keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Stílus, kreativitás, zalai sikerek – Fényesen csillogott Zala vármegye a Balaton BeYOUty pástján

A „Balaton BeYOUty”  Kozmetikus és Fodrász versenyen 2025 november 16-án léptek pástra a Hotel Helikon konferencia-részlegén. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a T.H.E. Beauty vállalkozás, valamint a ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum támogatásával immár második alkalommal valósult meg a szépészet ágazat nagyszabású versenye.

Az idei esemény különlegessége, hogy külön kategóriákban versenyeztek a felnőtt szakemberek és a diákok, így minden korosztály a saját felkészültségéhez és szakmai útjához illeszkedő mezőnyben mutathatta meg tehetségét. A fodrász tanulók négy versenyszámban, a kozmetikus szakemberek és tanulók két masszázskategóriában, a sminkesek pedig három kategóriában mérhették össze tudásukat.

A nagyszámú nevezés is jelzi a rendezvény országos jelentőségét: 85 versenyző, 8 vármegyéből, 11 szakképző intézményből érkezett, Soprontól Debrecenig.
A verseny ideje alatt 11 szakmai kiállító mutatta be termékeit, újdonságait és technológiai fejlesztéseit, lehetőséget adva a résztvevőknek a szakmai kapcsolatépítésre is.

A verseny szakmai színvonalát idén is kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkező zsűritagok biztosították.

Kozmetikus masszázs versenyszámok zsűrije:

  • Tárnokiné Horváth Edina, a T.H.E. Beauty tulajdonosa – zsűrielnök
  • Beke Barbara, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills korábbi versenyző, EB 3. helyezett – zsűritag
  • Szekér Németh Nikoletta, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills korábbi versenyző – zsűritag

Smink versenyszámok zsűrije:

  • Varga Máté, kozmetikusmester, WorldSkills Hungary szakértő, korábbi WS versenyző – zsűrielnök
  • Tóth-Cságoly Laura, kozmetikusmester, WorldSkills & EuroSkills Hungary versenyző, Európa-bajnok – zsűritag
  • Hegyi Eszter, WorldSkills & EuroSkills Hungary versenyző, kiválósági díjas – zsűritag

Fodrász versenyszámok zsűrije:

  • Hajas László, az MFKE elnöke, OMC többszörösen kitüntetett mester, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa – zsűrielnök
  • Kovács Lajos, Európa 2. legjobb fiatal fodrásza – zsűritag
  • Baranyai Vivien, OMC világbajnok hajfonásban, többszörös magyar és Európa-bajnok – zsűritag
  • Ress Károly, többszörös magyar és nemzetközi bajnok, OMC kitüntetett zsűritagja, a Magyar Fodrász Szövetség Szakbizottságának elnöke – zsűritag
  • Molnár Joli, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Fonyódi Erika, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Vargáné Kiss Csilla, fodrászmester és oktató – zsűritag
  • Kalamászné Vári Ibolya, fodrászmester és oktató – zsűritag

A legjobbak díjazása a támogató partnerek közreműködésével valósult meg, akik értékes ajándékokat ajánlottak fel a kupa és az oklevelek mellé.

Eredmények:

Kozmetikus Fodrász
Helyezés Kategóriák/NÉV Helyezés Kategóriák/NÉV
Ringat a víz – Relaxációs masszázs arc-nyak-dekoltázs (felnőtt) Balatoni Macsó Hajós – férfi barber haj és szakáll
1. Ács Dorka Dominika 1. Szombati Bence, VIK
2. Vámos-Pálenik Marina 2. Kiss Áron, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
3. Fekete Szilvia 3. Preininger-Hortobágyi Gábor, BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
Különdíj Zámbó Rita Dalma Balatoni Sellő – hajfonás
Hullámok hátán – Manuál hát és karok testmasszázs (felnőtt) 1. Konkoly Vivien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
1. Horváth-Szekeres Zsóka 2. Kovács Petra, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
Ringat a víz – Relaxációs masszázs arc-nyak-dekoltázs (tanuló) 3. Horváth Alexa Vivien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
1. Angyal Gina, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum Különdíj Balogh Anna, ZSZC Báthory István Technikum
2. Szatmári Alíz, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum Különdíj Németh Anna, ZSZC Báthory István Technikum
3. Csöndes Lívia, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum Különdíj Lakatos Roberta, Nagykanizsai SZC Zsigmondi VilmosTechnikum
Különdíj Hrubecs Kitti, Nógrád Vármegyei SZC Szondi György Technikum Balatoni Koktélparty – alkalmi konty
Hullámok hátán – Manuál hát és karok testmasszázs (tanuló) 1. Konkoy Vivien, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
1. Brassó Júlia, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum 2. Kovács Petra, Nagykanizsai SZC Zsigmondi VilmosTechnikum
2. Angyal Gina, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum 3. Pál Dóra, Nógrád Vármegyei SZC Szondi György Technikum
Koncert a Festetics kastély kertjében – elegáns alkalmi smink (felnőtt) Különdíj Konkoy Vivien, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
1. Husz Bíborka Szikrázó Balaton – női divathajvágás
2. Loch-Temleitner Tímea 1. Bödör Bence, Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikum
3. Hutterer Fanni 2. Preininger-Hortobágyi Gábor, BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum
Különdíj Loch-Temleitner Tímea
Naplemente a Balatonnál – kreatív nyáresti smink (felnőtt)
1. Husz Bíborka
2. Loch-Temleitner Tímea
Koncert a Festetics kastély kertjében – elegáns alkalmi smink (tanuló)
1. Bécsi Dzsenifer, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
2. Zsohár Kitti, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
3. Beró Zsófia Boglárka, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
Különdíj Beró Zsófia Boglárka, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
Naplemente a Balatonnál – kreatív nyáresti smink (tanuló)
1. Tóth Enikő, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
2. Bécsi Dzsenifer, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum
3. Bognár Lilien, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
Nekem a Balaton a riviéra – nyárias délutáni smink (tanuló)
1. Deák Dóra, Nográd Vármegyei SZC Szondi György Technikum
2. Bethlen Maja, Nagykanizsa SZC Zsigmondy VilmosTechnikum

Támogatók:
GIGI és Mary Chor Dél-Dunántúli Képviselete – Anpé Kft. • BIOLA • Hajas Kft. • Majtényi Kata • LegiTiMo Zrt. • Lélekfa • T.H.E. Beauty • MATRIX • ALFAPARF Hairline Kft. • Fehér Varázs • CHOGAN • ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum • ALVEOLA • Majtényi Kata • Rákosa Ferencné • FRAMESI • Adorján Krisztina • Luxoya • VENSZ • WELLA • REVLON • Vargáné Kiss Csilla • KEMON • STILLA • SUPERNOVA • AW Cosmetics  •  ZVKIK

Az eredményeket és a versenyen készült fotókat folyamatosan töltjük fel a Kamara felületeire.

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ezúton is gratulál minden versenyzőnek, felkészítő tanárnak és szakembernek a kiemelkedő teljesítményért!

A szépségipar jövője tehetséges kezekben van.