keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Balaton BeYOUty 2026 – Simon Böske eleganciája kelt életre Keszthelyen

Szakmai tudás, kreativitás és sok érdeklődő találkozott október 11-én Keszthelyen, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara harmadik Balaton BeYOUty fodrász- és kozmetikusversenyén. A megmérettetésen 79 versenyző összesen 97 versenyindulással vett részt.

A Hotel Helikonban megrendezett országos verseny idei témáját Simon Böske, az 1925-ös Balaton Tündére és az 1929-es Miss Európa alakja ihlette. A versenyzők hét fodrász- és kozmetikus-versenyszámban idézték meg a korszak eleganciáját, saját szakmai látásmódjukkal gazdagítva a történelmi inspirációt. A rendezvényt számos érdeklődő kísérte figyelemmel. A 11 oktatási intézményből érkező tanulók mellett végzett szakemberek is versenybe szálltak. A résztvevők Zala vármegyén kívül Budapestről, valamint Tolna, Veszprém, Nógrád, Vas és Somogy vármegyéből érkeztek Keszthelyre. A Balaton BeYOUty lehetőséget adott a fiataloknak, hogy valós szakmai környezetben mutassák be tudásukat, a végzett szakembereknek pedig arra, hogy megmérettessék felkészültségüket és kreativitásukat.

A verseny szakmai színvonalát idén is kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkező zsűritagok biztosították.
A szakmai zsűri

  • Kozmetika – masszázs: Beke Barbara kozmetikusmester, zsűrielnök; Varga Máté kozmetikusmester; Gróf Evelin.
  • Kozmetika – smink: Varga Máté kozmetikusmester, zsűrielnök; Tóth-Cságoly Laura kozmetikusmester; Beke Barbara kozmetikusmester.
  • Fodrászat: Fonyódi Erika fodrászmester és oktató; Vargáné Kiss Csilla fodrászmester és oktató; Kalamászné Vári Ibolya fodrászmester és oktató.

A legjobbak díjazása a támogató partnerek közreműködésével valósult meg, akik értékes ajándékokat ajánlottak fel az emlékplakettek és az oklevelek mellé.

Eredmények

Kozmetika

„Felkészítés a Korzó Szépe szépségversenyre” – frissítő arcmasszázs, tanuló

  1. Baka Kerubina – VSZC Táncsics Mihály Technikum
  2. Fazekas Kíra – MMSZ Esterházy Miklós Technikum
  3. Körmöczi Kitti Renáta – BKSzC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum

„Felkészítés a Korzó Szépe szépségversenyre” – frissítő arcmasszázs, felnőtt szakember

  1. Ács Dorka Dominika – Dorka Kozmetika
  2. Vadász Laura – egyéni vállalkozó kozmetikus
  3. Baranyai Mercédesz – NMSZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola

„Simon Böske a Balaton Tündére választáson” – nappali smink, tanuló

  1. Bécsi Dzsenifer – ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
  2. Péter Réka Petra – BKSzC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
  3. Németh Rozália – Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum

„Miss Európa koronázási bálja” – elegáns alkalmi smink, tanuló

  1. Dékány Dorka – Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
  2. Kerékgyártó Anett – BKSzC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
  3. Tóth Enikő – ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum

„Miss Európa koronázási bálja” – elegáns alkalmi smink, felnőtt szakember

  1. Vadászné Barna Mónika
  2. Baranyai Mercédesz

Fodrászat

„Simon Böske délutáni sétája a keszthelyi korzón” – hajfonás babafejen

  1. Csidei Emese – ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
  2. Csalló Dzsenifer – ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
  3. Budai Zsuzsanna Viktória – VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum

„Miss Európa Gálaestje” – női alkalmi konty

  1. Lakatos Roberta – Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
  2. Csalló Dzsenifer – ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
  3. Csordás Zsanett – ZSZC Báthory István Technikum

„Simon Böske frizurája a mai korra vetítve” – női divathajvágás

  1. Balogh Anna – ZSZC Báthory István Technikum
  2. Bödör Bence – ZSZC Báthory István Technikum
  3. Németh Alexa Ildikó – ZSZC Báthory István Technikum

„A szépségkirálynő kísérője a bálban” – férfi divathajvágás

  1. Kiss Áron – Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
  2. Török Botond – ZSZC Báthory István Technikum
  3. Molnár Milán – Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Oladi Technikum

A versenyen különdíjat kapott Bécsi Dzsenifer, Balogh Anna, Németh Alexa és Bödör Bence is. A hajfonás kategóriában a Simon Böske Egyesület ajánlott fel különdíjat.

A verseny szakmai partnere a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum volt. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki a versenyzőknek, felkészítőiknek, a zsűrinek, valamint a támogatóknak: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, Asbóth Sándor Technikum, Rákosa Ferencné EV, GERI-WELL Fodrászkellék, Kalamászné Vári Ibolya, CHOGAN, MAJTÉNYI KATA, CREMIA, BIOLA, ALVEOLA, LUXOYA, MATRIX, PANDHY’S, REVLON, FRAMESI, ALFAPARF, KEMON, VENSZ és WELLA. A kozmetikai különdíjat az Add Meg a Lehetőséget Alapítvány ajánlotta fel.

Balaton BeYOUty2026 galéria: