunk benne, hogy vállalkozása is partnerként csatlakozik ehhez a jövőépítő kezdeményezéshez.

További információ:

Bangó-Rodek Viktória
Stratégiai koordinátor
Mobil: 06 30 6253014
Email: szakkepzesvezeto@zvkik.hu